Életmű a történelem vonzásában

Mivel egy filmtudományi és filmesztétikai elemzésnek többnapos konferenciát lehetne szentelni, ezért inkább a történetszociológiai és emlékezetpolitikai objektiváció szempontjai mentén méltatja Kovács András életművét – fogalmazott a neves filmrendező emléktáblájának avatásán Nagy Péter Tibor történész, oktatáskutató, szociológus, oktatástörténész, neveléstörténész, egyetemi tanár. Ő volt az, aki a 2017 októberében szervezett, 1944 októberére emlékező rendezvényért felelt, amire meghívta Kovács Andrást, az Októberi vasárnap című film készítőjét is. Ez volt a filmrendező utolsó nyilvános szereplése.A történetszociológiai objektiváció módszere szerint az életpálya bizonyos objektív pontjai kapcsán tárul fel az élettörténet. Kide, egy Kolozs megyei település az első objektiváció, ott született Kovács András 1925-ben. A 200 lelket számláló falu lakosainak többsége nemesi kiváltságokkal rendelkezett. Négy vallás temploma is megtalálható benne: katolikus, református, unitárius és görögkatolikus. A település történetének hanyatló korszakában is éltek ott olyanok, akik figyelmet kelthettek egy érdeklődő fiatalban, mint például Nyírő József, aki a második világháború idején a falu plébánosa volt.
„Azt gondolom, hogy egy ilyen ember, mint Kovács András, ezzel a faluval történelemre, történelmi tudatra van ítélve” – mutatott rá Nagy Péter Tibor. Tény, hogy Kovács szociológiát és esztétikát tanult a kolozsvári Bolyai Egyetemen, ami arra enged következtetni, hogy legalább annyira érdekelték a társadalom, a modern világ kihívásai, mint a történelem. A kortárs változások jelenségvilága és a huszadik század kulcsfontosságú történeti momentumai a két érdeklődési irány, amelyek életművében is tükröződve foglalkoztatták őt.
A következő fontos objektivációs pont a népi kollégium, már Budapesten, azt követően pedig a filmgyári karrier, aminek a formálisan felfelé ívelő szakasza 1956–1957-ig tartott. Kovács András ’56 után színvonalasan és mélyenszántóan kezdett el foglalkozni a magyar társadalom legfontosabb kérdéseivel, amire viszonylag hamar pozitív visszajelzések érkeztek: 1962-ben és 1965-ben Balázs Béla-díjat kapott.
Társadalomtörténeti szempontból fontos elem az öt portréból álló, 1964-ben készült Nehéz emberek című dokumentumfilmje, ami öt – kvázi deviáns – figuráról szól. „Kovács András a hatodik nehéz ember” – jegyezte meg Fábry Zoltán a film láttán, mert bár Kovács nem jelent meg egy képkockán sem, de kérdezett, reagált a beszélgetésekben, így az ő portréja is belekerült a filmbe, anélkül, hogy gondolt volna erre. Ezúttal is, mint a későbbi filmjeiben, csak egy objektív, külső szem akart lenni.

A Hideg napok megkezdte a szembenézés hihetetlenül nehéz munkáját

A sejtés, hogy a film bemutatásával baj lesz, nem is volt alaptalan. Az akkori kulturális élet legfőbb irányítója, Aczél György azt mondta, olyan embernek kell rábólintania, akinek már nincs főnöke… Kádár meg is nézte a kifejezetten rendszerkritikus alkotást, és csak annyit mondott: „ez sajnos így van”. Ezzel szabad utat kapott a film.
Az életmű második felében fontosabbá váló történelmi filmekről is beszélt Nagy Péter Tibor. Ezek közül az 1966-ban készült Hideg napok azért figyelemre méltó, mert egyértelműen elkezdte a szembenézés hihetetlenül nehéz és kemény munkáját. A magyar társadalom legkülönbözőbb csoportjai és figurái ugyanis ténylegesen belekeveredtek olyan második világháborús eseményekbe, amiket az utódjaik, sőt talán ők maguk sem vállaltak szívesen.
Ilyen értelemben ennek a filmnek a folytatása a 70-es évek végére elkészülő Októberi vasárnap, amely az elszalasztott lehetőségek története. A Horthyról festett árnyalt kép „Kovács András bölcsességére vall, az alkalmatlanságba nyúló becstelenségnek és lényegében a személyes zsarolhatóságnak valamifajta szimbólumát jeleníti meg” – fogalmazott méltatója az emlékezetpolitika mentén.
Kovács András utolsó játékfilmje, az 1985-ben forgatott A vörös grófnő Andrássy Katinkáról, Károlyi Mihály feleségéről szól. „Nagyon ritka élethelyzet, ahol négy egymást követő generációval minden rendben van – mondta Nagy Péter Tibor, példákat is említve. – Katinka dédapjától származik a »bunkokrácia« kifejezés, amit napjainkig nagyon szívesen alkalmazunk kis hazánkra. A nagyapja találta fel, hogy egy külpolitika lehet értékelvű, meg hogy lehet az ember úgy miniszterelnök, hogy működését a számvevőszék bevezetésével kezdi. Nem akármi ez a család!” – tette hozzá.

Jelenet A vörös grófnőből (Básti Juli és Bács Ferenc, a két főszereplő)

Nyilván érzékelte ezt a filmrendező, mivel életművében keveredett a dokumentarista és a művészfilmes vonal. Már a 70-es években dokumentumfilmet készített Andrássy Katinkáról és Lukács Györgyről is. „Sok-sok filmesztétikai részlet mellett Kovács András életművének két alapvető lába van: a modern társadalom és szellemi élet kihívásaira, valamint a modern történelem nagy, szimbolikus kérdéseire való reakció” – zárta méltatását Nagy Péter Tibor.
A Magyar jakobinusok tere 2–3-as számú ház falán felavatott emléktáblánál Fonti Krisztina hegyvidéki alpolgármester, valamint Kovács András Bálint és Kovács Eszter, a filmrendező gyermekei helyeztek el koszorút.

Szepesi Dóra