Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Világraszóló produkciók a tánc ünnepén

A legnagyobb magyar társulatok, Olaszország és Izrael legnevesebb együttesei, Jim Morrison, Shakespeare, Bizet és Mozart – a Nemzeti Táncszínház az idén is kihagyhatatlannak ígérkező előadásokkal várja a tánc szerelmeseit. Ertl Péterrel, az intézmény igazgatójával a legizgalmasabb produkciókról és emlékezetes pillanatokról beszélgettünk, valamint arról, hogy miért érdemes elmerülni a táncművészet sokszínű világában.

– A Nemzeti Táncszínház 2001. december 1-jén nyitotta meg kapuit. Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanataik?

 Az elmúlt négy esztendő, amit a Nemzeti Táncszínház új otthonában, a Millenáris Parkban töltöttünk, különösen fontos számunkra. Persze kihívásokból sem volt hiány, a koronavírus-járvány és az energiaválság is nehezítette a szárnyalásunkat, de a tánc szeretete, öröme, amit a nézők és a művészek is megélnek, mindenért kárpótol. Öröm számunkra, hogy könnyedén vettük a nehézségeket, és ma már akadályok nélkül működhetünk az új helyszínen. Befogadó színházként szinte mindennap másik társulat érkezik hozzánk, nekik is köszönhetően a közönséget színes, sokszor egymástól merőben eltérő műfajokkal várjuk – legyen szó kortárs balettről, néptáncról, gyerekeknek szóló mesékről vagy dramatikus darabokról. Az előadásokat rendszeres, komoly érdeklődés övezi.

A tánc világnapján, április 29-én mindig különleges programokkal ünnepelnek. Ezúttal milyen előadásokat láthat a közönség?

– Ez a táncművész-társadalom egyik legfontosabb ünnepe; 1982 óta hajtjuk meg fejünket a tánc és a táncosok előtt április 29-én, a „balett Shakespeare-ének” tartott Jean-Georges Noverre születésnapján. Az UNESCO által is elismert világnap köré szervezzük a közkedvelt Budapest Táncfesztivált. Ezen a napon közös gálaműsorra készül a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház. A program része „Az évad legjobb alkotója” díját elnyerő koreográfus előadása mellett a teljes szakma ünneplése: díjat kapnak végzős növendékek, pályakezdő és már elismert előadóművészek, táncpedagógusok, neves alkotók. A fesztivál egyik különlegessége, hogy a hazai táncegyüttesek egytől egyig premierekkel érkeznek. Nagy örömünkre Vidnyánszky Attila főigazgató, a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia főszervezője is ellátogat hozzánk. Itt, a Nemzeti Táncszínházban is közel kilenc olimpiás produkcióval várjuk a nézőket, de országszerte, például Győrben és Szegeden is számos nagyszerű határon túli magyar, valamint külföldi produkciót kínálnak a tánc kedvelőinek.

– A Hegyvidék szomszédságában, a Millenáris Parkban milyen produkciókkal készülnek?

A fesztiválunk programszerkezete továbbra is változatlan: ismert és elismert hazai, valamint külföldi társulatokat és persze pályakezdő fiatalokat is fókuszba helyezünk. Az idei fesztivált április 27-én az olasz táncélet meghatározó alakjával, a több mint negyven éve működő Aterballettóval nyitjuk meg. Az Eyal Dadon és Diego Tortelli koreográfusok által jegyzett YELED/SHOOT ME című előadással érkeznek Budapestre, hogy tizenhat csodálatos táncosuk tolmácsolásában a gyermeki egzotikum világába invitálják a nézőket. A yeled szó heberül gyermeket jelent – az előadás feltárja, hogy a gyermekként megélt élmények milyen hatással vannak a felnőttkorunkra, miképpen veszítjük el a naivitásunkat. Tortelli produkciója Jim Morrison zenéjével mutatja meg a test himnuszát, a zene és a tánc egyesülését, a fantasztikus fantázia és az érzelmek közötti ingadozást. Május 1-jén és 2-án, közel tíz év elteltével, ismét ellátogat hozzánk az izraeli táncművészet nagykövete, a Vertigo Dance Company, mégpedig Noa Wertheim Pardes című új, spirituális alkotásával, amelyet a pandémia okozta bezártság hívott életre. Az előadás januárban a New York-i Baryshnikov Arts Centerben is látható volt, és hatalmas sikert aratott. Biztos vagyok benne, hogy Budapesten is elvarázsolják a közönséget! Ez a két izgalmas előadás a húsvéttól Szent Iván éjjeléig tartó világszínházi találkozó, a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia programjának is része.

Vilagraszolo_produkciok_a_tanc_unnepen1
YELED / SHOOT ME (jelenet az Aterballetto előadásából)

A májusi programfüzet szerint több hazai premier is látható lesz a Nemzeti Táncszínház színpadán. Ezek közül melyeket érdemes már most felírni a naptárunkba?

– Május 5-én Feledi János Feledi Projectje egy különleges atmoszférát teremtő előadást mutat be, ami Prosper Merimée Carmen című novellája nyomán született. A Car(wo)men című, klasszikus és kortárs elemeket magában foglaló produkció öt női előadó tolmácsolásában kel életre, akik által a nőiség horizontja egyedülálló harmóniává válik a színpadon. Feledi János szerint vannak olyan nők, akikkel a férfinak soha nem kellene találkoznia, de egészen más a helyzet az ő Carmenjével. Őt muszáj megismerni… Május 6-án a Szegedi Kortárs Balett mutatja be a Lear című darabját. A tragikus és összetett shakespeare-i klasszikust az együttes művészeti vezetője, a Kossuth-díjas Juronics Tamás állítja színpadra. Ő eddig egyszer foglalkozott shakespeare-i darabbal, a Szentivánéji álom sok évvel ezelőtt nagy sikert aratott. További érdekesség, hogy a társulat igazgatója, Pataki András is fellép a produkcióban. Május 7-én a Nomád Nemzedék Társulat egyedülálló színpadi adaptációja lesz látható, amit Mozart egyik legismertebb operája nyomán Novák Péter, a sokszínű alkotó-előadó álmodott meg. A Varázsfurulyában a magyar népdalé és a néptáncé a főszerep, de az összművészeti alkotásban helyet kap Csokonai Vitéz Mihály költészete, árnyjáték és egy vonósnégyessel kiegészülő folklórzenekari kíséret is. Szintén érdemes megtekinteni a PR-Evolution Dance Company Csongor és Tündéjét. Fiatal alkotók is helyet kaptak a műsorunkban: Halász Gábor és Safranka-Peti Zsófia, aki Stuttgartban fesztiváldíjat nyert, elhozta a római Corpo Mobile Festival legjobb táncosnak járó díját, ráadásul a brüsszeli táncversenyen is közönségdíjas lett, két szóló- és két duódarabot hoznak hozzánk.

Vilagraszolo_produkciok_a_tanc_unnepen2
Pardes (a Vertigo Dance Company előadása a pandémia idején született)

Csillagok találkozása címmel nemzetközi balettgála kápráztatja majd el a tánc szerelmeseit a Nemzeti Táncszínház Nagytermében május 22-én.

– Ez a program is a színházi olimpia égisze alatt valósul meg. Akárcsak az immáron harmincéves Bozsik Yvette Társulat HA DÔ című butoh előadása, amiben Tadashi Endo, korunk egyik legnagyobb butoh koreográfusa lép majd színpadra. Egy kizárólag női táncosokból álló koreai társulat is ellátogat hozzánk, szintén igen látványos produkcióval.

Az elmúlt évtizedekben felkerültek a táncművészet világtérképére, amin ma már kiemelt helyet foglalnak el. Előadásaik rendszerint telt házasok. A kulisszák mögött minden bizonnyal komoly háttérmunka zajlik, nem lehet könnyű világszínvonalú produkciókkal megörvendeztetni a nagyérdeműt. Mi a sikerük titka?

– A Nemzeti Táncszínház nagy múltú intézmény; öt olyan kollégánk is van, aki a kezdetektől, sokan több mint tíz éve dolgoznak velünk. Rutinos csapat a miénk. 2023-ban kezdtem el a harmadik ötéves igazgatói ciklusomat, már tizennyolc éve a táncszínház az életem. Az idősebb, tapasztaltabb, nagy tudással rendelkező munkatársak mellett agilis, tehetséges és a modern technológiákat, szakmai csínyeket jól ismerő fiatalokkal dolgozunk a táncművészet értékeiért. Mindegy, mi történik: a Nemzeti Táncszínház soha nem áll meg. A közönségért vagyunk, és mindennap más-más előadással várjuk őket. Hisszük és valljuk, a Nemzeti Táncszínház valamennyi munkatársa és fellépője nevében, hogy a tánc megszépíti a mindennapokat, boldogabbá varázsolja az életünket. Ezért hívunk és várunk mindenkit. Éljék át a Nemzeti Táncszínház semmihez sem hasonlítható hangulatát, és merüljenek el a magyar táncművészet sokszínű varázsában!

Vilagraszolo_produkciok_a_tanc_unnepen3
Lear (Szegedi Kortárs Balett)

B. M.