„A közösen megélt öröm fantasztikus dolog”

• Hogyan emlékszik vissza a gyerekkori karácsonyokra?
• Édesanyám tízéves koromban elhunyt, attól kezdve kevésbé voltak vidámak a karácsonyok. Egyébként az volt a szokás nálunk, hogy a bátyámmal saját magunk készítettünk ajándékokat. Zsebpénz hiányában más lehetőségünk nem is nagyon volt. Amíg édesapámék díszítették a fát és készültek az ünnepre, addig mi a bátyámmal mikulásfigurákat és egyéb díszeket készítettünk. Szenteste aztán megszólalt a kisharang, és mi bemehettünk. A fa már ott állt feldíszítve, világítottak rajta a gyertyák, égtek a csillagszórók a sötétben, mi pedig közösen elénekeltük a Mennyből az angyalt. Ezt követően boldog karácsonyt kívántunk egymásnak, mi, gyerekek, pedig azt lestük, milyen ajándékokat kapunk.
• Ki tud emelni egy emlékezetes karácsonyi ajándékot a gyerekkorából?
• Azt nem lehet mondani, hogy nagyon gazdag karácsonyaink voltak. A testvéremmel vágytunk egy villanyvonatra, amit végül nem kaptunk meg. Egyszer viszont kaptunk egy felhúzható vonatot, amit már szenteste sikerült tönkretennünk – azt gondoltuk ugyanis, hogy „hegyen-völgyön” is keresztül tud menni, de olyan magasságból esett le, ami már nem tett jót neki… Könyvet szinte minden karácsonykor kaptunk attól fogva, hogy megtanultunk olvasni. Aztán ott voltak a ma már retrónak számító lendkerekes autók is.
• Vissza tud emlékezni fehér karácsonyokra?
• Sokan mondják, hogy gyerekkorukban gyakrabban fordult elő, de én ebben nem vagyok biztos. Nem volt ez annyira fókuszban akkor. Emlékszem viszont egy karácsonyra, amely nem indult jól, de annál vidámabban fejeződött be. Régen huszonnegyedike munkanap volt. Egyik évben édesapám fáradtan hazajött a munkából, és elmondta nekünk, hogy sehol sem kapott karácsonyfát, így az idén nem lesz. Abban az évben valamiért tényleg nagyon kevés fenyőfa jutott fel Budapestre. Elhatároztuk hát a bátyámmal és az unokabátyámmal, hogy utánajárunk a dolognak. Fát mi sem találtunk, de összeszedtünk rengeteg fenyőgallyat, hazamentünk, és egy partvisnyélre szigetelőszalaggal ráerősítettük azokat. Feldíszítve egészen pofás karácsonyfa lett belőle.
• Miben voltak mások azok a karácsonyi ünnepek, amiket a saját családjával, gyerekeivel töltött? Mostanság is együtt ünnepelnek?
• Mindig megadtuk a módját a karácsonynak. Három fiam van, a szentestéket természetesen mindig együtt töltöttük. A feleségem tradicionális ételeket készített: halászlevet, rántott halat, székelykáposztát. A koreográfia hasonló volt, mint az én gyerekkoromban: huszonnegyedikén este általában elmentem sétálni a fiúkkal, eközben a feleségem feldíszítette a fát. Abba a szobába nem volt szabad belépniük a gyerekeknek egészen addig, amíg nem szólalt meg a kisharang. Gyertyafény, csillagszóró, Mennyből az angyal – ezeket a tradíciókat megőriztük. Ahogy a fiúk nőttek, és barátnőjük, feleségük lett, utóbbiakat is meghívtuk karácsonyeste. Ez mostanság ritkábban fordul elő, a fiaimnál is vannak gyerekek, nyilván együtt ünneplik a szentestét. Mi pedig ketten a feleségemmel, a régi szokásokat megtartva. Ez már így is marad. Amíg kisebbek voltak a gyerekek, előfordult, hogy karácsony napján vagy másnapján meghívtuk a keresztgyerekeket és a keresztszülőket. A program ekkor is gyertyafény, csillagszóró és éneklés volt… Egy-egy ilyen alkalommal elég sokan, akár több mint húszan is összegyűltünk. Vendéglátóként azért ez nagy feladat volt.
• Legutóbbi interjúnkban megemlítette, hogy amikor csak teheti, mindig feljár a Normafára a kutyájával. Most, hogy vastag hóréteg borítja a környéket, ugyanúgy megteszi?
• Most hétvégén (a beszélgetés december 11-én készült – a szerk.) nem mentem fel, pont azért, mert múlt hét pénteken alig találtam parkolóhelyet, olyan sokan voltak. Gondoltam, meghagyom a lehetőséget a kisgyerekeseknek, hadd szánkózzanak. Ma viszont mindenképpen fel akarok menni. Gyönyörű szép, meseszerű ilyenkor a Normafa, olyan, mint egy képeslap. Amikor ott járok, képeket is készítek, amelyeket aztán szétküldök az ismerőseimnek. Ma tehát újra készülök, abban bízom, hogy amikor megyek, este fél nyolc, nyolc óra környékén, már kevesebben lesznek. A Normafa egyébként is az egyik kedvenc helyem. Fantasztikusan tiszta a levegő ott. Ilyenkor a hó még vissza is veri a fényeket, legyen az a sétaútról beszűrődő mesterséges világítás vagy a holdfény. Gyakran csodálkozom is, hogy sok túrázó fejlámpát visel. Nálam is szokott lenni lámpa, de ha világít a hold, nem kapcsolom fel.
• Mi az, amire különösen nagy hálával tekint vissza az idei év végén?
• Nem tudok egy dolgot kiemelni. Örülök annak, hogy az unokáim egészségben fejlődnek, ráadásul a legkisebb fiamék már várják a következőt. A legnagyobb esemény tehát az, hogy megfogant ott a második unoka, jövő májusban érkezik. Nem szívesen hozakodok elő személyes sikerekkel, de az az elismerés, amit közvetlen lakókörnyezetemtől kaptam, ahol a gyermekkoromat, a fiatal éveimet és az elmúlt évtizedeket éltem és élem meg, egyrészt váratlan, másrészt rendkívül megtisztelő volt. A családdal, barátokkal, munkatársakkal megélt közös öröm különös patinát adott a díszpolgári emléklapnak. Vannak ennél profánabb örömeim is. Nagy futballrajongóként boldog vagyok amiatt, hogy válogatottunk fényes győzelemmel zárta a selejtezősorozatot, és csoportelsőként jutott ki az Európa-bajnokságra. Minden mérkőzésen kint voltam, nagy élményt jelentett. Az eredmény mellett az is nagyszerű, hogy a stadionban ülő hatvanezer ember együtt tudott örülni a sikernek. A közösen megélt öröm fantasztikus dolog, mint ahogy az is, amikor a család együtt éli meg az ünnepet a karácsonyfa mellett.

WÁ.