Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Jol_allnak_ferohelyekkel_a_hegyvideki_ovodak_2

Jól állnak férőhelyekkel a hegyvidéki óvodák

A járvány miatti kétéves kényszerszünet után ismét megtartotta a Hegyvidéki Önkormányzat az Óvodakóstolgatót. Az érdeklődő szülők a beiratkozás menetéről tájékozódhattak, megismerkedhettek a XII. kerületi óvodákkal, és az óvodakezdés megkönnyítéséhez is kaptak néhány hasznos tanácsot.

„Ha betartjuk azt a szabályt, hogy a hegyvidéki óvodák alapvetően a Hegyvidéken lakó polgárok gyermekeit látják el, akkor el tudunk helyezni mindenkit. Majdnem mindenkit oda, ahová jelentkezik” – jelentette ki Pokorni Zoltán polgármester a két év után újból megrendezett Óvodakóstolgató elnevezésű fórumon a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban. Előfordulhat néhány esetben – tette hozzá –, hogy a kiválasztott óvoda nem tudja felvenni a gyermeket, de ebben az esetben máshol mindenképpen helyet biztosítanak neki.

A polgármester azt ajánlotta a szülőknek, nézzék meg az óvodákat, és figyeljék, hol érzi jól magát kisfiuk, kislányuk. Ám ne rá bízzák a választást, hiszen a döntés felelőssége a szülőké, akik „ha biztosak abban, hogy jól döntöttek, akkor a gyereknek is biztosan jó lesz”. Pokorni Zoltán szerint az elszakadás nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is nehéz, de megbízhatnak az intézményekben, mert „mindegyik hegyvidéki óvoda kiváló”.Jol_allnak_ferohelyekkel_a_hegyvideki_ovodak_1

„Azok a gyerekek óvodakötelesek szeptember 1-jétől, akik augusztus 31-ig betöltik a harmadik életévüket. Ha a szülők nem szeretnék négyéves koráig óvodába íratni gyermeküket, erre vonatkozóan április 15-ig kérvényt kell benyújtaniuk a kormányhivatalhoz” – ismertette Fonti Krisztina alpolgármester a hatályos törvényi szabályozást. Kitért rá, hogy akik szeptember 1-jét követően töltik be a 3. életévüket, azok esetében, ha van szabad férőhely, évközi beiratkozás lehetséges. Ehhez érdemes regisztrációs kérelmet benyújtani, hogy az önkormányzat előre tudjon kalkulálni az igényekkel.

Az alpolgármester megerősítette, jól állnak a férőhelyekkel, annak köszönhetően, hogy a korábbi években számos fejlesztés történt. 2009-ben létrejött a Hegyvidéki Mesevár Óvoda, 2014–15-ben bővült a KIMBI, új tagóvodája lett az Orbánhegyi Óvodának, 2021-ben pedig az önkormányzat átvette a Művész úti Óvoda fenntartását. Ez utóbbinak nincs körzete, viszont egy csoportban biztosítja a külön nevelhető, autizmus-spektrumzavarral küzdő gyerekek fejlesztését. Az önkormányzat fenntartásában jelenleg 10 óvoda 64 csoportja foglalkozik a hegyvidéki gyerekekkel.

„Népszerűek az itteni óvodák, emiatt az elmúlt másfél évtizedben sokat küzdöttünk azzal, hogy nem csak az itt élő szülők szeretnék beíratni ide a gyermeküket” – jegyezte meg Fonti Krisztina. Mint mondta, időről időre előfordul, hogy egyesek csak az óvodai felvétel érdekében jelentkeznek be egy XII. kerületi címre. Az ilyen próbálkozásokat azonban ki tudja szűrni az önkormányzat, mivel ellenőrizheti, hogy a család életvitelszerűen tartózkodik-e a megjelölt címen.Jol_allnak_ferohelyekkel_a_hegyvideki_ovodak_2

„Május 8. és 12. között az önkormányzat e-ügyintézési rendszerében történik majd a beiratkozás” – tájékoztatta a jelenlévőket Csepreginé Volosinovszki Mária, a polgármesteri hivatal oktatási és közművelődési irodájának vezetője. A jelentkezéskor elektronikusan csatolni kell a gyerek és a szülő személyazonosításra alkalmas igazolványát, lakcímkártyáját. Ha a gyermek nem magyar állampolgár, a szülő igazolása szükséges arról, hogy milyen jogcímen tartózkodik Magyarországon. Sajátos nevelési igény esetén mellékelni kell a szakértői és rehabilitációs bizottság javaslatát.

A beiratkozás kapcsán Gyurkovics László, az anyakönyvi és ügyfélszolgálati iroda vezetője arról beszélt, hogy az e-ügyintézési rendszerbe az Ügyfélkapun keresztül vagy az önkormányzat ügyfélszolgálatán történő regisztrációt követően lehet belépni. A jelentkezési lap kitöltésekor a rendszer automatikusan jelzi, ha valaki elfelejt kitölteni egy rovatot. Az óvodai nyílt napokat más-más időpontban tartják meg az intézmények, így a szülők akár az összeset végig tudják látogatni. „A nyílt napra való jelentkezés nem kötelező, senki sem élvez előnyt a részvétellel, ez egy lehetőség a családoknak” – magyarázta az irodavezető.

Az óvodaérettség szempontjairól Balogh-Simai Edit, a XII. kerületi Pedagógiai Szakszolgálat vezetője beszélt a fórumon. A gyerekek 3 éves korukra már ügyesen mozognak, gyorsan tudnak futni, képesek hirtelen megállni, vagy irányt váltani, akár kapaszkodás nélkül, egyedül fel tudnak menni a lépcsőn. A kezeik egyre ügyesebbek, elkezdenek rajzolgatni, köröket, kereszteket, vonalakat húzni a papírra. Tornyot építenek, eszközöket használnak, próbálnak ollóval vágni.Jol_allnak_ferohelyekkel_a_hegyvideki_ovodak_3

A beszédfejlődést illetően ugrásszerű a változás. Míg egyéves korukban 5-10, 3 évesen már 900-1000 szóval fejezik ki magukat. A 1,5-2,5 éves korra jellemző „Mi ez?” kérdéseket óvodáskorra a „Miért?” váltja fel, ami már az összefüggések felfedezésének igényére utal. A ragozási és artikulációs hibák 3 éves korban még gyakoriak. A személyiség fejlődését mutatja, hogy a gyerekek egyre nyitottabbak, keresik kortársaik társaságát.

A szobatisztaság 3 éves korra általában már kialakul, de éjszaka vagy a délutáni alvás során még előfordulhatnak „balesetek”. Ebben a korszakban nagyon érzelemvezéreltek a kicsik, mindennek a központjában a saját énjük áll, de már megértik a szabályokat és nyitottak az elfogadásukra. Jellemző tevékenységük a játék, és mindent leutánoznak, amit környezetükben a felnőttektől látnak – ezen keresztül ismerik meg a világot, fejlődik a gondolkodásuk, és tanulják meg az együttélés szabályait.

„A nem óvodaérett gyereknek nem feltétlenül kell óvodát kezdenie. Nemcsak azért, mert négyéves korig kérvényezhető, hogy otthon maradjon, hanem azért is, mert ha szükség van rá, a korai fejlesztésben maradhat, és még bölcsődébe is járhat” – emelte ki a szakszolgálat vezetője.

Az óvodakezdés érzelmileg megterhelő időszakának megkönnyítése érdekében Balogh-Simai Edit néhány hasznos tanáccsal szolgált a szülőknek. Szerinte még az óvodakezdés előtt érdemes elsétálni az intézményhez, bejárni az épületet és környezetét, valamint sokat segíthet az is, ha megismerkednek a leendő óvodástársakkal. Fontos, hogy a szülő bízzon az óvodában, ha ugyanis aggódni kezd, a gyerek ezt megérzi.Jol_allnak_ferohelyekkel_a_hegyvideki_ovodak_4

A beszoktatás időszakában – amire valakinek elég egy-két nap, míg másoknak hosszabb időre van szükség – jó, ha az édesapa viszi óvodába a gyermeket, ezzel ugyanis megkönnyíthető az elválás. A reggeli búcsúzkodás legyen gyors és határozott: egy „ölelés, nagy puszi és integetés” elég lehet ahhoz, hogy a kicsi biztonságban érezze magát. Balogh-Simai Edit azt is ajánlja, válasszon ki a gyerek egy számára kedves tárgyat, amit magával vihet az óvodába. Ez lehet egy kedvenc játék, vagy akár az édesanyja kendője, amiben érzi az illatát.

z.

 

A hegyvidéki óvodákról, a nyílt napok időpontjairól és a jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókról a hegyvidek.hu/elet-hegyvideken/oktatas-neveles/ovodakostolgato weboldalon olvashatók részletek.