„Ami kincset össze tudsz gyűjteni, azzal gazdálkodhatsz”

• A legutóbbi Betlehemi jászol című kiállításon különdíjat kapott a munkája. Mit jelentett önnek ezt az elismerést egy olyan szakrális helyen átvenni, mint a Szent István-bazilika?
• Nagyon-nagyon megható volt! Számomra jelképes elismerése annak, hogy a mának szóló üzenetemet megértették teljesen ismeretlen emberek is. Az Évgyűrűink himnusza című alkotásommal pályáztam. Egy egyméteres átmérőjű korongot szőttem, mintha egy fa évgyűrűi lennének, de én ezt történelmi tárcsának készítettem. A spirális időfolyam 2000 év alatt körbeérő, beazonosítható, kiemelkedő eseményein keresztül jutottam el a mostani karácsony üzenetéhez. A 2020-as, megsebzett évhez egy csomót tettem, mert a pandémia idején nagyon megérintett engem a „hogyan tovább” kérdése. Jobbra vagy balra, előre vagy hátra? A csomónak a kibontása, a megoldás megkeresése ránk vár. A korongot a végtelenséget jelentő körgyűrű keretezi, mint Szűz Mária ölelő karja. Ő szülte Jézust, ezt ünnepeljük karácsonykor. A sugárirányú vonalhálók – amik összeerősítik a spirális sorokat – azt jelképezik, hogy napjainkban egyre inkább a virtuális térbe, a világhálóba tevődnek át a kapcsolataink. Ám az első vezeték nélküli telefont Isten találta fel, és úgy hívják: ima. Mindig van térerő, sohasem kell újratölteni és bárhol bármikor elérhető.
• Ha már a pandémiát szóba hozta… A szomorú helyzet inspirálta is, maszkokat készített ez idő alatt.
• Az első pillanattól azon gondolkodtam, mit tehetek. Elkezdtem maszkokat varrni. Először mindenféle anyagból, ami a kezembe került, egyszínűekből is, azok viszont olyan üresnek tűntek… Ezért varrógéppel „rajzoltam” rájuk két ívet, ebből egy hal alakult ki, ami Krisztus jelképe. Attól kezdve evangelizáló maszkok voltak, és beszéltek a viselőik helyett is.
• Tehát még a maszkokkal is a hitet erősítette – talán nem véletlen, hogy megkapta a Pro Cultura Christiana-díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciától.
• Az eddigi életem és a munkáim elismerése ez. Az evangelizáló maszkokat osztogattam, továbbadtam, és ennek elment a híre. Meg talán annak a Szent Erzsébet-alkotásomnak is, amiből képeslapot készítettünk, és a betegápolókhoz juttattuk el köszönetünk jeléül. Ez egy kisplasztika, nagy H betűt formázó origami, aminek a közepéből rózsa nyílik ki. Kuklay Antal lelki atyám nagyon szép meditációt írt hozzá, amelyben elmondja, mi mindent jelenthet a H betű: Hungária, hódolat, honor, hit, hospital, mint a kórház piktogramja… Talán azt is díjazták, hogy sok mindent igyekeztem megtenni alkotóként is, másokra figyeléssel is, kicsik és nagyok tanításával is, amire épp lehetőségem volt. A munkáimban nem az élet fonákságait emelem ki, hanem a jobbító szándékot és az örök érvényű értékeket igyekszem harsogni mindenkinek, a természet rezdüléseit, a szavak gondolatait. Talán nem egyértelmű, hogy szakrális témákkal foglalkozom, de áttételesen érződhet.
• Nyomottanyag-tervezőként kezdte a pályáját. Hogyan váltotta fel az ipart a művészet?
• A nyomottanyag-tervező azt jelenti, hogy anyagok mintázatát álmodtam meg. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy az én megvalósított textilterveimet láttam az emberek ruháin. Hat évig voltam nagyipari tervező, de már a főiskolán is lehetőség nyílt zárt kompozícókat, tehát önálló gondolati tartalommal rendelkező, festett textilképeket készíteni. Alkotásaimban ki tudom fejezni az érzéseimet, a gondolataimat. Mások lealapozott vászonra festenek, én nem fedem el az anyag szálrendszerét, a képek szerves része lesz. Azzal, hogy festek rájuk, még láthatóvá is válik a keresztirányú szerkezet, mint a keresztnek a függőleges és a vízszintes szára. Ezt a gondolati tartalommal is összekapcsolom.
• Egy művésznek fontos, hogy adjon, megossza a gondolatait, ami benne van. És az is, hogy továbbadjon, mint ön is teszi?
• Harminc évig tanítottam művésztanárként kézművességet. Megmutattam, melyik anyag és melyik technika mire ad lehetőséget, ezzel igyekeztem megalapozni a növendékeim életét. „Ami kincset össze tudsz gyűjteni, azzal gazdálkodhatsz” – ezt mondtam mindig, mert vallom, hogy ezeket össze kell gyűjteni, mint a könyveket egy nagy polcra. Bármikor amire szükségük van a gondolataik megjelenítéséhez, megvalósításához, az „leemelhető” onnan, és elvezet a megoldáshoz. Igen, számomra fontos, hogy átadjam, amit tudok, hogy mások figyelmét szavak nélküli példákkal is alakíthassam. Alkotásaimat próbálom néhány mondattal bővíteni, de soha nem irányítani szeretnék ezzel, hanem inkább valami pluszt hozzátenni a címhez. A növendékeim fontosak számomra, többel tartom a kapcsolatot, figyelemmel kísérem az életüket.
• Ha már a fontos kapcsolatoknál tartunk, a kerületi művészközösség, a Galéria 12 Egyesület szintén kiemelt helyet foglal el az életében?
• Nagyon, hiszen ez egy fizikailag is közeli társaság. Nem járunk össze, de havonta egyszer egy-egy újabb kiállításmegnyitónkon találkozunk. Fontos, hogy legyenek ilyen műhelyek, amiket közösen alakítunk ki. Más kerületekben élők már nemegyszer rácsodálkoztak, hogy nekünk ilyen lehetőségünk is van. A XII. kerületben nőttem fel, ami itt történik, az nekem nagy kincs. Kétéves korom óta élek itt, tulajdonképpen minden a Hegyvidékhez köt. Az emlékeim is. A szüleimtől, nagyszüleimtől kaptam ezt a lelkületet, az erős családi alapot, példát. Bátyámmal a saját érdeklődési területünk szerint segítettek minket továbbtanulni, mindenben támogattak. Nem érzem magam feladat nélkül, még most sem, hogy nyugdíjas lettem. Csak a tanítástól vonultam hátrébb, de azóta is aktív vagyok, ahol lehet.

K. A.