Felelősség az épített és a teremtett környezet iránt
„Városi legendák – mi van a képek mögött” – ez a címe Pálos Anna grafikusművész sorozatának, amelyből a 60. születésnapja alkalmából már létrejött egy kiállítás a Karinthy Szalonban, a szeptemberi Ars Sacra Fesztivál részeként. Most a Hegyvidéken, a Galéria 12 Egyesület kiállítóhelyén is megtekinthetjük a városi lét ellentmondásaival foglalkozó alkotó munkáit.
Pálos Anna grafikusművész szereti, ha nemcsak szakmai elemzés kíséri egy-egy kiállításának megnyitóját, hanem valamilyen reflexió is születik a képekre, akár irodalmi, akár zenei, vagy más művészeti ág kapcsolódik a vizuális élményhez. A Galéria 12 Kávézó és Borbárban most megnyíló tárlatának rendhagyó kezdetén saját maga reflektált a műveire egy kis esszészerű írással. Festés közben feltört benne egy életérzés, és meg is fogalmazta, szavakba öntötte a kavargó érzelmeket, amivel – gondolatban, vagy akár valóságosan – sétára indul egy számára kedves környéken, miközben óhatatlanul összehasonlítja gyermekkori lakókörnyezetét a mai városképpel.
Van-e folytonosság, maradt-e valami, ami megragadható a múltból, és megalapozza a jelent? Ez az érzés mindannyiunk számára ismerős, amikor életünk egy korábbi helyszínére látogatunk.
Néhány gondolatot idézünk most a szövegből, amit a tervek szerint a Galéria 12 honlapján teljességében el lehet olvasni: „A városok mindig az előzőek helyére, romjaira épültek, azok tégláinak, köveinek felhasználásával. Csak a modern kor pusztít direkt, hogy úgymond manipulált energiát adjon a fejlődésnek. A folyton új ámításból merít erőt, vagy csak hasznot” – elmélkedik Pálos Anna a régi helyszíneken szemlélődve, például egy szép, faragott kőkerítés-kapuzat helyén, ahol egykor apró papírbolt is volt, amelyben kedvére válogatott a festékek és tollak közt – újabban pedig keskeny járda, szögletes új épület fogadja a sétálót, aki a csillogó üvegfelületeken csak a saját tükörképével találkozik…
Elgondolkodtató, maradt-e átmentett érték, megőriztünk-e valamit úgy, hogy teret adunk az újnak – kérdezi, majd a zárógondolatban Babits szavaival a város pusztulását váró Jónást is idézi. A virtuális séta egy meghitt képpel fejeződik be: „Bár az ismerős kistemplom kapuja zárva van, kis cédulán olvasható, hol található a kulcs. Milyen érdekes, a tárlatlátogató felfedezheti, hogy az egyik képbe bele van építve egy igazi kulcs!” A megnyitó további részében Borza Teréz a Galéria 12 Egyesület elnöke is valamiféle kulcsot keresett Pálos Anna művészetéhez.
Megtudtuk, hogy alkotáskor mindig vizuális élményből indul ki a művész, azt kezdi el magában továbbgondolni. Képileg elindul valami, aztán a folyamat során lesz belőle, ami lesz. „A városban mindenhol toronydarukat látok. A sorozat tulajdonképpen a daruból indult ki, az építkezésekből születtek asszociációk, a képi jelek. Az építkezések láttán állandó kérdések merülnek fel bennem.”
Azt már korábban is tapasztalhatták az alkotótársak, hogy Pálos Anna szavakban is autentikusan kapcsolódik a saját és mások műveihez, de a nézőket meglepte, hogy ilyen konstruktívak a képei. A művészetterapeutaként is tevékenykedő grafikust a városi lét ellentmondásai foglalkoztatják. Izgatja a teremtett és épített környezetünk iránti felelősség kérdése, hogy meddig, hogyan terjeszkedhetünk a természet rovására.
A meseillusztrációkhoz hasonló képek előre tervezett, maszkolós, kitakarós festészeti technikával készültek. „Fordított a sorrend, először kell, hogy legyen egy vízióm az egészről, a végső képről, a végcélról, és miközben a készület előre halad, a folyamat visszafelé, mivel mindig kitakarom, amit meg akarok őrizni úgy, ahogy van” – jellemzi módszerét.
S hogy miként kapcsolódik az épített környezet az ember lelkivilágához? Egy interjúban így fogalmaz erről: „Ezek az épületek van, hogy leomlanak, van, hogy lerombolják őket, és helyükre teljesen újakat húznak fel, más célból, más funkciókra. A leomlott falak oldalán ajtók nyílnak a semmire, vakablakok, értetlenség, megszakadt történetek, az új világ nem továbbviszi az előzőt, hanem lecseréli, egy új történetet indít. Van, hogy a múlt kimerevedve ott marad, mint egy elfelejtett, csak a régiek által ismert mese. Az ember a folytonosságot keresi, de mintha elveszett volna egy-egy kötőszó, és így nem teljesen érthető az új story.”
SzD
Pálos Anna kiállítása megtekinthető: február 4-ig, naponta 16.00–22.00 óráig (szerdán és vasárnap zárva). Cím: Galéria 12 Kávézó és Borbár – XII., Hajnóczy József utca 21.