„A művészet számomra örök”
Teve a Hollósy Simon utcai játszótéren, fekvő nő a Vérmezőn, Egressy Béni mellszobra az önkormányzatnál, Szent Korona a Vatikánban – csak néhány ismert alkotás Nagy István Jánostól, akit tíz év után sikerült ismét „rávenni” arra, hogy önálló kiállításon mutassa meg alkotásait. A Barabás Villában kisplasztikák, érmék, monumentális körplasztikák és domborművek mesélnek hitről, nemzeti értékekről, női varázsról és egy olyan „bujkáló képzőművészeti zseni” életművéről, aki mindig azt tette, amit kellett.
„Kitűnő szobrász, mégsem hajszolja a kiállítási nyilvánosságot. Pedig a művészeknél általában nagy igény mutatkozik arra, hogy megmutassák munkáikat a közönségnek. Neki ez a negyedik önálló tárlata. Az előzőt éppen tíz évvel ezelőtt, a hetvenötödik születésnapján, itt, a Barabás Villában láthattuk – nem volt könnyű rávenni... – mesélt Nagy István János legújabb kiállításának megnyitóján a szobrászművészről Feledy Balázs művészeti író. – Bujkáló művész, de nem egy szorongó, nem egy háborgó személyiség. Éppen ellenkezőleg. Ő nagy kedvvel és kiegyensúlyozottsággal dolgozik. Ez a sugárzó lelkiállapot, a nemzeti értékek iránti elkötelezettség a műveiben is tetten érhető, elég csak ránézni az alkotásaira.”
Elhangzott, hogy Nagy István János legkorábbi emlékei az első világháborúhoz kötődnek. Még hatéves sem volt, amikor családjával Bajorországba menekült, ahol édesapja katonafogságba esett. Végül a fiú hazatért Magyarországra, és tizennégy évesen a legendás budapesti Képzőművészeti Gimnáziumba nyert felvételt. Diplomáját hatvan évvel ezelőtt a Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerezte, olyan mesterektől tanult, mint Ferenczy Béni, Mikus Sándor, Pátzay Pál.
A több érempályázat és biennálé díjaival is elismert „képzőművészeti zseni” – miként Feledy Balázs jellemezte őt – eddig mintegy negyven köztéri szobrot készített. Az érdi Regina Mundi ciszterci női apátság megrendelésére több érmét, szobrot alkotott az elmúlt negyven évben. A Hegyvidéki Önkormányzatnál látható Egressy Béni mellszobra, míg a Hollósy Simon utcai játszótéren a gyerekek kedvence, a carrarai márványból faragott teve, de Steindl Imre domborműves emléktábláját is sokan megállnak megcsodálni a belvárosban.
„A szobrászok általában mintázó vagy faragó karakterűek – mondta Feledy Balázs. – Mintázással készült Piroska, István feleségének portréja, amelyet itt is megtekinthetünk. A másik a Michelangelo-módszer, amikor – ahogy a köznyelv fogalmaz – a kockából kibontjuk a szobrot. Csodálatos képessége van ehhez a fizikálisan mérhetetlenül nehéz faragáshoz. Ez a kettősség ezen a kiállításon is megmutatkozik.”
*
– „Tettem, amit kellett” – miért éppen ezt a Kós Károly-idézetet választotta kiállítása címének? – kérdeztük Nagy István Jánostól.
– „...ahogy lehetett és ahogy tudtam”. Nemcsak én, hanem a történelem és a művészvilág is nagyra tartja Kós Károlyt. Mert nem csak szobrokból, festményekből és grafikákból áll a művészet. Van másfajta művészet is. Ő akkor ment vissza Erdélybe, amikor mindenki más elmenekült onnan. Kiállt a magyarság mellett.
– Mindig tudta, hogy a művészet az ön útja?
– Ezen soha nem gondolkodtam el. Nem kérdeztem meg magamtól, hogy miért készítek, például, szobrokat. Egyszerűen csak tudtam, hogy nekem ezt kell csinálni.
– Mert tette, amit kellett...
– Higgye el, ez nekem is érdekes! Somogyi Józseftől tanultam a legtöbbet, aki a mintázásban jeleskedett. Akkoriban nem is sejtettem, hogy egyszer a kőhöz és a bronzhoz is közöm lesz.
– A szakrális témájú érmék mellett a nőalakok is fontos szerepet kaptak a mostani kiállításán.
– Mert a nő egyszerűen szép! Nem egyetlen nőre gondolok, hanem mindre. Ezen a bolygón ők a legcsodálatosabbak, lehetetlen versenyezni a varázsukkal. Nem is ragozom tovább, mert ez így van. Kár lenne ezzel vitatkozni!
– Tudta, hogy a Hollósy Simon utcai játszótér „sztárja” az ön által faragott teve? Szinte mindig mászik rajta valaki.
– Igen, nagyon szeretik a kicsik! Örülök neki, habár nem sejtettem, hogy ennyi ölelést kap majd. Állítólag puszilgatni is szokták. Fogalmam sincs, miért éppen tevét készítettem abból a kőből. Semmilyen mögöttes tartalom nem volt, egyszerűen csak jött. De mintáztam már lovat is.
– A zománcberakással díszített „A Magyar (Szent) Korona hazatérte emlékére 1978. I. 6.” érmét is elhozta a Barabás Villába, amiből – ha jól tudom – több mint kétezret készített. Ez az egyik leghíresebb alkotása.
– A Szent Koronánk közös nemzeti kincsünk. Szeretem a hazámat és a népemet, szerintem ez természetes. Napjainkban, amikor a szomszédban háború dúl, különösen fontos, hogy összetartsunk. A háborút nem is értem. A rombolástól nem lesz jobb a világ. Úgy látszik, ezt pont azok nem tudják, akiknek döntési szerepük lenne…
– Feledy Balázs szerint ön rejtőzködő művész, akit nehéz kimozdítani a műhelyéből. Most is dolgozik valamin?
– Nyolcvanöt éves vagyok. Annak idején bácsinak tekintettem az ilyen idős férfiakat. Erre, tessék, én is annyi vagyok! A szobrászat fizikálisan nem egyszerű, mostanában kicsit lustának is érzem magam hozzá. Jelenleg félbemaradt munkákon dolgozom, valami apropó mindig van. Úgy látszik, a művészet számomra örök. Képtelenség abbahagyni, nem is szeretném…
B. M.
Nagy István János „Tettem, amit kellett” című önálló kiállítását június 7-ig lehet megtekinteni a Barabás Villában (Városmajor utca 44.).