Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Elhunyt Vágó István

Tragikus hirtelenséggel, 74 éves korában elhunyt Vágó István önkormányzati képviselő, kerületünk lakója, aki népszerű televíziós vetélkedők műsorvezetőjeként vált az ország kvízmesterévé. A magyar televíziózás legendás alakja gyógyszervegyészmérnöknek tanult, majd a Chinoin gyógyszergyárban és a MEDIMPEX külkereskedelmi vállalatnál dolgozott. 1975-ben tűnt fel a tévé képernyőjén, miután jelentkezett a Magyar Televízió Riporter kerestetik című vetélkedőjébe.

A verseny döntője után, 1976-ban Vitray Tamás egy barkochbajáték vezetését ajánlotta fel neki. Ezt követően számos tévéműsorban szerepelt. Éveken át futottak nagy sikerű műveltségi vetélkedői, a Van benne valami (1987–1993), a Mindent vagy semmit (1993–2000), majd a Legyen Ön is milliomos! (2000–2008). A vetélkedők mellett ikonikus műsora volt a Grétsy Lászlóval közösen vezetett Álljunk meg egy szóra!, ami a nyelvműveléssel foglakozott 1987 és 1997 között.Vago_Istvan

Harciasan kiállt a tudomány és a racionalitás mellett a Tényeket Tisztelők Társaságának alelnökeként, majd a Szkeptikus Társaság tagjaként. Hobbija volt a nyelvtanulás, valamint a zenélés – basszusgitáron játszott a Favágók együttesben.

A Demokratikus Koalíció színeiben kezdett politizálni, amelybe 2015 elején lépett be. Az országos elnökség tagja lett, valamint a párt média-munkacsoportját vezette. 2016 szeptemberében került a Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testületébe, amikor a DK-ból távozó Kerék-Bárczy Szabolcs helyét vette át. 2019-ben közös ellenzéki jelöltként a 11. számú egyéni választókerületben szerzett képviselői mandátumot.