Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Megkezdődtek a portálfelújítások a Böszörményi úton

„A Hegyvidék főutcája” program részeként megkezdődtek a portálfelújítások a Böszörményi úton. Ezek a munkák is azt a célt szolgálják, hogy az utca és az üzletek rendezettebbé, vonzóbbá váljanak, a Hegyvidéken élők szívesen jöjjenek ide sétálni, vásárolni, kikapcsolódni.

Néhány évvel ezelőtt olyan városfejlesztési stratégia megvalósításába fogott bele a Hegyvidéki Önkormányzat, ami a Böszörményi út és közvetlen környezete városközponti szerepének erősítését tűzte ki célul. A program néhány eleme már megvalósult a polgármesteri hivatal épülete körüli területen: az elképzeléseknek megfelelően ez a rész olyan gyalogosbarát helyszínné vált, ahol nemcsak keresztülvágnak az emberek, hanem megállnak, leülnek, beszélgetnek egymással, egyszóval szívesen töltik itt az idejüket.

A kedvező tapasztalatok alapján folytatódtak a fejlesztések, a fővárosi TÉR_KÖZ pályázat forrásainak felhasználásával. Megújult a Hollósy Simon utcai játszótér, továbbá közösségformáló gyerekprogramok valósultak meg a múlt évben.

A helyi identitás erősítése érdekében a terület múltját bemutató digitális helytörténeti séta készült, mivel sok értékes épület található a környéken, és ezekhez számtalan érdekes történet kötődik. Az online adatbázis felfedezésére a Böszörményi út járdáin hamarosan tizenegy QR-kódos parkolásgátló oszlop ösztönzi majd a járókelőket. A Hegyvidéki Kulturális Szalon előtt és a Királyhágó téren már állnak azok a digitális információs oszlopok, amik a helytörténeti érdekességekről és a környékbeli szolgáltatásokról nyújtanak tájékoztatást.Megkezdodtek_a_portalfelujitasok_a_Boszormenyi_uton

A rendezettebb és barátságosabb utcakép kialakítása érdekében, szintén a TÉR_KÖZ projekt részeként, tíz önkormányzati tulajdonú üzlethelyiség portáljának egységes arculattal történő felújítása, valamint egy társasházi homlokzat rendbetétele is megkezdődött, illetve megkezdődik a következő hetekben. Ritvay László, a polgármesteri hivatal városfejlesztési irodájának munkatársa lapunknak elmondta, hogy már zajlanak a munkálatok a Szamos cukrászdánál és a mellette található orvosi rendelőnél (Böszörményi út 44–46. és 42.), a 17/b szám alatti fodrászatnál, továbbá a 19/a és a 19/c szám alatt lévő, jelenleg kiadásra váró két üzlethelyiségnél. Hamarosan megújul a Királyhágó Csemege (11/b), a Pápai Virág (16/a), a Kincskreátor ékszerész (18/b), a Bake My Day pékség (34/a), valamint a Böszörményi út 36/b Kiss János altábornagy utcai oldalán lévő Szuper Diszkont portálja is.

A beavatkozások mértéke helyszínenként eltérő: van, ahol csak az árnyékolóponyvát cserélik, máshol a kirakat felújítása vagy teljes cseréje megtörténik. Több helyen homlokzati javítások is lesznek, míg a Királyhágó tér sarkánál lévő, 11/b szám alatti épületnél az első osztópárkány magasságáig megújul a teljes portálsáv, emellett helyreállítják az eredeti műkő lábazatot. Jelentősebb munkákra kerül sor a Szuper Diszkontnál is, ahol a homlokzat külső síkja felé eltolt, esztétikusabb portál jön létre. Ritvay László kiemelte, hogy az átalakításokat a bérlőkkel és a társasházakkal is egyeztették, és a tervek pozitív fogadtatásra találtak.

„Örülünk, hogy végre látható jelei vannak ennek a régen induló, sok szereplő együttműködésével zajló portálfelújítási programnak” – mondta Hapszné Tarcsafalvi Eszter főépítész, aki pozitív fejleményként értékelte, hogy a most megkezdett kivitelezési munkák láttán már többen is érdeklődtek, hogyan csatlakozhatnának a projekthez. Kitért arra is, hogy a kirakatok felújításához kapcsolódóan számos helyen új, az épületek és az utca karakteréhez illő cégtáblákat, cégfeliratokat helyeznek ki, hiszen ezek is nélkülözhetetlen kellékei az üzletek minőségi megújításának, valamint segítik, hogy vonzóbbá váljon „a Hegyvidék főutcája”.

sz.