Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Virágba borulhatnak a hegyvidéki ablakok

A tavaszi virágosztásnak hagyománya van a Hegyvidéken. A szokásos módon nagy számban érkező érdeklődők az idén is egynyáriak és muskátlipalántákat tartalmazó tálcák közül választhattak.
Sok ezer növény talált gazdára, és juthat ezután a kerület különböző pontjain lévő ablakpárkányokra, virágládákba vagy szabadföldi ágyásokba, hogy egész nyáron gyönyörködtesse a környékbelieket. A polgármesteri hivatal melletti helyszínen kívül további négy helyen lehetett átvenni a palántákat tartalmazó tálcákat: a városmajori templom előtt, a Zalai úti bölcsődénél, a Fodor utca és Pagony utca sarkán, valamint a Rácz Aladár úti orvosi rendelő mellett.Harmincezer_viragpalantat_kaptak_a_hegyvidekiek1Pokorni Zoltán elmondta, hogy a 30 ezer palánta biztosításával az önkormányzat csak „a katalizátor szerepét játssza”, mert majd a hosszú sorokban várakozó hegyvidékiek biztosítják a földet és az edényt az ültetéshez, utána pedig ők ápolják egész szezonban a virágokat. A virágok átadásában tevőlegesen is részt vevő polgármester arra is kitért, hogy nem gond, ha a palánták egy része esetleg a balatoni nyaralókba, netán a temetőkbe kerül. A végcél – az, hogy a virágzó muskátlik és színes egynyáriak örömet okozzanak – minden esetben megvalósul.
A kiosztott palántákat érdemes néhány napon belül átültetni általános virágfölddel töltött virágládába vagy ágyásba. Az első időszakban fontos a rendszeres öntözés, hogy a növekedés töretlenül folytatódjon. A kisebb méretű edénybe ültetetteket nem árt tápoldatozni is. A hervadó virágok eltávolításával később további bimbók nevelésére ösztönözhetjük a ma még csenevész, de szépreményű töveket, amelyek így gazdagabban és akár a fagyokig pompázhatnak.Harmincezer_viragpalantat_kaptak_a_hegyvidekiek2

B.