Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A madárvilág lenyűgöző sokszínűsége fotókon

Leginkább a hétköznapi ember számára szabad szemmel nem nagyon érzékelhető, gyors pillanatokat szereti megörökíteni Tóth László természetfotós. A polgármesteri hivatalban látható „Nézz madárnak” című kiállításán bemutatott felvételei ezekből idéznek fel jó néhányat.

Tóth László gyerekként a Muhi körüli erdőkben és mezőkön szívta magába a természet szeretetét. Kisdiák kora óta fotózik, lenyűgözi a madarak sokszínűsége. Madarász barátjával együtt kezdetben az erdei fülesbaglyok városi megtelepedését kutatták, műfészkeket helyeztek ki, amelyekben a baglyok sikeresen nevelték fel fiókáikat. Újabban leseket is épít, így a madarak hétköznapjait kevésbé zavarva lehet azokat lencsevégre kapni.A_madarvilag_lenyugozo_sokszinusege_fotokon1Természetvédelmi munkákban önkénteskedik, olyan ritka fajok visszatelepítésében vesz részt, mint a szalakóta, a fekete gólya vagy a kék vércse. Célja, hogy ezeket a gyönyörű madarakat kicsit kijjebb „csalja”, a természetvédelmi terület peremén túlra, a szülőfaluja körüli erdőkre-mezőkre is – ami nem lehetetlen. Napjainkban ugyanis az egyes fajok gyakran keresnek új élőhelyet, és a természeteshez közeli feltételeket megtalálják parkjainkban, vizeinkben, a telepített erdősávokban vagy akár ipari létesítményeink területén is.
Tóth László természetfotóiból most kiállítás látható a polgármesteri hivatal első emeleti folyosógalériájában. A megnyitón Pokorni Zoltán kiemelte, azért is örül ezeknek a szép felvételeknek, mert a Hegyvidék – annak ellenére, hogy városias, sűrűn beépített kerület – 74 százaléka zöld. Az itt lakók megbecsülik az élővilágot, bár a viszonyuk lehet ambivalens.A_madarvilag_lenyugozo_sokszinusege_fotokon2Érthető, ha valaki arról panaszkodik, hogy az őzek már harmadik alkalommal legelik le a muskátliját az ablakban – ám ez nem annyira drámai, mint amikor a homokozóban játszó gyerekek körül hirtelen feltűnik egy vaddisznókonda. Ez utóbbi esetben már érezzük, hogy a természet közelsége jó dolog, de nem minden határon túl – tette hozzá a polgármester. „Itt érteni fogják a fotókiállítást. Büszkék vagyunk rá, hogy minket választott” – zárta szavait.
A természetfotósok nem főállásban végzik ezt a foglalkozást – mondta Horváth Tibor, „Az Év Madárfotósa 2022” cím birtokosa. Motivációjukról is beszélt: mivel szép fényeknél érdemes fényképezni, hajnali négykor kelnek, korán vagy este, naplementekor is kint vannak a terepen, képesek mocsárban, netán leengedett halastó iszapágyán feküdni azért, hogy megmutathassák a kivételes pillanatokat a nagyközönségnek.A_madarvilag_lenyugozo_sokszinusege_fotokon3Egy kiránduló nem olyan fényekben és körülmények között látja a természetet, mint ők, és az apró részleteket sem veheti észre, hiszen a természetfotós teleobjektívekkel „vadászik” a madarakra és más állatokra. Az utóbbi időben egyre többen fotózzák a természetet, de elmondható, hogy két fotós ugyanakkor és ugyanott készült fényképe soha nem lesz egyforma. Az egyedi végeredményt a nézőpont és a személyiség határozza meg a mostani kiállító esetében is.A_madarvilag_lenyugozo_sokszinusege_fotokon5Tóth László az egyik kedvenc felvételéről mesélt a megnyitón. Ezt egy Kéktúra alkalmával spontán készítette egy macskabagolyról, amely sajnos egy lefedetlen kútkávában végezte. A Halál pillantása című kép drámaiságát fokozza, hogy a kútkáva szájának tükröződése a holdra emlékeztet.A_madarvilag_lenyugozo_sokszinusege_fotokon4Fotóin azonban többnyire a vidám színek ragadják meg a szemlélőt. Például a piroslábú cankó, a pirkadatkor lekapott fattyúszerkó-fiókák, a meglepően színes fekete gólya, a Hajnali látomás című fotó nagy kócsagja, a Szuggesztió kék vércséje, egy zöld gyíkot zsákmányoló vörös vércse – ez a faj egyébként a legismertebb ragadozó madár, Budapest belvárosában is költ –, a gyurgyalag szitakötővel a csőrében, a környezet aranyszínében pompázó kis vöcsök vagy a tárlat plakátján is szereplő sárga kis lile. A madarak mellett egy őzike és egy nyúl portréja is helyet kapott a kiállítás felvételei között.
A megnyitó végén Katona Nóri Aranyosi Ervin A fénykép örök című versét mondta el. A költő ebben a tovatűnő pillanatot egy madár elröppenéséhez hasonlítja, és arra is utal, hogy az alkotó nélkül a „hűvös gép” nem készíthet „bűvös képet”.A_madarvilag_lenyugozo_sokszinusege_fotokon6

Szepesi Dóra

 

Tóth László "Nézz madárnak" című kiállítása megtekinthető: november 28-ig, a polgármesteri hivatal ügyfélfogadási idejében, hétfőn 13.00–17.30-ig, szerdán 8.00–16.00-ig, pénteken 8.00–12.00-ig. Cím: Böszörményi út 23–25.