Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ne engedjünk be senkit hívatlanul a lakásba!

Az idősek biztonsága kiemelten fontos az önkormányzatnak. Ezért a rendőrséggel együttműködve az ünnepek előtt erőteljes tájékoztatókampány kezdődik a XII. kerületben, mivel ebben az időszakban az idősek, különösen az egyedül élők, kiemelt célpontjai lehetnek a házhoz járó csalóknak.

Évek óta kiváló a közbiztonság a XII. kerületben a rendőrség és a Hegyvidéki Rendészet munkájának, valamint az önkormányzat által kiépített térfigyelő kamerahálózat működésének köszönhetően. Bizonyos bűncselekménytípusok, például a gépjárműlopások és -feltörések, rablások, testi sértések, valamint a kábítószer-terjesztéssel összefüggő esetek száma elenyészően kevés, és más kategóriákban is alacsony számokat mutatnak a rendőrségi statisztikák.

Szerencsére a házalók által elkövetett lopások is egyre ritkábban fordulnak elő, próbálkozások azonban még mindig vannak, különösen az idősebb korosztályt célozva. Nagy Zsolt rendőr őrnagy, a BRFK XII. Kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője lapunknak elmondta, hogy időről időre felbukkannak a köszörűsök, késélezők, a mindent felvásárló ószeresek, valamint lomtalanítások idején azok a „lomisok”, akik a lakásokba becsöngetve, vagy az utcán beszédbe elegyedve ajánlják fel szolgáltatásaikat.

Ezek az emberek legtöbbször el is végzik a felajánlott munkát – megélezik a konyhai késeket, elviszik a lomokat, megvásárolnak ezt-azt –, ám könnyen előfordulhat, hogy látogatásuk nyomán eltűnnek a lakásból az egyszerűe zsebre tehető, értékes holmik. A nagyobb, szintén értékes tárgyak sincsenek biztonságban, hiszen a „terepszemlét” követően ezekért később visszatérhetnek az elkövetők.

A házalók mellett érdemes megemlíteni a magukat közműcégek vagy hivatalok alkalmazottainak kiadó trükkös tolvajokat is. Az álellenőrök, álszerelők szintén a lakásokba akarnak bejutni, hogy eltüntessék a készpénzt, az ékszereket és egyéb értékeket. Ahogy a házalók, ők is rendszerint többen érkeznek, hogy amíg valamelyikük szóval tartja a lakót, eltereli a figyelmét – például vizet kér, vagy mosdót keres –, addig a társai vigyék, amit érnek.

„Ne engedjünk be idegeneket a lakásba!” – int óvatosságra mindannyiunkat Nagy Zsolt. Hozzátette, hogy ha valaki váratlanul, szerelőként, ellenőrként csenget be hozzánk, kérjük meg, hogy hivatalos irattal igazolja magát, vagy hívjuk fel azt a közműcéget, intézményt, amelynek a képviselőjeként bemutatkozott az illető.

A rendőr őrnagy arra figyelmezteti az időseket, hogy akkor is fogjanak gyanút, ha a piacon, bolt előtt szólítja le őket valaki – akár azzal az ürüggyel, hogy régről ismerik egymást, vagy jó barátja az unokájának –, és felajánlja, hogy segít a szatyrok hazacipelésében. A „rég nem látott ismerős”, azaz a szélhámos ugyanis csak azért ennyire "kedves", hogy aztán körülnézhessen a lakásban, és vigye mindazt, ami gyorsan pénzzé tehető.

A nagy értékűnek mondott edénykészlettel, késkészlettel, ágyneműkkel és más háztartási kellékekkel házalókkal sem érdemes üzletelni, mert azzal kizárólag az eladók járnak jól. Ők nem lopással, hanem csalással próbálnak haszonhoz jutni: elhitetik, hogy sok százezer forintot érnek az árucikkeik, amiket most rendkívül olcsón, néhány tízezer, vagy netán száz-, kétszázezer forintért lehet megvásárolni. Valójában azonban a jutányosnak mondott ár is irreális, filléreket érő bóvlit próbálnak rásózni az emberre.

-zd-