Petőfi-emléktábla a Zugligetben

„Fáktól vagyok körülvéve,/S mint édes fia fejére/Áldó keze az atyának,/Ugy hajolnak rám az ágak./Istenem, de boldog vagyok!/Majd, hogy sírva nem fakadok.”
Így ír Petőfi Sándor élete minden bizonnyal legboldogabb napjáról, amit az első és egyetlen házassági évfordulója alkalmából a Zugligetben töltött el feleségével, Szendrey Júliával. A költő több alkalommal járt a Hegyvidéken, szívesen kirándult a Normafánál, valamint a Zugligetben is, ahol az idézett, A hegyek közt című verse is született.
Petőfi és a XII. kerület kapcsolatát hirdeti mostantól az a márványtábla, amelyet a Zugligeti Általános Iskola falán helyezett el a Hegyvidéki Önkormányzat. Az emlékhelyen egy QR-kód is található, ezt mobiltelefonnal vagy tablettel leolvasva számos érdekesség elolvasható a költő életéről, így egyebek közt hegyvidéki kötődéseire is fény derül.
Az avatóünnepségen elsőként a Zugligeti Általános Iskola növendékei, Balogh Franciska, Patassy Hanga és Szilágyi Zsombor adtak át jelképesen egy csokrot a költő műveiből. Fonti Krisztina alpolgármester azzal kezdte beszédét, hogy Magyarországon két téma van, amihez mindenki hozzá tud szólni: az egyik a foci, a másik pedig Petőfi Sándor, akinek olyan kultusza van hazánkban, amilyent nagyon kevés művész mondhat el magáról.„Talán a fiatal kora, talán a rendkívüli szabadság- és hazaszeretete, talán a bohém életvitele, talán a mesébe illő szerelmi története miatt Szendrey Júliával. Vagy ezek együtt alkotják azt a mítoszt, amely tragikusan fiatalon bekövetkező halála óta körülveszi” – mondta az alpolgármester, arra emlékeztetve, hogy valószínűleg nincs magyar település, beleértve a határon túli területeket is, amelyik ne dicsekedne azzal, hogy ott vacsorázott, ebédelt, aludt, beszélgetett, vagy legalább áthaladt rajta Petőfi Sándor.
A Zugliget és a Normafa mellett a költő sokszor megfordult a Svábhegyen és a Városmajorban is, ezeken a helyeken találkozott többek között Görgey Artúrral, Klapka Györggyel, vagy éppen Barabás Miklós festőművésszel, aki több festményt, portrét készített róla. Az említett legboldogabb nap (1848. szeptember 8-a) idején sok problémája volt, mindennel meggyűlt a baja, ezért aztán különösen értékesnek érezhette a szeretett Júliájával harmóniában, békességben eltöltött rövid időt. Két verset is írt aznap a Zugligetben: A hegyek közt mellett a másik A bokor a viharhoz.Fonti Krisztina arról is említést tett, hogy a Zugligeti út 100. alatt, az egykori 58-as villamos végállomásának közelében üzemelt egy vendéglő az 1910-es években, amelyet Petőfi tanyának neveztek – de csupán azért, mert annak idején sokat látták arrafelé a költőt. Erről regél egy emlékkő, amin a következő versike olvasható: „Petőfi tanyája/sosem volt e hajlék,/Nagy nevének e lak/csak parányi emlék”. A vendéglőt 1950-ben lebontották, ám jó hír, hogy a történelmi mementó megmaradt, és a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény tulajdonába került.
„A most felavatott emléktáblával arról szeretnénk dicsekedni a jelen és a jövő nemzedékeinek, hogy milyen sokszor járt Petőfi Sándor a Hegyvidéken – zárta ünnepi beszédét Fonti Krisztina. – Igaz, hogy csak huszonhat évet élt, de a tehetsége, zsenialitása és mindaz, amit az életével és halálával a mai napig megtestesít számunkra, teljes egésszé formálta a történetét. Egy olyan történetté, amit generációk őriztek és őriznek a szívükben, és fognak is őrizni mindaddig, amíg létezik a magyar nemzet. Vagyis mindörökké.”

sm.