Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Telt ház a Hegyvidéki Egészségnapon

Régi igazság, hogy a betegségek legjobb ellenszere a megelőzés, amihez az egészséges életmód mellett a rendszeres orvoshoz járás, a szűréseken való részvétel is hozzátartozik. Ebben segít minden évben az idén már huszonnegyedik alkalommal megrendezett Hegyvidéki Egészségnap, amin beutaló nélkül lehet elvégeztetni a legfontosabb egészségügyi állapotfelméréseket. Érdeklődőből ezúttal sem volt hiány, megtelt az eseménynek helyet biztosító MOMkult, ahol fél nap alatt több száz ingyenes vizsgálatot végeztek el a legkülönfélébb orvosszakmák képviselői.

Néhány speciális vizitre is eljuthattak az érdeklődők a Hegyvidéki Egészségnapon, mivel az idén először magánszolgáltatók is részt vettek a MOM Kulturális Központban rendezett programon.
„Szerettük volna még teljesebbé tenni a kínálatot, ezért felkerestük a kerületben működő magánegészségügyi szolgáltatókat, és felajánlottuk nekik, hogy mutatkozzanak be az egészségnapon. Sokan elfogadták a meghívást, így a hagyományos partnereink, a Szent János Kórház és a Szent Ferenc Kórház szűrései mellett továbbiakra is sor kerülhetett” – beszélt lapunknak az idei újdonságról Fonti Krisztina alpolgármester. A szokásos alapszűrések mellett a többi között pajzsmirigyvizsgálatra, reumatológiai, helicobacter- és anyajegyszűrésre, mozgásszervi és kardiológiai vizsgálatra, valamint pszichológiai tanácsadásra is lehetőség nyílt.Telthaz_a_Hegyvideki_Egeszsegnapon1„Rendületlen a program népszerűsége, talán most látogattak el ide a legtöbben – összegzett az alpolgármester. – Ez a rendezvényünk rendkívül hasznos, mert képes megszólítani azokat, akik egyébként talán nem vennének részt ilyen vizsgálatokon: vagy azért, mert nincs elég idejük ennyiféle rendelésre elmenni, vagy nehezen mozognak, esetleg ódzkodnak a kórházi környezettől. Valljuk be, sokszor nem egyszerű megszervezni egy komplex kivizsgálást, az egészségnapon viszont ennek nincs akadálya. Néhány óra alatt túleshetünk a legfontosabb szűréseken. Amennyiben a szakemberek valamilyen kóros elváltozást fedeznek fel, vagy nem megfelelők a mérési eredmények, a szakrendeléseken vagy a háziorvosoknál célzottan lehet folytatni a vizsgálódást.”Telthaz_a_Hegyvideki_Egeszsegnapon4Fonti Krisztina a Hegyvidéki Zöld Receptről is szólt, amely – az egészségnaphoz hasonlóan – a megelőzést segíti. „A háziorvos a zöld receptre nem gyógyszert ír fel, hanem valamilyen mozgásformát, amit aztán a Hegyvidéki Szabadidősport Központ segítségével a kerületi polgárok ingyenesen vehetnek igénybe. Mindenkit arra biztatok, hogy éljen a lehetőséggel, védje egészségét a mozgással, és jelezze orvosának, hogy szeretne csatlakozni ehhez a programhoz!”Telthaz_a_Hegyvideki_Egeszsegnapon2A gyógyulást, de legalábbis az állapotromlás elkerülését szolgálja a Szent János Kórház Kútvölgyi Szakrendelővel közösen elindított Hegyvidéki Okos Recept. A szakorvos különböző okos eszközöket ír fel a betegnek, így nem kell például a vérnyomásmérés, a vércukormérés vagy éppen EKG miatt elmenni a rendelésre, az eszközök elküldik a mérési adatokat az orvosnak, és a kiértékelés távvizit formájában történik. Hypertonia (magasvérnyomás-betegség), obesitas (elhízás), diabetes mellitus, azaz a cukorbetegség bizonyos formái (terhességi diabetes, II. típusú diabetes) diagnózisa esetén, valamint minden olyan helyzetben támogatja az önkormányzat az eszközök beszerzését, amikor a rendszeres mérés segíti az orvos diagnosztikai vagy terápiás munkáját.Telthaz_a_Hegyvideki_Egeszsegnapon3Évek óta állandó résztvevője az egészségnapnak Molnár Ferencné, aki nyolc évvel ezelőtt a szomszédja javaslatára jött el először a szűrésekre. „Bevallom, egy kicsit féltem, mert korábban csak ismerős orvosoknál jártam, de gyorsan kiderült, hogy jó kezekbe kerültem – mondta a kerületi nyugdíjas. – Szerencsére nem találtak komolyabb elváltozást, és ez azóta is így van. Biztos, hogy ebben az itt kapott tanácsoknak is szerepe van.”
Az ötvenes évei közepén járó Kálmán Tibor elmondta, hogy a feleségével érkezett, méghozzá eredetileg egy vizsgálat miatt. „Korán jöttünk, úgyhogy gyorsan bejutottam a rendelésre – mesélte –, a maradék időben pedig hagytam magam rávenni még néhány vizsgálatra. És jól tettem, mert néhány apróbb eltérésre fény derült, szóval lesz miről beszélni a háziorvosommal…”

MM.