Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Egyre gyakoribb a bankok nevében elkövetett csalás

Az internetes bankolás mára mindennapossá vált, ezért a csalók is számtalan online trükkel gazdagították eszköztárukat a bankszámlák megcsapolására. Módszereik egyre kifinomultabbak, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne ellenük védekezni – mondta el lapunknak Nagy Zsolt rendőr őrnagy, a BRFK XII. Kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője.

Mostanában az egyik leggyakoribb módszer, hogy az elkövetők a bank nevében felhívják az ügyfelet, mondván, gyanús tranzakció kezdeményezését észlelték a számláján. Ezért arra kérik a sértettet, adja meg a bankszámlája adatait, mert állításuk szerint csak így tudják biztonságba helyezni az azon lévő összeget. Rendszerint megkérdezik, mennyi pénz van a számlán, és a bankkártya adatait is elkérik. Miután az elkövetők minden szükséges adat birtokába jutottak – sőt, még a bank által küldött megerősítő sms-ek tartalmát is bediktáltatták –, könnyedén le tudják nullázni a számlát.

A bank nevében telefonáló csalók arra is gyakran hivatkoznak, hogy ismeretlen elkövetők feltörték az ügyfél számláját, emiatt pedig azt kérik tőle, töltse le mobiltelefonjára az Anydesk programot, és azon keresztül lépjen be a bank online felületére. A távoli hozzáférést biztosító alkalmazással az elkövetők átveszik az irányítást a mobileszköz felett, és „letakarítják” a számlát.

A csalók igyekeznek fenntartani annak látszatát, hogy az ügyfél valódi ügyfélszolgálattal beszél, például a különböző szakértő „kollégák” telefonos kapcsolása is része a megtévesztésnek. Nagy Zsolt elmondta, hogy az elkövetők folyamatosan szóval tartják a sértettet, hogy lépésről lépésre át tudják venni az irányítást a számlája felett. Egy ilyen beszélgetés tíz perctől akár több órán át is tarthat, ha pedig sikerrel járnak a szélhámosok, a lopás mértékének csak az szab határt, épp mennyi pénz van a bankszámlán – az okozott kár így több tízmilliós is lehet.

A bűnügyi osztály vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy semmilyen mobiltelefonos applikációt nem szabad letölteni kérésre! A legtöbb banknak van saját alkalmazása, ami az első belépés alkalmával általában a bankszámlaszámot és a banki ügyfélszolgálaton elkészített jelszót kéri. Aki bizonytalan ennek telepítését illetően, személyesen kérhet segítséget a bankfiókban.

A bankkártya adatait, valamint a biztonsági, megerősítő sms-ek tartalmát senkinek sem szabad megadni! Egy valódi banki ügyintéző legfeljebb olyan adatokat kérhet tőlünk, amik a mi beazonosításunkhoz szükségesek. Arról, hogy pontosan melyek ezek, a számlavezető banknál érdemes előzetesen tájékozódni.

Mit tegyünk akkor, ha már megtörtént a baj, és gyanútlan módon belesétáltunk a csalók kelepcéjébe, akik hozzáfértek a számlánkhoz? Nagy Zsolt szerint a legfontosabb, hogy először a bankunkat hívjuk, hiszen ők azonnal tudnak intézkedni a számla zárolásával, a megkezdett utalások tiltásával kapcsolatban. Érdemes minél gyorsabban cselekedni, úgy nagyobb eséllyel megakadályozható, hogy idegen számlákra kerüljön a megtakarított pénzünk. Miután beszéltünk a bankkal, keressük fel a rendőrséget, hogy elindulhasson a nyomozás az elkövetők felderítésére.

sz.