Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kiemelkedő színvonalú lett az új Budai Mentőállomás

Az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb mentőállomása jött létre a Hegyvidéken. A Testnevelési Egyetem (TE) sporttelepén, a BAH-csomópont mellett nemcsak a vadonatúj sportközpont épült fel, hanem a Budai Mentőállomás is teljes egészében megújult, és a területe közel a duplájára bővült.

„Hatalmas dolog, ha azoknak tudunk segítséget adni, akik hivatásukként segítenek embereken, életeket mentenek, és mindig ott vannak, amikor baj van” – mondta az ünnepélyes avatáson Bidló Judit, az egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár. Örömét fejezte ki, hogy a létesítmény felújítását sikerült összehangolni a TE fejlesztésével.

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke azt emelte ki, hogy minden olyan igény megvalósult, amivel a mentési munka a legmagasabb színvonalon végezhető. Az építkezés idejére az egyetem területén kaptak ideiglenes elhelyezést a mentők, a megújult állomás egyetemi integrációja pedig kiválóan sikerült.

„Olyan helyre kerültünk, ami nemcsak Magyarországon, hanem Európában is kiemelkedő színvonalú” – hangsúlyozta Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, megjegyezve, hogy ez az egyik legforgalmasabb mentőállomás, így kevés időt vannak bent a kollégái. Reméli ugyanakkor, hogy ezt a keveset pihentető módon tudják eltölteni a felújított helyen. Azt is megemlítette, hogy az itt dolgozó mentősök több mint félmillió betegnek nyújtottak segítséget az elmúlt húsz évben.Kiemelkedo_szinvonalu_lett_az_uj_Budai_Mentoallomas1

Pokorni Zoltán polgármester felidézte, hogy 2000-ben is járt itt, amikor az akkori polgármesterrel, Mitnyan Györggyel és Gógl Árpád egészségügyi miniszterrel felavatták a mentőállomás elődjét. Két évtized alatt eléggé elhasználódott az épület, mostanra viszont gyakorlatilag teljesen újjáépült. Szükség is volt a nagyobb és komfortosabb terekre, hiszen több mint százan dolgoznak itt. Tavaly közel 20 ezer, az idén pedig október végéig már több mint 16 ezer mentési feladatot láttak el a budai mentősök, ami naponta átlagosan 50-60 esetet jelent.

A polgármester részese volt korábban annak a vitának, hogy lehetne-e máshol a mentőállomás. Ő azt az álláspontot képviselte, hogy a bázis tökéletes helyen van Buda közepén, hiszen a XII. kerületiek mellett a hidegkútiakat és a lágymányosiakat is kiszolgálja, sőt, még Pestre is át tudnak menni a mentősök az Erzsébet híd közelsége miatt. Ráadásul az Alkotás utcában a villamospályán is haladhat a mentőautó, így akkor is gyorsan elérhet a céljához, ha épp dugó van.Kiemelkedo_szinvonalu_lett_az_uj_Budai_Mentoallomas2

Az új Budai Mentőállomás tervezési munkái 2017-ben kezdődtek meg. 2022-ben készültek el a kiviteli tervek, és indult el az építkezés, ami ez év nyarán ért véget. A régi, 1000 négyzetméteres állomásépületnek csak a tartószerkezete maradt meg, annak minden más része megújult, illetve 800 négyzetméterrel bővült.

Egyebek mellett egy 70 négyzetméteres közösségi helyiség, egy nagy méretű teakonyha, új öltözők és éjszakai tartózkodók kaptak itt helyet. Megújult a teljes gépészet, hőszivattyús hűtés és fűtés van, az épület garázsában pedig egy korszerű autómosó-berendezés üzemel. A beruházás bruttó összköltsége 2,5 milliárd forint volt, és teljes mértékben kormányzati forrásból valósult meg.

-zd-