Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

II. János Pál pápa és Ferenc pápa a Hegyvidéken

Ferenc pápa április 28. és 30. között apostoli látogatást tesz Magyarországon. A Hegyvidékre is eljön, április 29-én a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonába érkezik, ami különösen nagy megtiszteltetés a nevelési intézmény számára. Nem ez az első alkalom azonban, hogy egy katolikus egyházfő a XII. kerületben jár.

Mesés élmények a Barabás Villában

A Hegyvidéken is betekintést nyerhettünk a gyerekkönyv-illusztrációk legnagyobb nemzetközi seregszemléjébe, a Pozsonyi Illusztrációs Biennáléba (BIB). A koncerttel és interaktív programokkal színesített délutánon a mese tudománya, valamint a 2021-es BIB magyar résztvevői által készített munkák hívták fantáziadús utazásra a családokat a Barabás Villában.

Világraszóló produkciók a tánc ünnepén

A legnagyobb magyar társulatok, Olaszország és Izrael legnevesebb együttesei, Jim Morrison, Shakespeare, Bizet és Mozart – a Nemzeti Táncszínház az idén is kihagyhatatlannak ígérkező előadásokkal várja a tánc szerelmeseit. Ertl Péterrel, az intézmény igazgatójával a legizgalmasabb produkciókról és emlékezetes pillanatokról beszélgettünk, valamint arról, hogy miért érdemes elmerülni a táncművészet sokszínű világában.

Alig ismert parajos fogások

A Florentin a latin Florentinus név rövidülése. Jelentése: Florentia, azaz Firenze városából való. November 6-án ünnepli a névnapját az a kevés férfiú, akit így hívnak. A gasztronómiában nem ennyire ritka a Florentin név, leginkább a friss, zsenge parajjal – népiesen spenóttal – készített fogásokat nevezik így. Olyanokat, amikben az üde, zöld levelek dominálnak, megtartva színüket, formájukat, párolva, nemritkán nyersen tálalva, és legkevésbé sem hasonlítva a mi főzelékünkre. Van, amit még a gyerekek is örömmel megesznek, például a parajos galuskát, vagy épp a pizzát. Kevesen tudják, hogy nem ajánlatos egyszerre sok spenótot fogyasztani, mert a növény magas koncentrációban tartalmaz ásványi anyagokat és nyomelemeket, például magnéziumot, mangánt, kalciumot, rezet, vasat, B-, C- és A-provitamint. Végül megemlékezünk a híres karácsonyi süteményről is, amely meglepő módon szintén a Florentin nevet viseli, viszont nem kell hozzá paraj, annál inkább sok finom, nemes mag és szárított gyümölcs.

Öt futó is megelőzte a fogaskerekűt

A borongós, kicsit hűvös idő sem vette el a sportbarátok kedvét az indulástól az idei „Előzd meg a fogaskerekűt!” kerékpár- és futóversenyen. A túrázókkal együtt 1200-an neveztek a nem mindennapi megméretésre, amin 325 méteres szintkülönbség és a különleges ellenfél teszi nehézzé a jó eredmény elérését.

Ki a szabadba – könyvvel a kézben!

A Hegyvidéki Zöld Kör egyik alapítója kihasználta a járványhelyzet során váratlanul kapott időt, s bejárta szűkebb és tágabb természeti környezetünket. A kirándulások tapasztalataiból egy tanösvényeket bemutató könyv született, amelyet népszerűsége miatt már újra kellett nyomni.

Aktív életmóddal az egészségért

A készülő Monspart Sarolta Aktív Életmód Stratégiáról is szó esett az Aktív Életmód Konferencián. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, valamint az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság által első alkalommal megszervezett rendezvénnyel párhuzamosan a hegyvidékiek állapotfelméréssel egybekötött szűrésen vehettek részt az egyetem aulájában.

„Egyetlen őszinte gyermekmosolyért megérte orvosnak menni”

Hegyvidéki Közösségépítő Díjat kapott dr. Sepp Csaba hegyvidéki gyermekorvos, aki hosszú időn keresztül az I. és XII. kerület házi gyermekorvos-szakfelügyelő főorvosi teendőit is ellátta. Nevéhez fűződik a Hegyvidéki Kulturális Szalonban működő Orvosklub létrehozása, amely sokat tesz azért, hogy valódi szakmai közösséggé kovácsolja a Hegyvidéken dolgozó közel 1400 orvost. Erről is beszélgettünk vele.

Látványosan épül a Böszikert

A Böszörményi úti, lebontott irodaházak helyét a Hegyvidék első közösségi kertje veszi át. Az ötlet magját már elvetették, most a terület kialakítása zajlik, hogy május végén virágot bonthassanak az első növények kerületünk legsűrűbben beépített részén.

Életmű a történelem vonzásában

Családtagok, barátok és pályatársak emléktábla-avató ünnepségre gyűltek össze április 12-én a Magyar jakobinusok tere 2–3. számú épület előtt. Ebben a hegyvidéki házban élt hatvanhat éven át Kovács András (1925–2017) Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező.

Hatmilliószor egy történetet kell elmesélni

Mostantól botlatókövek emlékeztetnek a Hollósy Simon utca 6. szám előtti járdaszakaszon a holokauszt egy-egy áldozatára, Lőwi Cecíliára és Pois Istvánra, akiket innen, egykori otthonukból hurcoltak el, majd vertek halálra XII. kerületi nyilasok 1945-ben. Az emlékköveket a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából közösen avatta fel Pokorni Zoltán polgármester, Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke és Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke.

„Ilyenkor az ember rájön arra, hogy az élet másról szól”

Nyugalomban, békességben, szeretetben, a húsvét utáni újjászületés jegyében ismét elindultak a zarándokok a Magyar Zarándokúton. A megpihenni vágyók a Hegyvidéken egy ízletes reggeli mellett meséltek élményeikről, például arról, hogy milyen „mellékhatással” jár, ha magunk mögött hagyjuk a rohanó mindennapok szorítását.

Új adókedvezmény és támogatás a kisnyugdíjasoknak

A 70 ezer forint alatti jövedelemmel rendelkező, 70 év feletti nyugdíjasok évi 60 ezer forint támogatásban részesülnek, míg az átlag alatti nyugdíjból élők éves kommunális adója júliustól 19 500 forinttal csökken – egyebek mellett erről döntött az önkormányzat képviselő-testülete. További fontos változás, hogy jóval kisebb lesz az üdülőkre vonatkozó építmény- és telekadó, ezáltal a Csillebércen élők is a kommunális adó mértékéhez közelítő adóteherrel számolhatnak.

Összeült a Hegyvidéki Útfejlesztési Testület

Ismét összeült a kommunális adóbevételek felhasználását koordináló és erre javaslatokat készítő Hegyvidéki Útfejlesztési Testület. Az önkormányzattól független, közvetlenül választott tagokat a polgármesteri hivatal városfejlesztési irodájának munkatársai tájékoztatták az idei év tervezett és már zajló fejlesztéseiről.

Közös futás, gyaloglás és faültetés Monspart Sarolta emlékére

Két évvel ezelőtt hunyt el Monspart Sarolta tájfutó-világbajnok, aki élete legnagyobb részét az egészségmegőrzés, a futás és a gyaloglás népszerűsítésének szentelte. Sokan neki köszönhetik, hogy a rendszeres mozgás az életmódjuk részévé vált. A Hegyvidék díszpolgára címmel is kitüntetett sportoló emlékét az általa alapított gyaloglóklub mellett most már emlékfa és emléktábla is őrzi a Normafánál.