Az Erzsébet-kilátó díszkivilágítása és a toronyőr ebédje
Budapest egyik kedvelt kirándulóhelye az Erzsébet-kilátó. Az építmény a főváros legmagasabb pontján, a Budai-hegység János-hegy nevű csúcsán helyezkedik el, 527 méter magasságban. A kilátótornyot 1910. szeptember 8-án nyitották meg a látogatók előtt, abban az időben ez volt Európa egyik legnagyobb ilyen típusú létesítménye. A következőkben a kilátóhoz kapcsolódó két kevésbé ismert történetet idézünk fel a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény gondozásában nemrég megjelenő, A legendás Hegyvidék című könyv segítségével.
A ma ismert kilátótorony megépítése előtt már az 1860-as években is állt a János-hegy csúcsán egy egyszerű, fából készült emelvény, amelyet Erzsébet királyné is többször felkeresett. A rozoga kilátó helyére egy kőből épült tornyot álmodott meg Glück Frigyes szállodatulajdonos, amelynek a megvalósításáért pénzgyűjtés indult.
A budapesti városvezetés végül 1907-ben adott zöld utat az építkezésnek, ami 1908 tavaszán kezdődött meg Klunzinger Pál építész tervei alapján. Ezeket később Schulek Frigyes tervei egészítették ki. A János-hegy lábánál található lapos tetőről kötélpályán vitték fel a szükséges köveket, míg a vizet puttonyos kocsikon szállították oda a Svábhegyről. Az épületet 1910. szeptember 8-án adták át a nagyközönségnek, és akkoriban igazi kuriózumnak számított, mert 23 és fél méteres magasságával Európa egyik legnagyobb ilyen jellegű létesítménye volt.
Budapest első díszkivilágítása
A főváros esti fényei nekünk ma már természetes tartozékai a városképnek, de a világítás megoldása itt-ott még száz évvel ezelőtt is komoly nehézségekbe ütközött. A lapokban külön kiemelték, ha megtörtént egy-egy utcarész kivilágítása, így a Hölgyfutár 1858. május 23-i száma is arról tudósít, hogy „jövő nyáron, a zugligetben holdvilág nélkül is átsétálhatjuk az estéket, mert a Laszlovszky-majortól a Fácánig vezető út ki lesz világítva”. Ez akkor még gázvilágítást jelentett, mert az elektromos árammal történő világítás csak a század végére jelent meg.
A főváros díszkivilágításával még később, az 1920-as években kezdtek el foglalkozni az illetékesek. A legtöbb szakmunka és lap szerint 1928-ban valósult meg a város néhány helyszínének első díszkivilágítása. Az Esti fények – A mi Budapestünk sorozat könyvében is ez olvasható: „1928 nyarán kísérletképpen bemutatták a Halászbástya és a Mátyás-templom homlokvilágítását.”
Azt azonban kevesen tudják, hogy az Erzsébet-kilátó már két évvel korábban díszkivilágítást kapott – mégpedig 1926 augusztusában. Melyik másik helyszín is lett volna alkalmasabb erre, mint a főváros legmagasabb pontján álló, pompás építmény, amely szinte mindenhonnan látható?
A főváros vezetői 1926-ban határoztak úgy, hogy augusztus 20-án, Szent István napján legyen kivilágítva a János-hegyi kilátó. A székesfőváros tanácsa 1926. május 5-i ülésén hozta meg a végső döntést, amiről a Fővárosi Közlöny 1926. augusztus 27-i számában olvashatunk. Ebből az is kiderül, hogy a díszkivilágítás nem egyszeri, hanem állandó jelleggel került fel az épületre: „A tanács Folkusházy Lajos h. polgármester javaslatára elhatározza, hogy dicső emlékű Erzsébet királynénk emlékére a Jánoshegyen emelt Erzsébet-kilátótoronymű, – annak egész külső körvonalaiban leendő időnkinti és alkalomszerű kivilágítása céljából – állandó jellegű, egyszínű (fehér) villamosvilágítási tartókkal […] felszereltessék.”
A munkát az Elektromos Művek végezte el, és hetvenegymillió koronába került. A lapok beszámolói szerint először tíz napig úszott fényárban a kilátó, amelyet egyenesen világítótoronynak neveztek. „A kivilágítás egész éjjelen át megmarad a Szent István hetet megelőző szombattól a Szent István-napját követő hétfőig, tehát összesen tíz napig” – áll a Nemzeti Ujság 1926. augusztus 7-i számában.
Nem véletlen az építmény kivilágítása, mivel a torony hatalmas népszerűségnek örvendett az 1910-es megnyitása óta. Rengeteg turista, diák kereste fel a kilátót, amelynek a kivilágítása a sötét erdő közepén még fontosabb volt, mint a városban lévő többi középületé.
A Pesti Hírlap ezt írja az 1908. szeptember 13-i számában: „A Kisasszony napján felavatott Erzsébet-kilátótorony szinte hihetetlen változást idézett elő a Svábhegyen. A felavatást követő vasárnapon a verőfényes szép őszi időben valóságos népvándorlás indult a Svábhegyre. A fogaskerekű összes vonatai egész nap zsúfolva mentek föl a hegyre, ahová ezerszámra özönlött a közönség gyalogszerrel, automobilon és magánfogaton. A jánoshegyi városi vendéglő előtt valóságos kocsipark képződött, innen a kilátótoronyhoz vezető gyalogutakon pedig sűrű rajokban hullámzott a közönség. Mindenki az új Erzsébet-kilátótoronyhoz igyekezett, amelynek ormára a nemzeti és városi lobogót vonták föl. A nap folyamán a toronyőrség becslése szerint mintegy 20,000 látogatója volt a kilátótoronynak, amelynek szűkébb lépcsőzetein és erkélyein a délutáni órákban szinte életveszélyes tolongás támadt. Testületileg vonultak fel a kilátótoronyhoz az Erzsébet nőiskola növendékei, akik pompás virágkoszorút helyeztek Erzsébet királyné mellszobrának talapzatára. A koszorú fehérselyem szalagján ez az aranybetűs felírás díszelgett: »Hálás kegyeletük jeléül – az Erzsébet nőiskola hallgatói.« Testületileg zarándokoltak fel a János-hegyre még a budai Ferenc József intézet hallgatói, továbbá a fővárosi árvaházak növendékei.”
Ezt követően több kiemelt ünnepnapon is világított a kilátó, sőt, 1927 májusától rendszeresen, minden hétvégén. A Magyarország című lap 1927. augusztus 13-i cikkében ez áll: „A tanács tegnapi ülésén úgy intézkedett, hogy az Erzsébet kilátótorony május 1-től szeptember 30-ig minden vasárnap alkonyattól éjjel tizenegy óráig ki legyen világítva. Azonkívül kivilágítják az Erzsébet kilátótornyot Szent István-napján, a Szent István-napot megelőző estén, Nagyboldogasszony ünnepén, mint a nagy magyar Mária-ünnepen, március 15-én, Erzsébet királyné neve napján és az államfő születése napján.”
A díszkivilágítás sikerét látva a főváros 1928-ban arról határozott, hogy több nevesebb épületet is fontos lenne fényárba borítani, így kapott díszkivilágítást a Halászbástya és a Mátyás-templom is.
1928 júniusában a finn parlament képviselői látogattak el Budapestre, a Svábhegyre is felmentek, és tiszteletükre a főváros vezetése ünnepi vacsorát rendezett az Erzsébet-kilátónál. A külföldi vendégek később az Országházat is megtekintették, ahonnan ugyancsak a kilátó fénye nyűgözte le őket. A Nemzeti Ujság 1928. június 9-i beszámolójában olvashatjuk az alábbiakat: „Külön érdekessége volt a mai fogadóestnek, hogy megnyitották a parlament nagy erkélyét is, ahonnan felejthetetlenül szép kilátás nyílik a budai panorámára. A finn és észt képviselők hosszasan gyönyörködtek a budai hegyek fénypontokkal teleszórt nemes vonalaiban s különösen megragadta érdeklődésüket a jánoshegyi Erzsébet-kilátó vakítóan kivilágított tornya.”
Az évek során egyre bővült a kivilágított épületek listája. A Képes Pesti Hírlap azt írja 1929. augusztus 2-i számában, hogy „Budapest a szép kivilágítás terén sem marad a nyugati nagyvárosok mögött, az elmúlt években Szent István hetében a Jánoshegyi kilátót, a Mátyás-templomot és Szent Gellért szobrát világították ki. Az idén szaporodott e tündéri látványosságok száma: kivilágítják a Gellérthegyi citadellát is.”
Később a Lánchíd és az Országház is díszkivilágítást kapott, manapság pedig már szinte minden látványosabb épület fényárban úszik. Ha épp gyönyörködünk valamelyikben, jusson eszünkbe egy pillanatra, hogy legrégebben a János-hegyi Erzsébet-kilátó világít, amelyet 2005-ben teljeskörűen felújíttatott a Hegyvidéki Önkormányzat.
Az őrlaképület története
Amikor 1910. szeptember 8-án fényes ünnepség keretében adták a János-hegyi Erzsébet-kilátót, annak környéke még nem úgy nézett ki, mint manapság. A kőburkolaton kívül például a toronyőr háza sem volt meg.
Az első világháború után sok javítást kellett elvégezni, és egy komolyabb beruházás is szükségessé vált, nem mindennapi indokkal: a kilátó melletti erdőőri lak ugyanis azért készült el, mert az addig az építményben lakó toronyőr ebédjének illata és felszálló gőze zavarta a kirándulókat... Sokan panaszkodtak az állandó ételszag miatt, amely az őr alagsori lakásából szűrődött fel a kilátó szintjeire, sőt, állítólag a főzés felszálló füstje és gőze néha a kilátást is tönkretette. A történet kissé „bulvársajtósnak” tűnik, de miután Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága is tárgyalta az esetet 1926 áprilisában, az alapja biztosan igaz.
A Fővárosi Közlöny 1926. május 7-i számának 28. pontjában ez olvasható: „Bizottsági és tanácsi előterjesztés az Erzsébet-kilátótorony őre számára szükséges lakóház építési költségeinek fedezete ügyében. (Előadó: dr. Berczel tanácsnok.) Az Erzsébet-kilátótoronynak őre kezdettől fogva magának ennek a művészi építménynek alagsorában kapott egy két szobából és éléskamrából álló lakást. Ez az intézkedés azonban a tapasztalás szerint nem bizonyult helyesnek. A lakásban ugyanis természetszerűen főznek és fűtenek, ennek folytán egyrészt a torony belseje rendszerint ételszaggal van telítve, másrészt a torony tetejére kinyúló füstcsőből kiáramló füst rendkívül kellemetlen hatással van a kilátást élvezőkre, sőt a torony teraszain való tartózkodást időnként szinte lehetetlenné teszi. Ezért a kültelki és erdészeti bizottságnak megállapítása szerint is szükséges, hogy a toronyőrnek a tornyon kívül, de mégis annak közelében az építkezési ügyosztály által bemutatott és az építkezési albizottság által is elfogadott tervek szerint a torony stílusának megfelelő vonalvezetéssel új lakás építtessék. Miután a kirándulásokra kedvező idő beálltával mindinkább növekedik azoknak száma, akik az Erzsébet-kilátótornyot előszeretettel keresik fel s így indokolt, hogy a toronyban eddig tapasztalt kellemetlen állapotok a toronyőr kitelepítésével mielőbb megszűnjenek, másrészt hogy a nyáron kiránduló közönséget az építkezés ne zavarja, a tanács a sürgősségre való tekintettel a szóban forgó toronyőrlakásnak megépítését a közgyűlésnek és a m. kir. belügyminiszter úrnak utólagos jóváhagyása reményében máris elrendelte.”
Az előterjesztést még abban a hónapban el is fogadták, így megoldódott a toronyban lakó őr ebédjének „ügye”. Két évvel később pedig már arról folytak tárgyalások, hogy a toronyőri épület mellé istálló és sütőkemence kerüljön, mivel az őr a házában tartotta a szamarát és a tehenét. A Fővárosi Közlöny 1928. június 19-i száma szerint el is fogadták ezt: „...az Erzsébet-kilátó toronyőri lakóházhoz istálló és sütőkemence építése, az 1928. évi költségvetésben perköltségek címén előirányzott hitelösszeg fedezete ügyében. (Elfogadtatnak.)” A toronyőr háza azóta is büszkén áll az Erzsébet-kilátó közvetlen közelében, és a tervek szerint zarándokszállás lesz belőle.
F. G.
Aki hasonló érdekes történeteket olvasna szeretett Hegyvidékünkről, térjen be a Hegyvidék Galériába vagy a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteménybe, ahol megvásárolható A legendás Hegyvidék című könyv. A nemrég megjelenő kötetről 2024. február 27-i és március 26-i lapszámainkban írtunk bővebben.