Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Átjárás a fizikai és a virtuális valóság között

A Cziffra György Fesztivál egyik célkitűzése, hogy reflektorfényt irányítson a feltörekvő művészgenerációra nemcsak a zenében, hanem más művészeti ágakban is. Most egy ígéretes fiatal festő, Mihályi Bálint Doomy című kiállítása látható a MOM Kulturális Központban.

A legendás magyar zongoraművésznek emléket állító Cziffra György Fesztivál ezer szállal kötődik a Hegyvidékhez. A XII. kerületi kulturális intézmények is helyszínt biztosítanak egy-egy eseménynek, így a MOMkult Reich Károly Galériája jelenleg Mihályi Bálint Doomy című képzőművészeti kiállításának.

A fesztivál, névadója felfogásához híven, kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a zene mellett más művészeti ágak is megkapják a nekik kijáró figyelmet. Cziffra György szerette a képzőművészetet, sok kiállítást szervezett az általa megvásárolt és felújított, a franciaországi Senlis-ben található Saint-Frambourg-kápolnában. Foundation Cziffra nevű alapítványán keresztül pedig anyagilag is támogatta a feltörekvő alkotókat.

Kallós Judit, a Hegyvidék Galéria művészeti vezetője, egyben a kiállítás kurátora megnyitójában felidézte, hogy a Cziffra György Fesztivál és a MOM Kulturális Központ évről évre pályázatot ír ki tehetséges fiatal képzőművészeknek. Az idén is számos színvonalas munkát nyújtottak be a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőművész és képgrafika szakos hallgatói, alaposan megnehezítve a zsűri dolgát. Kallós Judit köszönetét fejezte ki a gyümölcsöző együttműködésért a fesztivál szervezőinek, külön kiemelve a művészeti vezető, Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész segítségét.Atjaras_a_fizikai_es_a_virtualis_valosag_kozott1

Szurcsik József képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika tanszékének docense, a képgrafika szakirány vezetője beszédében úgy fogalmazott, a zene, a képzőművészet és a többi művészeti ág közösen alkotják és építik a magyar kultúrát. Nem is köszöntő-, sokkal inkább köszönőbeszédet illene mondania – fűzte hozzá. Mindenekelőtt a fiatal művészeknek, akik egytől egyig színvonalas pályázatot nyújtottak be. Elismerés jár Szabó Attilának, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docensének, Mihályi Bálint mesterének is.

Ezután Kallós Judit a pályázat nyertesének munkásságáról beszélt. Mihályi Bálint érdeklődésének középpontjában a virtualitás és annak különböző médiumokon keresztüli bemutatása áll. Az úgynevezett digitális nemzedék tagja, azé a generációé, amely számára a hagyományos szövegek helyett elsősorban képek és hangok közvetítik az információt.Atjaras_a_fizikai_es_a_virtualis_valosag_kozott2

A fiatal alkotó ezzel együtt tisztelettel viseltetik a festészeti tradíciók iránt: a táblaképfestészet hagyományos hordozóit, technikáit alkalmazza. A tervezési folyamatokban azonban nagy hasznát veszi a korszerű digitális módszereknek. Munkáiban egy poszthumán, dezantropomorfizált jövő képe sejlik fel. Művei poligonális struktúrák köré szerveződnek, a kiállításon szerepel olyan is, amit sokszögű vászonra festett. A képek elkészítésében nagy mértékben inspirálta őt Neal Stephenson Snow Crash című disztópikus sci-fi-regénye, és videojátékokból is merített. Alkotásai átjárást biztosítanak a fizikai és a virtuális valóság között, de minden elvontságuk, virtualitásuk mellett a jelenkor nagyon is létező kérdéseire keresik a választ.

Balázs János elmondta, lényegesnek tartja, hogy a különböző művészeti ágak kellő nyitottsággal forduljanak egymás irányába. Az is fontos, hogy a tehetséges művészek már fiatalon reflektorfénybe kerülhessenek.Atjaras_a_fizikai_es_a_virtualis_valosag_kozott3

Mihályi Bálint lapunknak megerősítette, hogy a videojátékok – mostani kiállítása esetében a legendás Doom 64, amire a tárlat címe is utal – komoly inspirációs forrást jelentenek számára. Egyes képein konkrét textúrákat is felhasznált a játék világából, persze módosítva, torzítva azokat. Mint elmondta nekünk, a kortárs művészek közül elsősorban Keresztesi Botond és a kínai Gao Hang művészete van rá hatással.

WÁ.

 

Mihályi Bálint kiállítása március 31-ig ingyenesen megtekinthető a MOM Kulturális Központ Reich Károly Galériájában (Csörsz utca 18.).