Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Pokorni Zoltán visszavonul, Fonti Krisztinát javasolja utódjának

Pokorni Zoltán három évtizednyi politizálás és tizennyolc év polgármesteri munka után úgy döntött, hogy a következő önkormányzati választáson már nem indul polgármesterjelöltként, sőt, a közéletből is visszavonul. A kerület vezetőjét a döntése hátteréről kérdeztük.

  • Sokakat váratlanul ért, hogy a továbbiakban nem kívánja folytatni polgármesteri tevékenységét. Mostanában jutott erre az elhatározásra, vagy már régebb óta érlelődött a döntése?
  • Az előttünk álló önkormányzati választásokra készülve a napokban döntött a hegyvidéki Fidesz-csoport arról, kit jelöl polgármesternek. Az én tisztem volt, hogy javaslatot tegyek a jelölt személyére, és Fonti Krisztina alpolgármestert ajánlottam erre a feladatra. Már évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy ez lesz az utolsó ciklus, amit vállalok. Több mint harminc évvel ezelőtt kezdtem el politizálni. Orbán Viktor invitálására csatlakoztam a Fideszhez, 1994-ben kerültem be az Országgyűlésbe. Voltam miniszter, frakcióvezető és pártelnök, 2006-tól pedig a Hegyvidék polgármestere, amit életem egyik legjobb döntésének gondolok, és a mai napig hálás vagyok azért, hogy tizennyolc éven keresztül közösen építhettük, alkothattuk ezt a kerületet. Nagyon jó volt, de egyszer minden jó véget ér. Azt gondolom, hogy jobb, ha ezt a döntést az ember maga hozza meg, és nem az egészségi állapotára, vagy az öregkorára bízza, hanem tudatosan előkészíti, megtervezi. Én így jártam el. Ezzel a közvetlen környezetem tisztában volt, míg a szélesebb közösség most ismerhette meg a döntésemet.
  • Volt valamilyen konkrét ok, ami miatt véglegesen a visszavonulás mellett döntött?
  • A döntésemben számos ok közrejátszott. Az egyik az, hogy a politikus szerepe nagyon megváltozott, mára gyakorlatilag élő bokszzsákká vált. Bárki, akit elönt az indulat, odamegy és belerúg. Ezt egy politikus évekig kénytelen tűrni, ami hosszú időn keresztül azért nem egy egészséges foglalkozás. Számomra eddig tartott ez az időszak.
  • Mik a további tervei?
  • Szeretnék olyan munkát végezni, ami nem a közügyekkel kapcsolatos. A legvalószínűbb, hogy az eredeti foglalkozásomhoz térek vissza. A Toldy Ferenc Gimnáziumban tanítottam 1994-ig, aztán kerültem a parlamentbe. Szeretnék újból tanítani, remélem, lesz erre módom.

 

Fonti Krisztina: „Felkészültem a feladatra”

„Őszintén sajnálom a döntését, ugyanakkor elfogadtam. Érthető, ha valaki belefárad abba, hogy harminc éven át folyamatosan a középpontban, a nyilvánosság előtt van” – kommentálta a polgármester döntését Fonti Krisztina, aki már húsz éve dolgozik Pokorni Zoltán mellett, tizennyolc éve képviselő, tizennégy éve pedig alpolgármesteri feladatokat lát el.

Polgármesteri jelölése kapcsán az alpolgármester elmondta, Pokorni Zoltán mellett dolgozva felkészült a feladatra: „Eddig is a Hegyvidékért, a hegyvidékiekért dolgoztam, és a jövőben is ezt tenném, hogy ha az itt élők megtisztelnek a bizalmukkal.”

n.