Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

„Amint lehet, oltassuk be magunkat a koronavírus elleni vakcinával!”

Nyugodtan beoltathatjuk magunkat a Magyarországon megjelenő COVID-19 elleni vakcinák bármelyikével, hiszen azok virológusok jóváhagyásával kerülnek forgalomba – mondja dr. Nyulasi Tibor. A Szent János Kórház Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának főorvosát a járványhelyzettel kapcsolatos legfontosabb tudnivalók mellett arról is kérdeztük, mit tehetnek azok a koronavírusos betegek, akik otthon próbálnak meggyógyulni.

– Ismét szomorú napra ébredtünk: újabb 6360 fővel emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma, és elhunyt 115 beteg (interjúnk november 26-án készült – a szerk.).

– Az ugrásszerű emelkedésben nyilvánvalóan közrejátszik, hogy megkezdődött a pedagógusok, szociális és egészségügyi dolgozók csoportos tesztelése – emiatt az egyébként tünetmentes fertőzötteket is sikerült kiszűrni. Én egy másik számot nézek: a Szent János Kórházban nem emelkedett nagymértékben a betegek száma, továbbra is rendelkezünk szabad kapacitással, megvannak a tartalékjaink. Ha nem történik katasztrófa – ilyet ugyanis egy világjárvány esetén merészség lenne biztosan kijelenteni –, akkor lélegeztetőgéppel, ágyszámmal és személyzettel is bírni fogjuk.Amint_lehet_oltassuk_be_magunkat2

Legutóbbi beszélgetésünk óta bevezették az idősek vásárlási sávját rögzítő kormányrendeletet, ami szerint hétköznap reggel 9 és 11 óra között, valamint hétvégén reggel 8 és 10 óra között csak a 65 éven felüliek tartózkodhatnak a boltokban, ugyanakkor – a tavaszi intézkedéssel ellentétben – az ezeken kívüli idősávban is vásárolhatnak. Mit gondol az új szigorításról?

– Helyeslem az újabb korlátozást, hiszen ezzel is megvédhetjük idős embertársainkat.

– Több olyan család van, amelyben csak egy ember kapta el a koronavírus-fertőzést. Mit tanácsolna, hogyan védekezzenek a vele egy háztartásban élők?

– A fertőzött személy – ha teheti – zárja magára a szoba ajtaját, a családtagok pedig viseljenek maszkot az otthonukban is. Vigyázzanak egymásra, tartsák be a logikus elkülönítési szabályokat!

– Mit javasol azoknak a koronavírusos betegeknek, akik nem szorulnak kórházi kezelésre, ezért otthon próbálnak meggyógyulni?

– Vannak olyan gyógyszerek és kezelések, amik javíthatnak a beteg állapotán – ilyen a favipiravir, a remdesivir vagy a vérplazma-terápia. Fekve nehezebb a gyógyulás, ezért – ha van rá mód – a kórházban is felültetjük a betegeket az ágyban. Azt tanácsolom, otthon lehetőleg óránként egyszer végezzenek légző tornát, csakúgy, ahogy egykor a televízóban is láthattuk. Az idősebbek biztosan emlékeznek rá.

– A koronavírus-járvány miatt mindenkinek ingyenesen elérhető az influenza elleni védőoltás is…

– Bízom benne, hogy sokan élnek a lehetőséggel, főleg az idősebb korosztály, hiszen számukra rendkívül veszélyes lehet, ha egyszerre kapják el a COVID-19-et és az influenzát. Kiemelten fontos, hogy amint lehet, oltassuk be magunkat a koronavírus elleni vakcinával is!

– A kormány eddig tizenkétmillió adag koronavírus elleni oltóanyagot kötött le három gyártónál: az oxfordi AstraZenecánál, az amerikai Janssen Pharmaceuticánál és az amerikai Pfizernél. Mi a különbség köztük?

– Nagyon szépen megkérek mindenkit: ne azt nézze, honnan jött a COVID-19 elleni vakcina! Csak így kerülhetjük el, hogy a járvány ismét megterhelje a magyar társadalmat. Több orvosi közlést is olvastam, ami szerint a szóban forgó oltóanyagok között nincs jelentős különbség. Úgy gondolom, nyugodtan beoltathatjuk magunkat a Magyarországon megjelenő COVID-19 elleni vakcinák bármelyikével, hiszen azok virológusok jóváhagyásával kerülnek forgalomba.

– Egyre többet tudunk a COVID-19-ről. Szlávik János infektológus is felhívta a figyelmet arra, hogy a túlsúlyosok és a dohányosok nagyobb veszélyben vannak. Nekik mit tanácsol?

– Összességében nem csak a koronavírus esetében igaz, hogy nehezebben tudjuk kezelni azokat a betegeket, akik elhízottak, vagy hosszabb ideje dohányzással károsítják a tüdejüket. Sajnos nem lehet egyik pillanatról a másikra több tíz kilót fogyni, és a cigarettát sem könnyű letenni. Ők most különösen vigyázzanak magukra, tegyenek meg mindent azért, hogy elkerüljék a fertőzést! Szlávik Jánosnak igaza van, jóval nagyobb a kockázat ezeknél a betegeknél. Most egyébként is különösen fontos, hogy mindenki figyeljen a megfelelő táplálkozásra és a rendszeres testmozgásra. A konditermek bezártak, de tudjuk, hogy otthon is lehet tornázni…

– Több járványügyi intézkedés is érvényben van, de ezek betartásán túl mit tehetünk még annak érdekében, hogy megóvjuk magunkat a COVID-19-től?

– Rendkívül nagy önmérsékletre van szükség! Úgy érzem, sokan azt gondolják, a barátjuktól biztos nem kapják el a vírust. Vendégeket fogadnak, akik este nyolcig haza is érnek, de ettől még ők is fertőzöttek lehetnek. Éppen ezért biztonságosabb lenne, ha most mindenki csak a családja körében maradna. Aki teheti, maradjon otthon. Advent van – ez egyébként is a felkészülés, elmélyülés időszaka.Amint_lehet_oltassuk_be_magunkat1

– Még nem tudjuk, hogyan alakul a karácsonyunk, lesznek-e újabb korlátozások, ugyanakkor sokunkban felmerül a kérdés: az idén le kell mondanunk a közös családi, baráti ünneplés öröméről?

– Lehet, hogy nem tíz-húsz fős családok jönnek majd össze, de ettől még lesz karácsony. Szüleinknek, nagyszüleinknek, akik a század közepén éltek, jóval nehezebb ünnepeik voltak, mint ahogy az most, a koronavírus miatti korlátozások idején várható. Reggel 5 és este 8 óra között is lehet ünnepelni. Én biztosan az unokámmal szeretném tölteni a karácsonyt!

Boussebaa Mimi