Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

„Az egészségügyi dolgozóknak szárnyakat ad a megbecsülés”

„Látom a kollégáimon, hogy óriási erőt ad nekik a magyar társadalom támogatása” – mondja Németh Franciska. A Szent János Kórház Gyermeksebészeti és Traumatológiai Osztályának ápolójával és kommunikációs szakemberével azokról a hősökről beszélgettünk, akik nem csak a koronavírus-járvány idején harcolnak az emberi életek megmentéséért.

– Legutóbb március közepén, nem sokkal a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése után beszélgettünk. Akkor azt mondta, hogy az egészségügyi dolgozókat veszik semmibe, akik nem tartják be az óvintézkedéseket. Azóta sokat változott a helyzet…

– Akkor a legrosszabbra számítottunk, attól tartottunk, hogy Magyarországgal is megtörténik az, amit Olaszországban is láthattunk. Ezért volt fontos felhívni mindenki figyelmét arra, hogy vegye komolyan a megfogalmazott ajánlásokat. Örülök, hogy ismét bebizonyosodott: a bajban összetart a magyar. Úgy gondolom, azért is kerülhettük el a járvány berobbanását, mert a koronavírus ellen közösen harcolunk, közös ellenségként tekintünk rá.

– Ön most a két és fél éves gyermekével van otthon, de folyamatosan tartja a kapcsolatot a kollégáival. Hogyan próbálja meg támogatni őket?

– Reggeltől estig beszélek velük. Indítottunk egy belső kommunikációs platformot, amin a kollégák online is tarthatják a kapcsolatot. Megosztjuk egymással a szakmai sikereket, együtt örülünk a gyógyult betegeknek. Sokat dolgozik a Szent János Kórház vezetősége, és a PR-csapat is odafigyel arra, hogy senki ne érezze magát egyedül. Nagy a teher az egészségügyi dolgozókon, és nem csak a COVID-osztályokon. Büszke vagyok a kollégáimra, derekasan helytállnak most is.

– A koronavírus kapcsán világszerte fókuszba került az a probléma is, hogy az egészségügyi dolgozókra olyan poszttraumás stressz nehezedhet, mint a háborús veteránokra. Hogyan lehet ez ellen védekezni?

– Ez a veszély nemcsak a COVID-osztályon harcolókat, hanem minden más egészégügyben dolgozót is fenyeget. Most a koronavírus került a figyelem középpontjába, de a lelki terhelés a járvány ellenére is magas. A Szent János Kórházban vannak olyan pszichiáterek és pszichológusok, akik kifejezetten a kollégáknak nyújtanak segítséget. Az egészségügyben dolgozóknak nem kell egyedül cipelniük a terhet, egyáltalán nem kínos, ha segítséget kérnek a negatívumok feldolgozásához.

– 2020-at az ápolók és a szülésznők nemzetközi évévé nyilvánította a WHO – ám most talán nem csak emiatt ünneplik hősként önöket… Milyen érzés, hogy a koronavírus-járvány megjelenése óta egyre többen fejezik ki hálájukat a munkájukért?

– Az ápolók hete több országban is fontos – ilyenkor a helyi kávézók rendszerint megvendégelik az ünnepelteket. Az egészégügyi dolgozóknak szárnyakat ad a megbecsülés. Remélem, a társadalom figyelmességét a járvány után is élvezhetjük, és évek múltán az ápolók nemzetközi hetén mindenki visszaemlékezik majd a mostani nehéz időszakra; arra, hogy ők most is hősként küzdöttek az emberi életek megmentéséért.

BM.