A fű kétszer is kinőtt, de a nagyi még mindig a frontvonalban harcol

„A hároméves unokám, Bence nem érti, hogy mi az a koronavírus, ahogy azt sem, hogy miért nem megyek érte a bölcsibe, miért nem tud nálam aludni a hétvégén” – mondta el lapunknak Violáné Filyó Mariann diplomás ápoló. A Szent János Kórház III. Belgyógyászati és Kardiológiai Osztályának főnővérével beszélgettünk, aki jelenleg a súlyos állapotú koronavírus-fertőzöttek életéért küzd.

Nem fáradt?

– Az idén leszek ötvenhét éves, hat unokám van, a hetedik júniusban érkezik. Abban reménykedtem, hogy hamarosan nyugdíjba vonulhatok, és minden időmet nekik szentelhetem. Ehhez képest nagyon kemény finisbe csöppentem. A Szent János Kórház III. Belgyógyászati és Kardiológiai Osztályán tízágyas intenzív részleget alakítottunk ki a koronavírus-fertőzöttek számára. Most még komolyabb szervezést és odafigyelést igénylő feladatokat végzünk. Nem könnyű a fokozott fertőzésveszélyben olyan védőruhában dolgozni, ami nehezíti a mozgást. Súlyos betegeket látunk el, sokuknak szinte pillanatok alatt romlik az állapota. Ők ugyanolyan elesettek és védtelenek, mint akiket eddig ápoltunk – csupán a körülmények változtak.

Hogyan próbálja meg lelkileg feldolgozni ezt a nehéz időszakot?

– Szerencsére sok szép élménnyel is gazdagodtam. Munka előtt rendszerint a Szilágyi Erzsébet fasori Sparban vásárolunk zsemlét és felvágottat. Húsvét előtt a bolti dolgozók meglátogattak minket, és ajándékot hoztak, ezzel is kifejezve azt, hogy gondolnak ránk, ápolókra.

Mióta dolgozik az egészségügyben?

– 1981-ben végeztem a Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi Szakközépiskolában, majd azonnal munkába álltam. Húsz évet a Kútvölgyi Klinikai Tömbben, tizenkét évet a Szent Rókus Kórházban dolgoztam, május 4-én lesz öt éve, hogy a Szent János Kórházba jöttem.

Sokan azt mondják, hogy ápolónőnek születni kell. Ön miért választotta ezt a hivatást?

– Őszintén?

Igen!

– Óvónőként képzeltem el a jövőmet, ám a felvételin énekelni is kellett. Amikor a vizsgabizottság meghallotta a hangomat, megkérdezték, hogy komolyan óvó néni szeretnék-e lenni. Ekkor jött képbe az egészségügy. Véletlenül kerültem a szakmába, de talán mást nem is tudnék csinálni…

Főnővérként hogyan motiválja a kollégáit?

– Mindig arra biztatom őket, hogy tanuljanak. A mi munkánkhoz ez elengedhetetlen. Hirtelen megszámolni sem tudom, hány iskolát végeztem el annak érdekében, hogy folyamatosan naprakész legyek. Mindig van valamilyen újdonság, változnak és fejlődnek a terápiák. Sok kolléga azért fárad el, mert száz százalékig a hivatására fókuszál. Ahhoz azonban, hogy folyamatosan bírjuk a munkát, fontos önmagunkra is odafigyelni.

A családjának biztosan nehéz lehet, hogy most nélkülözniük kell önt…

– A szeretteim nagyon féltenek. A férjem a stabil háttér. A hároméves unokám, Bence nem érti, hogy mi az a koronavírus, ahogy azt sem, hogy miért nem megyek érte a bölcsibe, miért nem tud nálam aludni a hétvégén. Amikor Magyarországon is megjelent a járvány, a szüleivel fűmagot szórt a kertbe. Megígértem neki, hogy találkozunk, ha kétszer lenyírják a pázsitot. Sajnos a fű azóta kinőtt, kétszer is le kellett nyírni, és mi még mindig nem találkozhatunk. A családtól és az unokáktól való távolságtartartás nemcsak nekem, hanem a kollégáimnak is nagyon nehéz.

Akkor is az ápolói szakmát választaná, ha a mostani tapasztalatával visszamehetne az időben?

– Nem tudnék mást csinálni, ez a hivatásom. A pályám elején szívtranszplantált betegeket ápoltam. Azóta eltelt húsz év, és még mindig megkeresnek azok, akik a Kútvölgyiben kapták az utókezelésüket. A viszontlátás elképesztően fantasztikus érzés. Ma már tanítok is; két olyan tanítványomat is át tudtam csábítani most a COVID-osztályunkra, aki teljes állásban dolgozik velünk. Semmiért nem hagynám ki ezeket a kedves élményeket!

Elgondolkodott már azon, hogy mit csinál majd, ha véget ér a járvány?

– Az első utam az unokáimhoz vezet majd. Pihenek egy kicsit, és szerintem folytatom a munkámat, ami már az életem része. Furcsa érzés, hogy most ilyen sokan elismerik az egészségügyi dolgozókat, hiszen végeredményben ugyanazt csináljuk, amit eddig is. Remélem, a járvány után is megbecsülnek majd minket!

BM.