Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hazánkat is elérte a járvány második hulláma

Más országokhoz hasonlóan nálunk is újra nő a fertőzések száma. Emiatt tovább szigorították a beutazás szabályait, valamint 10-ről 20 százalékra emelték a koronavírus-betegek számára készenlétben tartott kórházi ágyak számát.

„A tavaszi járványhullám alatt a fertőzöttek átlagéletkora 67 év volt, az őszi hullám alatt 26 év. Az új járványgócok elsősorban olyan helyeken alakulnak ki, amelyeket fiatalok látogatnak” – figyelmeztetett a Nemzeti Népegészségügyi Központ szeptember 5-én közzétett Facebook-bejegyzésében.

„A kormány, az operatív törzs és a járványügyi hatóság folyamatosan figyeli a vírushelyzetet, kiemelten az óvodák, iskolák adatait, és ha kell, azonnal intézkednek” – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szeptember 6-án a Facebook-oldalán megjelenő videóban. Kiemelte: az oktatás jelenleg normál rend szerint zajlik, de ha egy-egy intézményben átmenetileg mégis el kell rendelni a digitális munkarendet, biztosítani kell a gyermekfelügyeletet. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) közleménye szerint eddig országszerte négy óvodában és hat iskolában rendeltek el rendkívüli szünetet.

Az EMMI szeptember 4-én jelentette be, hogy a kórházaknak az eddigi 10 százalék helyett az összes ágyszámuk 20 százalékát kell készenlétben tartaniuk a koronavírus-fertőzött betegek számára. Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter külön felhívta a kórházvezetők figyelmét arra, hogy az utasítás végrehajtása nem eredményezheti betegek elbocsátását, hiszen jelenleg 53 százalékos az ágykihasználtság.

Az egészségügyi ellátásokat érintően egyelőre nincs korlátozás, ugyanakkor továbbra is fontos az óvintézkedések betartása. A Szent János Kórházban augusztus 28-a óta látogatási tilalom van érvényben; kivételt csak a szülés jelent – ez esetben egy hozzátartozó tartózkodhat bent –, és a gyerekek mellett is lehet egy szülő, ha bekerül a kórházba. Az ország összes szociális intézményében látogatási és intézményelhagyási tilalom van érvényben szeptember 7-től. Különösen indokolt esetben felmentés kérhető.

A koronavirus.gov.hu oldalon a kormány óvatosságra int mindnyájunkat, hiszen a járványveszély nem szűnt meg, sok országban és hazánkban is nő a fertőzések száma. Emiatt továbbra is szükség van a járványügyi készültség fenntartására, a beutazási korlátozásokra és az alapvető védelmi intézkedésekre.

A maszk viselése változatlanul kötelező az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön, továbbá a vendéglátóhelyek benti részeiben – ahol vendégek is tartózkodnak – a dolgozóknak maszkban kell lenniük. Ötszáz fő feletti zenés, táncos rendezvény nem tartható.

A vírus behurcolásának veszélye miatt szeptember 1-jével tovább szigorították a Magyarországra történő beutazás szabályait. Főszabály szerint külföldi állampolgár nem léphet be hazánkba (a kivételekről bővebb információ a koronavirus.gov.hu oldalon található). A külföldről hazatérő magyar állampolgároknak 14 napos hatósági házi karanténba kell vonulniuk, amit csak önköltségükre elvégzett két negatív PCR-laboreredménnyel lehet feloldani. Beutazás esetén egy alkalommal a hazai teszttel egyenértékűnek ismerik el a schengeni tagállamban készült PCR-tesztet is.

Továbbra is fontos odafigyelni a koronavírus tüneteire: ezek közül a legismertebbek a láz, a fáradtság és a száraz köhögés. Egyes betegeknél jelentkezhet izomfájdalom, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás, hasmenés, légszomj. Emellett az új koronavírus-fertőzés egyik jellegzetes – sokszor az egyetlen! – tünete az íz- és a szaglásérzékelés zavara vagy elvesztése. Ha valaki bármelyiket a fentiek közül észleli magán, maradjon otthon, ne menjen közösségbe, a háziorvosát pedig ne személyesen keresse, hanem telefonon hívja fel.

Lapzártánkkor 341 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 9304 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 626-ra emelkedett. Eddig 3972-en gyógyultak meg, az aktív fertőzöttek száma jelenleg 4706 fő. Az aktív fertőzöttek 43%-a, az elhunytak 59%-a, a gyógyultak 42%-a budapesti. 192 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 12-en vannak lélegeztetőgépen.

sz.