Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Janos_korhaz

A János kórházban is jelentősen csökkent a koronavírus-fertőzöttek száma

A javuló járványügyi adatok okáról, valamint a vakcinák vírusmutánsok elleni hatékonyságáról kérdeztük dr. Nyulasi Tibort, a Szent János Kórház Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályát vezető főorvost. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mit gondol az újabb lazításokról.

– Hosszú hónapok óta tájékoztatja lapunkat a koronavírussal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról. Tudom, hogy rengeteg ember életét sikerült megmenteniük, ahogy azt is, hogy megannyi tragédiát kellett átélniük. Lelkileg nem fáradt még el?

– Köszönöm szépen, én még jól vagyok. Folyamatosan figyelem a kollégáimat, sajnos voltak, akiket ki kellett vonnunk a COVID-ellátásból. De azt elmondhatom, hogy bírjuk, maximálisan helytállunk, mindennap ellátjuk a feladatainkat, és ezt elképzelni sem tudom másként, hiszen hivatásunk a gyógyítás.

– A hivatalos adatok szerint az elmúlt napokban jóval kevesebb új fertőzöttet regisztráltak, mint két héttel ezelőtt. A Szent János Kórházban is mérséklődött a terhelés?

– Folyamatosan nő a beoltottak száma, ennek köszönhetően a kórházban kezelt betegek is kevesebben vannak.

– A COVID-intenzív osztályon is javult a helyzet?

– Kevesebb a beteg. A hosszabb kórházi kezelések miatt itt egy-két hét múlva számítunk lényeges csökkenésre.

– Mint mondja, sokan hosszú kórházi kezelés után hagyhatják el a COVID-osztályokat. Ők mikor tudhatják magukat valóban gyógyultnak?

– Ez minden embernél más. A koronavírus súlyos szervi szövődményeket okozhat. Azon vagyunk, hogy a hosszú távú szövődményeket is megelőzzük, felszámoljuk.

– A járvány elején még reménykedtünk abban, hogy a COVID-19 idővel egy enyhébb influenzához hasonló vírussá szelídül. Most már látjuk, hogy ez nincs így…

– Korábban is említettem, hogy a vírusok mutálódnak, nincs ez másképp a COVID-19-cel sem. Sajnálatos módon az új mutánsok virulensebbek. Nagy előny, hogy Magyarországon a harmadik hullám egybeesett az oltási kampány felfutásával. A kezdeti kétkedések és a megannyi álhír ellenére, szerencsére, az emberek oltási kedve folyamatosan nő. Megértették, hogy csak vakcinával győzhető le a járvány, és hogy minden egyes vakcina életet ment. Ennek meglett, és meg is lesz az eredménye.

– Az új mutánsok megjelenésekor, mint például az indiai dupla mutáns, nagyobb biztonságot jelent-e, hogy Magyarországon többféle vakcinával oltanak?

– Csakúgy, mint az influenza elleni védőoltásnál, a COVID elleni vakcinák esetében sem beszélhetünk százszázalékos védettségről. Senki sem állítja, hogy a beoltottak nem kaphatják el a koronavírus-fertőzést, abban viszont biztosak lehetnek, hogy enyhébb tüneteik lesznek.

– A legtöbb ember szinte meg sem érzi, hogy megkapta a vakcinát, de vannak olyanok is, akik több napon át tartó rosszullétről számolnak be. Ez utóbbi mennyire tekinthető normálisnak?

– A végtagfájdalmaktól és a hőemelkedéstől sem kell megijedni! Ez azt jelenti, hogy hat a vakcina.

– Mi történik akkor, ha valaki az első oltás után elkapja a koronavírust? Mikor kaphatja meg a második adagot?

– Ilyenkor megváltozik az oltási rend. A negatív koronavírusteszt után három hónapot kell várni, hogy megkaphassa a második vakcinát.

– Szintén sokakat érdeklő kérdés: meddig fertőzőképesek a COVID-betegek?

– Ha már negatív a teszt, akkor egyértelmű, az első tünetek megjelenése után pedig tíz napot szoktunk számolni.

– A beoltottak száma meghaladta a három és fél milliót. Ennek köszönhetően megnyithattak a vendéglátóhelyek teraszai, a kijárási tilalom kezdő időpontja pedig 23 órára módosult. Mit szól a lazításhoz?

– Magánemberként örülök, orvosként azért pici félelem van bennem. Nagyon remélem, hogy az emberek továbbra is odafigyelnek a szabályok betartására, nem dobják el a maszkot, és nem borulnak felelőtlenül egymás nyakába!

B. M.