Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A második hullám felfutó szakaszában vagyunk

„A járvány második hulláma zajlik Európa- és világszerte, a környezetünkben mindenhol jelentősen emelkedik a megbetegedések és a halálozások száma” – figyelmeztetett az országos tisztifőorvos az operatív törzs október 6-i sajtótájékoztatóján. Müller Cecília elmondta, hogy a járványadatokat összehasonlítva egy hét alatt 14%-kal nőtt Magyarországon a COVID-19-cel diagnosztizáltak száma. Míg a 39. héten 253, a 40. héten már 322 eset fordult elő az országban, 100 ezer lakosra vetítve. Budapesten ez a szám a duplája (641) az országos átlagnak.

A koronavírus-fertőzés egyik korosztályt sem kerüli el, de a fiatal felnőtteket és a középkorúakat érinti a legnagyobb arányban. Az országos tisztifőorvos kiemelte, hogy a járvány az egész világon halad előre, ezért nem mindegy, hányan fertőződnek meg, milyen teher hárul az egészségügyi ellátórendszerre, el kell kerülni, hogy ez robbanásszerűen következzen be. Ezért az alapvető higiéniás szabályokat mindenkinek be kell tartania.

Müller Cecília korábban arról beszélt, hogy az emberek saját maguk is sokat tehetnek egészségük érdekében. A krónikus betegek folyamatosan gondoskodjanak rendszeresen szedett gyógyszereikről, így csökkenteni lehet annak kockázatát, hogy a fertőzés súlyos formában alakuljon ki. Ezenkívül az immunrendszer erősítésére érdemes vitaminokat, elsősorban D- és C-vitamint szedni, és nem szabad elfeledkezni a rendszeres, megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztásról sem. Az országos tisztifőorvos az október második felétől elérhető, a kormány által ingyenessé tett influenza elleni védőoltás fontosságáról is szólt, mint mondta, a krónikus betegeknek kifejezetten érdemes kérniük az oltást.A_masodik_hullam_felfuto_szakaszaban_vagyunk

Még több a koronavírus-fertőzésből kigyógyult ember vérplazmájára van szükség Magyarországon, hiszen a készítményt sikeresen alkalmazzák a súlyos állapotú fertőzöttek terápiájában – adta hírül az Országos Vérellátó Szolgálat. A jelentkezők előzetes orvosi kivizsgáláson vesznek részt, amin kérdőív, személyes beszélgetés és fizikális vizsgálat alapján szakemberek döntenek az alkalmasságról. További információk a www.ovsz.hu oldalon találhatók.

Az ország huszonöt városában, ezen belül Budapesten három helyen figyelik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának mennyiségét, ami információt adhat arról, hogy hét-tíz nap múlva hol emelkedhet meg a pozitív esetek száma. A Nemzeti Népegészségügyi Központ legutolsó, október 2-án közzétett adatai szerint a fővárosban az örökítőanyag-mennyiség egy hét alatt emelkedett, és további emelkedést prognosztizálnak.

Lapunk megjelenésének napján 818 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 32 298 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 20 beteg, így az elhunytak száma 853-ra emelkedett, 8723-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 22 722 fő. Az aktív fertőzöttek 35%-a, az elhunytak 50%-a, a gyógyultak 34%-a budapesti. 627 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 37-en vannak lélegeztetőgépen.

A járvány megfékezése érdekében továbbra is kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárlóközpontok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint az ügyfélszolgálati irodákban. A vendéglátóhelyeket és a szórakozóhelyeket 23 óra után be kell zárni. A határzárat október 1-jétől újabb egy hónappal meghosszabbította a kormány.

Kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme, ezért a kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben. Az iskolákban és óvodákban kötelező a testhőmérséklet-mérés annak érdekében, hogy kiszűrjék a lázas gyerekeket és pedagógusokat. Az operatív törzs jelenleg 25 óvodában és 6 iskolában rendelt el rendkívüli szünetet, 83 osztálynál és 5 teljes iskolánál pedig digitális munkarendet a koronavírus-megbetegedések miatt.

Továbbra is érdemes elkerülni azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak. Tartsunk egymástól megfelelő távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet! Akinek tünetei vannak, ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon, és telefonon értesítse háziorvosát.

sz.