Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

„Minden Magyarországon is engedélyezett vakcina segít”

„Ez a kivárás időszaka, de bízom abban, hogy a következő két-három hétben tovább javul a helyzet, és elkezdhetjük tervezni a jövőt” – mondta lapunknak dr. Nyulasi Tibor. A Szent János Kórház Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályát vezető főorvost a kórház jelenlegi működési rendjével kapcsolatos legfontosabb tudnivalók mellett a különböző koronavírus elleni vakcinák hatékonyságáról is kérdeztük.

– A legutóbbi beszélgetésünkkor elmondta, hogy várja a második koronavírus elleni vakcinát. Sikerült azóta beoltatnia magát?

– Igen! Nagy megkönnyebbülés számomra, hogy tíz nappal ezelőtt én is megkaptam a Pfizer–BioNTech második adag védőoltását. Semmilyen mellékhatást nem tapasztaltam, de voltak olyan kollégák, akiknél minimális végtagfájdalom, vagy enyhébb hőemelkedés jelentkezett, ami teljesen természetes. Persze továbbra is hordom a maszkot, ugyanúgy betartom az óvintézkedéseket, ugyanakkor az oltással nemcsak védettséget, hanem egy kis szabadságot is kaptam, hiszen a mindennapjaimat már nem járja át a félelem. Mindenkinek azt ajánlom, hogy amint lehet, oltassa be magát!

– Az utóbbi napokban, szerencsére, csökkent az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. A Szent János Kórházban is javult a helyzet?

– Örömmel tájékoztatok mindenkit, hogy nálunk is csökkent a betegszám. Sajnos még mindig vannak súlyos állapotú betegek; a kórházban kezelt COVID-fertőzöttek száma jelenleg száz körül van. Ez a kivárás időszaka, de bízom abban, hogy a következő két-három hétben tovább javul a helyzet, és elkezdhetjük tervezni a jövőt.Minden_Magyarorszagon_engedelyezett_vakcina_segit

A Szent János Kórházban is érvényben vannak még a korlátozó intézkedések?

– A szabályoknak megfelelően elhalasztjuk azokat a műtéteket, amik nélkül nem áll fenn az egészségkárosodás veszélye, valamint záros határidőn belül nem alakulhat ki tartós tünet. A sürgős beavatkozást igénylő eseteket – tehát nem csak a tumoros betegeket – természetesen továbbra is megoperáljuk. A látogatási tilalom is érvényben van. Kizárólag orvos-igazgatói engedéllyel, megfelelő védőfelszerelésben, a válságos állapotban lévő, kórházban fekvő súlyos betegek hozzátartozói számára biztosítunk lehetőséget a látogatásra. Mindig vannak kivételek, de összességében azt tapasztalom, hogy az emberek kellő türelemmel és önfegyelemmel betartják az előírásokat. Intézményünket inkább sürgősségi problémákkal szokták felkeresni, ezért csökkent a betegforgalmunk.

– Beszélgetésünk előtt nem sokkal Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy oltás hiányában bármilyen enyhítés újbóli járványhullámhoz vezetne, ezért március 1-jéig érvényben maradnak a november óta tartó korlátozások. Mit gondol, továbbra is szükség van ezekre az óvintézkedésekre?

– Amikor versenyt futunk, nem szoktunk megállni a cél előtt. Úgy vélem, valóban szükség van a korlátozások meghosszabbítására, hiszen ez kell ahhoz, hogy sikeres legyen a járvány elleni védekezés.

– Az is elhangzott, hogy azok a vakcinák, amelyekkel több mint egymillió embert beoltottak, és veszélyhelyzeti felhasználási engedélyt kaptak, Magyarországon is alkalmazhatók. Mit tanácsol, milyen szempontok alapján érdemes oltóanyagot választania annak, aki immunizálná magát a koronavírus ellen?

– Mindenkinek arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy ne azt nézze, hol gyártották a vakcinát. Az influenza elleni védőoltásnál sem volt központi kérdés, hogy melyik országban készült. A hatóságok pedig nem az emberek ellenségei. Minden Magyarországon is engedélyezett vakcina segít, nem a védettség százaléka a fontos. Előfordulhat, hogy egy beoltott személy nem kerüli el ténylegesen a fertőzést, de a tünetek valószínűleg jóval enyhébbek lesznek. Lassan egy éve a frontvonalban kezeljük a koronavírus-fertőzött betegeket, ezért is kérem, hogy aki teheti, éljen a védőoltás lehetőségével!

BM.