Összekovácsolta az ápolószakmát az emberek szeretete

„Ez a nap indokolja, hogy hálánkat fejezzük ki az ápolóknak. A Sándor-palota ablakába kihelyezett piros szív is nekik mond köszönetet” – mondta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete az ápolók nemzetközi napja alkalmából azon az adományátadáson, amit a Budapesti Szent Ferenc Kórháznál tartottak a felajánlást tevő cégek, szervezetek és a támogatott intézmények képviselőinek jelenlétében.

Az államfő felesége emlékeztetett rá, hogy az ápolók nemzetközi világnapját Florence Nightingale születésnapján ünnepeljük, akit a modern nővérképzés létrehozójának tartanak. A brit ápolónő születésének 200. évfordulója alkalmából az Egészségügyi Világszervezet tavaly az ápolók és szülésznők nemzetközi évének nyilvánította 2020-at, ám amikor ezt a döntést meghozta, még nem tudhatta, hogy az ápolók ebben az évben a koronavírus-járvány miatt milyen kiemelt feladatot és figyelmet kapnak – tette hozzá.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke arról beszélt, hogy a felajánlásokat a Budapesti Szent Ferenc Kórház, a Bethesda Gyermekkórház, az Irgalmasrendi Kórház és a MAZSIHISZ Szeretetkórház, valamint az Időskorúak Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthona kapja meg. Ezeken kívül hat karitatív szervezet közreműködésével további idős- és szociális otthonoknak juttatják el az adományokat.

„Felelősséget tanúsítottak azok, akik adományozóként segítették az elmúlt két hónapban a járvány elleni védekezést, és a hivatásukat végzők nagy többsége is felelősséget gyakorolt” – fogalmazott az államtitkár. Kiemelte, hogy a kórházak és a szociális intézmények ápolói, gondozói hallatlan nagy munkával védték a betegeket és az időseket, nekik köszönhetően sikerült alacsony szinten tartani a megbetegedések számát az országban.

*

– Látni kell, hogy ha nincsenek ápolók, nincs a betegágy mellett senki – mondja dr. Toldy-Schedel Emil, az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció által fenntartott Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója. – A koronavírus-járvány idején, amikor látogatási tilalom van a kórházakban, az ápolók azok, akik folyamatosan a betegek mellett vannak. Nem csak az eddigi nélkülözhetetlen tevékenységüket végzik, hiszen a látogatási tilalom miatt most a hozzátartozókat, a gyerekeket, unokákat is nekik kell helyettesíteniük. Ez különösen nagy felelősség, mert rövid idő alatt kell megismerniük a beteget, nemcsak a fizikai szükségleteit, hanem a lelkieket is. Ezért az ápolók nemzetközi napja az idén arról is szól, hogy a minőségi ápolás mellett holisztikus egészségszemléletre van szükség a gyógyuláshoz, a testi-lelki jóllét megteremtéséhez. A járvány kapcsán meg kell említenem azt is, hogy azok, akik az elmúlt hetekben a kórházakban dolgoztak, iszonyatos mennyiségben túlóráztak, és úgy álltak helyt a munkájukban, hogy nem tudták, melyik nap érkezik hozzájuk olyan beteg, akinek a gyógyításába akár bele is halhatnak. A szakma számára nagyon komoly összekovácsoló erőt jelentett a társadalom részéről kifejezésre juttatott szeretet.

– Hogyan próbálják megbecsülni az ápolási munkát végző dolgozóikat?

– A járványhelyzet is rámutatott arra, hogy a leginkább alulfizetett dolgozók azok, akik nélkül nem működne az egészségügy. Az ápolók alulfizetettek, nemcsak nálunk, hanem az egész országban. A társadalom természetesnek tartja a jelenlétüket, óriási elvárásaink vannak feléjük, de a társadalmi szolidaritásban – bár most, a járványhelyzetben örülünk nekik, hogy vannak – sem a szociális, sem az egészségügyi szektorban dolgozók nincsenek benne igazából. Az ápolók egyetlenegy módon tudnak pluszbevételeket szerezni: ha a saját idejükből újabb és újabb munkahelyen vállalnak feladatot. Az óraszám és az emberi élet azonban véges. Azon kellene tehát most elgondolkodni – és ez nyilván nem csak a mi kórházunk kérdése –, meg tudjuk-e teremteni annak a feltételét, hogy normális élete legyen egy ápolónak, úgy, hogy legfeljebb másfél, ne kettő vagy három munkahelyen dolgozzon. Ha ezt nem tudjuk megvalósítani, akkor nem lesz senki a betegágy mellett, hiszen az orvos nem tudja pótolni az ápolót.

– Mit tudnak tenni annak érdekében, hogy mégis a betegek mellett maradjanak az ápolók?

– Szabott bevételünk van, ez a betegellátásért járó forrás, ezért a kötelezőnél magasabb bért nem tudunk adni. A kórházunk úgy próbál a hálapénz ellen dolgozni, hogy azokat a betegeket, akik meg akarják köszönni az ellátást, megkérjük, hogy a hálájukat kifejező pénzösszeget alapítványunknak ajánlják fel, így azt transzparens módon tudjuk odaadni a dolgozóinknak. Ez persze szükségmegoldás: társadalmi konszenzus kell ahhoz, hogy az ápolásban részt vevőket – a szakápolók, szakasszisztensek, segédápolók mellett ebbe a körbe tartoznak a gyógytornászok, a konyhai dolgozók, a dietetikusok, a lelki gondozók, sőt a technikusok is, akik kényelmesebbre tudják állítani az ágyat – jobban megbecsülhessük anyagilag. A pénzbeli juttatásokon túl azzal is tehetünk értük, hogy kényelmesebb körülményeket teremtünk a munkájukhoz. Ez nálunk már megtörtént, komfortosabbak lettek a munkakörülmények azáltal, hogy új kórházat építünk. Fontos az is, hogy odafigyeljünk dolgozóink életére: ez a feladat eleve hangsúlyosabb intézményünkben az egyházi mivoltunk miatt.

– Az elmúlt hetekben azoknak, akiknek nem volt szüksége sürgős ellátásra, otthon kellett gyógyulniuk. Ők hogyan kaptak segítséget?

– Azok számára, akiket hazaengedtünk, vagy akik ebben a nehéz időszakban nem tudták rendszeresen igénybe venni az egészségügyi ellátásokat, a munkatársaim olyan otthon használható anyagokat dolgoztak ki, amik nem nagyon készültek máshol az országban. Az „Út az egészséghez” programunk keretében – amelynek egyik látható eleme a Normafán másfél évvel ezelőtt kialakított kardioösvény – létrehoztunk egy Facebook-oldalt, amin a gyógytornászaink, ápolóink által készített filmeket tesszük közzé. Ezeket, akárcsak a Budapesti Szent Ferenc Kórház központi Facebook-oldalán látható videókat, alkalmanként több ezren is megnézik. Az országban elsőként indítottuk el ingyenes Skype-rendelésünket, ami nemcsak orvosi, hanem dietetikai és otthonápolási területen is működik. Mindemellett intézményünk volt az első, amelyik kidolgozta, hogyan kell a koronavírusos betegek rehabilitációját végezni, hiszen nemcsak készenlétben álltunk, hanem ápoltunk is ilyen betegeket. Büszkék vagyunk az eredményeinkre, különösen azért, mert a dolgozóink közösen valósították meg.

*

„A magyar egészségügy legkritikusabb kérdése az ápolók ügye, ami az egész ágazat létét meghatározza – figyelmeztetett dr. Velkey György, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója. – A magyar népesség elöregedőben van, ami növekvő ápolási igényt jelent, emellett pedig az orvosi technikák fejlődése miatt egyre nagyobb szakértelemre van szükség a minőségi ápoláshoz.

Az ápolás iránt borzasztó nagy az elvárás, a társadalmi szükségletek alapvető részévé vált, ugyanakkor a szakma presztízse borzasztóan alacsony. Rengeteg verbális, helyenként fizikai atrocitás éri az ápolókat, miközben testileg és lelkileg is megterhelő, komoly szakértelmet igénylő munkát végeznek. Ma már az egész nyugati világ problémája az ápolóhiány, aminek oka, hogy akik alkalmasak lennének erre a pályára, más munkakörökben sokkal jobban tudnak keresni, és sokkal nagyobb megbecsültségnek örvendenek.

Az ápolói szakma az egyházi kórházakban az elhivatott asszonyok, lányok számára hitükből adódóan perspektívát jelentett évszázadokon át, ám szekularizált világunkban ez az életforma kiüresedett, nincs motivációja a fiatalok többségének, hogy ezt az életutat válassza. Ebből adódóan nagyon meg kell becsülnünk azt a kevés elhivatott embert, aki ápolóként dolgozik, és el kell gondolkodnia a társadalomnak azon, hogyan tudna egy ilyen munkát megbecsülni, megfizetni, és a dolgozók számára perspektívát nyújtani.

A járványhelyzetben most a teljes egészségügyre, így az ápolásra is »jut egy kis fény«, jobban szem előtt vannak az ágazat problémái. Érezzük a társadalom empátiáját az egészségügyben dolgozók felé, ám jó lenne, ha ez a támogató attitűd nem csak egy »szalmaláng« lenne, és a veszély elmúltával is kellő elismerést kapna az ápolók munkája.”

*

„Egy kórházban, főleg ha fekvőbeteg-ellátó intézményről van szó, a betegek kilencven százalékban az ápolókkal találkoznak – erről dr. Reiter József, a Betegápoló Irgalmasrend Budai Irgalmasrendi Kórházának főigazgatója beszélt lapunknak. – Az ápolók viszik a legnagyobb terhet a hátukon, akiknek a nap huszonnégy órájában helyt kell állniuk. A koronavírus-járvány még inkább megterhelte az ápolói kart, ám kiemelten kezeltük a szakdolgozók védelmét, sok segítséget kaptunk védőeszközök terén felajánlásokból és az államtól.

A járvány miatt jelentősen nőtt az egészségügyi dolgozók erkölcsi megbecsültsége, a kormány intézkedéseinek köszönhetően pedig jövő januárra, több lépcsőben, jelentős fizetésemelés valósulhat meg. Abban reménykedem, hogy a most meginduló folyamattal ismét a régi szintre kerül az ápolók presztízse; a nyolcvanas évek végéig jóval nagyobb népszerűségnek örvendett a szakma, túljelentkezés volt az ápolói képzéseknél.

Tudni kell, hogy az ápolói szakma rendkívül differenciált, sokfajta rétege van, ezek speciális tudást igényelnek. Amikor ápolóhiányról van szó, mindig figyelembe kell venni, hogy eltérő tudásra van szükség a különböző osztályokon, azaz a specializáció miatt még nehezebb megfelelő szakembereket találni.

Ezért határozta el a négy egyházi kórház – a Budai Irgalmasrendi Kórház, a Bethesda Gyermekkórház, a Budapesti Szent Ferenc Kórház, valamint a MAZSIHISZ Szeretetkórház –, hogy beindítja a szakápolóképzést. Az elméleti oktatás a volt Budagyöngye Kórház területén lenne, míg a gyakorlati képzés az egyházi kórházakban folyna. Az eredeti tervek szerint ez év szeptemberében indultak volna az első csoportok, de a járvány miatt valószínűleg jövő januárra vagy szeptemberre tolódik a kezdés.”

*

„Minden tisztelet és becsület az ápolónőké, akik a kórházunkban halmozottan hátrányos helyzetű, 80-85 év közötti átlagéletkorú emberekkel foglalkoznak – mondta Szinai T. József, a MAZSIHISZ Szeretetkórház gazdasági igazgatója. – Az idős betegeknél, sajnos, mindennapi a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szívelégtelenség, ráadásul a nálunk fekvők döntő többségének majdnem olyan ápolásra van szüksége, mint egy csecsemőnek.

Gárdánk túlnyomó része olyan régóta nálunk dolgozó, tapaszalt szakemberekből áll, akik tudják, hogy nemcsak a beteg testét, hanem a lelkét is ápolni kell, meg kell tartani bennük a bizakodó életszemléletet. Az ápolás fizikailag és lelkileg is megterhelő, ráadásul a kórházunkban be kell tartani a vallási előírásokat is. Azt hiszem, azok az ápolók maradnak meg nálunk, akik szeretik az öregeket – annak ellenére, hogy az életkor előrehaladása a legritkább esetben teszi simulékonyabbá, kedvesebbé az embert.

Jelenleg látogatási tilalom van érvényben, aminek a betartása nagyon fontos. Hála Istennek, eddig távol tudtuk tartani a járványt a kórháztól, mert nagyon súlyos következménye lenne, ha a vírus megjelenne intézményünkben. A betegek most el vannak vágva szeretteiktől, mobiltelefonon ugyan tarthatják a kapcsolatot, ez azonban nem pótolja a gyerekek és az unokák jelenlétét. Ez a helyzet a szokásosnál is több gondoskodást és odafigyelést követel ápolóinktól.”

z.