Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

„A pandémiának csak a védőoltás vethet véget”

Ha az ünnepek hatására a következő hetekben nem emelkedik drasztikusan a betegek száma, és nő a beoltottak aránya, akkor látni fogjuk a járvány végét – mondja dr. Nyulasi Tibor. A Szent János Kórház Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának főorvosa ezúttal is a járványhelyzettel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról beszélt lapunknak.

– A legutóbbi beszélgetésünkkor, karácsony előtt azt mondta, bízik abban, hogy az ünnepeket otthon tudja tölteni. December végén azonban többször is láttam a televízióban, hiszen a Szent János Kórházba is megérkezett a koronavírus-fertőzés elleni vakcina.

– Rendkívül örültem a vakcinaszállítmánynak, intenzív osztályon dolgozóként engem is beoltottak, hamarosan megkapom a második adagot. Az álhírek miatt voltak szkeptikusok, akik kíváncsian kérdezték, nem ültettek-e belém chipet, vagy nem nőtt-e szárnyam. Mindenkit szeretnék megnyugtatni: nincs ok az aggodalomra, minden rendben van! Tudomásom szerint a Szent János Kórházban és az oltásszervezési szempontból hozzánk tartozó intézményekben – a Szent Margit Kórházban, a Szent Ferenc Kórházban, az Irgalmasrendi Kórházban és az Országos Gerincgyógyászati Központ egy részében – igen magas az oltási kedv, ami teljesen érthető, hiszen az elmúlt hónapokban az egészségügyi dolgozók jelentős része testközelből látta a COVID-osztályon fekvő betegeket… Reményeink szerint hamarosan a lakosság védőoltása is megkezdődhet.

– Időközben Magyarországon is megjelent a COVID-19 mutációja, ami a virológusok szerint 50-70 százalékkal gyorsabban fertőz. Van okunk aggódni?

– A vírusok – mint általában – mutálódnak, folyamatos átalakuláson mennek keresztül. Figyeljük a nemzetközi fejleményeket, beszéltem Svájcban és Londonban dolgozó kollégákkal is. Én úgy gondolom, el tudjuk majd látni a betegeket.

– Mennyire vannak most leterhelve, nőtt a kórházi kezelést igénylő koronavírus-fertőzött betegek száma?

– Az év elején volt egy biztató csökkenés, a karácsony azonban hozott egy nagyjából tízszázalékos növekedést, ami még teljesen kezelhető. Egyelőre a teljes kapacitás harminc százalékát használjuk ki, de úgy vélem, ha az ünnepek hatására a következő hetekben nem emelkedik drasztikusan a betegek száma, és nő a beoltottak aránya, akkor látni fogjuk a járvány végét.

– Az óvintézkedések betartása mellett mit tehetünk még annak érdekében, hogy mielőbb visszakaphassuk a pandémia előtti életünket?

– Kicsit tartottam attól, hogy lesznek lazítások, de szerencsére a kormány meghosszabbította azokat az intézkedéseket, amik segítenek féken tartani a koronavírus-járvány terjedését. Mindig vannak kivételek, de tapasztalataim szerint az emberek többsége fegyelmezetten betartja a járványügyi szabályokat, maszkot visel, odafigyel a helyes kézmosásra. A pandémiának azonban csak a védőoltás vethet véget. Éppen ezért azt tanácsolom mindenkinek, hogy éljen a lehetőséggel, adassa be magának a koronavírus elleni védőoltást!

BM.