A cukorbetegség és az immunrendszer

Mit lehet tenni a cukorbetegség ellen? – tette fel a kérdést a Szalon Egészségklubban dr. Krivanek László. A belgyógyász, diabetológus és sportorvostan-szakorvos szerint a legfontosabb az életmódváltás, ami kizárólag rajtunk múlik.

A Szalon Egészségklub a Hegyvidéki Kulturális Szalon egyik legnépszerűbb egészségügyi ismeretterjesztő programja. Dr. Krivanek László holisztikus szemléletű előadásaiban elsősorban a túlsúlynak és a következményes cukorbetegségnek, valamint ezek szövődményeinek – verőérszűkület, bizonyos idegrendszeri eltérések, szemészeti problémák, veseelváltozások, lábbetegségek – megelőzési és kezelési lehetőségeiről esik szó.

A legutóbbi találkozón a szakorvos mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy a cukorbetegség esetében is a leghatékonyabb módszer az elsődleges megelőzés. Ennek alapja, hogy a kalóriabevitel legyen arányos a fizikai igénybevétellel. Ha tehetjük, futtassunk olyan alkalmazást a telefonunkon, vagy használjunk okosórát – ez ma már szinte bárki számára elérhető –, ami javaslatot tesz egy alma elfogyasztására, vagy egy negyed órás edzésre, kiadós sétára, számolja a megtett lépéseket, az elégetett kalória mennyiségét, és jelzi az alvással töltött órák számát.

Az Egészségügyi Világszervezet 2016-os adatai szerint a diabétesz a hetedik leggyakoribb halálok. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a cukorbeteg immunrendszere gyengébb, mint egy nem diabéteszes emberé, ami azt jelenti, hogy jobban ki van téve a fertőzések, gyulladások rizikójának.A_cukorbetegseg_es_az_immunrendszer

Gyakori a légúti gondokat okozó S. pneumoniae, az influenzavírus, az M. tbc, a húgyutakban tünetmentes baktériumvizelés, a gombás hólyaghurut, a bakteriális vesemedence-gyulladás és a vese körüli tályog. Az emésztőrendszerben a Helicobacter pylori fertőzés, szájban és nyelőcsőben a Candida gomba, az epehólyag-gyulladás, a hepatitis B és C vírus, valamint az enterovírus is halmozottan fordul elő a diabéteszesek körében.

Akár egy felületesnek tűnő lábfertőzés is alaposan megnehezítheti a cukorbetegek életét, de többször lehet csont- és lágyrész-gyulladás, külsőhallójárat-gyulladás, mucormycosis és HIV-fertőzés is. Sokszor a bőrviszketés, vagy a nemi szervek gombás eltérése hívja fel a figyelmet a magasabb vércukor jelenlétére. Emiatt fokozottan ügyelni kell a fertőzésekre. Jó hír, hogy a vércukor normális tartományba csökkentésével mérsékelhető a fenti fertőzéses és gyulladásos kórképek megjelenése és súlyossága.A_cukorbetegseg_es_az_immunrendszer2

Dr. Krivanek László a túlsúly és a daganatok kapcsolatáról elmondta, hogy az elhízás növeli a meningeoma, a nyelőcső-adenocarcinoma, a pajzsmirigy-, nyelőcső-, gyomor-felsőrész-, vastagbél-, emlő- (főleg menopauza utáni nőknél), máj-, epehólyag-, hasnyálmirigy-, vese-, méh- és petefészek-daganat és a vérsejttumorok kialakulásának esélyét. A kockázatok azonban jelentősen csökkenthetők megfelelő táplálkozással, napi egy-másfél óra testedzéssel és a testsúly csökkentésével.

-os