A konyhakert kincsei az asztalon és a spájzban

Júliusban egyfelől lelassulnak, másfelől felgyorsulnak az események. A legtöbb ember kikapcsol a rendes kerékvágásból, a városok utcái kiürülnek, az üdülőhelyek megtelnek, sokan elnyújtóznak a nyugágyon a hétvégi telkükön, egy matracon ringatózva nézik a felhők vonulását a Balaton tetején, vagy éppen baráti összejövetelt rendeznek a grillsütő mellett a kertben. Mikor szakítsunk időt a befőzésre, ha nem most?! Akinek vannak gyümölcsfái, tudja, hogy ilyenkor, bizony, nincs megállás. A gyümölcs szakadatlanul érik, szedni kell, enni kell, vinni kell az unokáknak, és ami nem fogy el, az mehet a kondérba, aztán a dunsztba.

Gyümölcsös sangría

Mesés frissítő a forró napokra! Akkor az igazi, ha jó előre elkészítjük, hogy a gyümölcsök és a bor egyaránt le tudjanak hűlni. Ha pedig sikerült jéghidegre hűteni, nem érdemes vele megvárni az estét. Sem a vendégeket…

 

* Hozzávalók:

6 ek frissen facsart narancslé

180 ml vörösbor

2 ek kristálycukor

1,5 ek Cointreau

1 citrom

1 vörös grapefruit

1 narancs

1 alma

1 körte

1 őszibarack

12 levél friss menta

2 csipet őrölt fahéj

 

Fontos, hogy a narancs levét frissen facsarjuk, ellenkező esetben könnyen keserűvé válik, mire felhasználjuk. A nagyobb rostokat kiszűrjük belőle, majd hozzáöntjük a vörösbort. Belevegyítjük a cukrot és a Cointreau-t, belehintjük a fahéjat, majd belereszeljük a citrom héját.

Vágjuk le a grapefruit felső és alsó részét, majd a héját körben, a fehér résszel együtt. Ezután metsszük ki a gyümölcshúst a rosthártyák közül. Hámozzuk meg, csumázzuk ki, szeljük cikkekre az almát, és végezzük el ugyanezt a műveletet a körtével, majd az őszibarackkal is. Tegyük a gyümölcsöket a borba, és legalább egy órán át hagyjuk érlelődni a hűtőben. Kiváló frissítő nyáron, előételként vagy leves helyett!A_konyhakert_kincsei_az_asztalon_es_a_spajzban2

 

Tökmagos mángoldfőzelék

A sok jó zöldség mellett érik már a mángold is. Ez a fodros levelű parajféle méltatlanul elfeledett kincse a konyhakertnek. Magas A-, B1-, B2- és C-vitamin-tartalma mellett jótékony élettani hatásait a benne lévő szerves savaknak, foszfornak, káliumnak, kalciumnak, sőt vasnak és magnéziumnak köszönheti. Értékes összetevői a mélyhűtőben sem tűnnek el, így télire is érdemes eltenni belőle.

Én épp a nagy nyár eleji leolvasztásnál találtam rá egy ilyen „tégla” aranytartalékra, ebből született ez a spenótnál markánsabb ízű, harsányzöld püré, amelynek a tökmagolaj még teltebb ízeket kölcsönzött, a beleszórt pirított tökmagszemek pedig izgalmasabbá tették a textúráját. Egy kevés alaplével kissé hígabbra is készíthetjük, el tudom képzelni, hogy kiváló krémleves lenne belőle.

 

* Hozzávalók:

50 dkg mángold

3 gerezd fokhagyma

½ dl tökmagolaj

1-2 marék tökmag

1,5 dl tejszín

1 vastag szelet (tökmagos) kovászos kenyér

só, bors

 

A kenyeret beáztatjuk a tejszínbe, majd egy kevés tökmagolajat hevítünk a lábas alján. A fokhagymát megtisztítjuk és összetörjük, az olajba dobjuk. Nem kell túl forróra hevíteni az olajat, épp csak kissé megkapja a fokhagymát, máris mehet utána a mángold! Ha friss zöldségből készítjük, csak a levelet használjuk, a szárakat tegyük félre. Ezeket aztán, a spárgához hasonlóan, egy másik fogáshoz hasznosíthatjuk. Ha a levelek kevés só és frissen őrölt bors társaságában megfonnyadtak, felönthetjük őket a tejszínnel, és az eláztatott kenyeret is belemorzsolhatjuk.

Egyet rottyantunk rajta, majd hozzáöntjük a maradék tökmagolajat, és turmixgépben szép, homogén pürét készítünk belőle. Szükség szerint tovább lazíthatjuk tejszínnel vagy csirkealaplével, de ha ez nincs otthon, egy kevés víz is megteszi. Végül tiszta serpenyőben megpirítjuk a tökmagot, amelynek egyik felét összeturmixoljuk a pürével, a másik felét viszont csak közvetlenül a tálalás előtt keverjük hozzá. Tükörtojással kitűnő nyári ebéd!A_konyhakert_kincsei_az_asztalon_es_a_spajzban4

 

Gombás, pirított csirkeszárnyak

Ezt a fogást a legjobb tárcsán, tűz felett elkészíteni, de persze a konyhai tűzhelyen, serpenyőben is nagyon finomra sül. A titka az ízletes gomba és egy-két deci jó minőségű, száraz fehérbor, no meg az időzítés.

 

* Hozzávalók:

18 csirkeszárny

1 dl olívaolaj

360 g vegyes gombaválogatás

30 gerezd fokhagyma

3 babérlevél

3 szál friss kakukkfű

180 ml száraz fehérbor

150 ml víz

 

Az olívaolajat felforrósítjuk egy serpenyőben. A csirkeszárnyakat megsózzuk, és körülbelül harminc perc alatt, rendszeresen forgatva, aranyszínűre sütjük. Megtisztítjuk a gombákat, a kés lapjával összeroppantjuk, és felaprítjuk a fokhagymát, majd a húshoz adjuk. Öt perc sütés után hozzáadjuk a kakukkfüvet és a babérleveleket is. Felöntjük a fehérborral, majd nagy lángra kapcsolunk, és pecsenyére sütjük a húst. Végül beleszórjuk a gombát is a serpenyőbe, még adunk hozzá vizet, és kevergetve főzzük, amíg megpuhul.A_konyhakert_kincsei_az_asztalon_es_a_spajzban1

 

Friss saláta kecskesajttal

Eljött végre a kecskesajtszezon is! Ne legyünk restek beépíteni ezt a különleges ízű sajtfélét az étrendünkbe, hiszen számos jótékony hatásával, alacsony zsír- és kalóriatartalmával az egészséges étrend kiemelkedő kiegészítője. Mivel a kecskesajt serkenti az anyagcsere-működést, így közvetve elősegíti a fogyást is, ráadásul kalciumban és D-vitaminban is gazdag.

 

* Hozzávalók:

1 fej római saláta

15 dkg friss kecskesajt

10 dkg aszalt paradicsom

2 szárzeller

1 marék szeletelt mandula

1 marék kapribogyó

1 marék friss oregánólevél

1 csokor újhagyma

1 marék koktélparadicsom

 

A salátát alaposan megmossuk, cafatokra tépkedjük, és egy nagy tálba szórjuk. Az aszalt paradicsomot csíkokra vágjuk, a szárzellert felszeleteljük, és hozzákeverjük a salátához. Az oregánóleveleket letépkedjük a szárukról, és a salátára szórjuk, csakúgy, mint a leszűrt kapribogyót. A koktélparadicsomokat félbevágva, az újhagymát felkarikázva szórjuk a tálba. A kecskesajtot felkockázzuk, sózzuk, borsozzuk, és minden hozzávalót összeforgatunk. Ezután megpirítjuk a szeletelt mandulát, és tálalás előtt meghintjük vele a salátát.A_konyhakert_kincsei_az_asztalon_es_a_spajzban5

 

A mennyei meggy–málna-lekvár

Kevés jobb kombót ismerek lekvártéren a most következőnél. A meggylekvár, főzhetem akármeddig, hozzáadott pektin nélkül örökké inkább csak a kompótra hasonlít, míg a málna intenzív ízével, csupa mag állagával foszt meg a tökéletesség élményétől, ha lekvárként fogyasztom.

A kettő viszont, ha összeházasítjuk őket, csodálatos elegyet alkot, hiszen sem túl savanykás, sem túl édes, darabos, mégis pépes lesz a végeredmény. S persze ez a fajta színkeverés is jót tesz a spájzpolcok hangulatának. Az egyetlen dolog, amire figyelni kell, az időzítés. Legyünk résen, hogy a meggy még, a málna már érjen, amikor befőzésre adjuk a fejünket. Nem lesz sok időnk!

 

* Hozzávalók:

5 kg meggy

5 kg málna

3-4 kg cukor

 

A meggyet kimagozzuk, a málnával együtt egy éjszakára lecukrozzuk, majd feltesszük főni. Ha a habja elfőtt, steril befőttesüvegekbe öntjük, száraz dunsztban fejre állítjuk, így hagyjuk kihűlni. Száraz, hűvös helyen tároljuk.A_konyhakert_kincsei_az_asztalon_es_a_spajzban6

 

Kunsági széllelbélelt

Nagyon hasonlóan készül a vargabéleshez, de itt a tojásfehérjét cukorral verjük fel, és nem keverjük a töltelékbe, hanem a sütemény tetejére halmozzuk. A túrós sütik kedvelői nem hagyhatják ki!

 

* Hozzávalók:

20 dkg cérnametélt

5 dkg mazsola

1 csipet só

½ l víz

½ l tej

8 tojás

8 dkg vaj

50 dkg túró

35 + 15 dkg cukor

1 dl tejföl

1 citrom héja és leve

 

A tejet a vízzel és a vajjal felforraljuk, majd beleszórjuk a mazsolát és a cérnametéltet, s lefedve állni hagyjuk, hogy a tészta felszívjon magába minden nedvességet. Amíg ez megtörténik, a tojások sárgáját felverjük a 35 dkg cukorral, hozzákeverjük az áttört túrót és a tejfölt. Belereszeljük a citrom héját, és belefacsarjuk a levét, majd az egészet óvatosan összeforgatjuk a tésztával.

Egy tepsibe réteslapot helyezünk, megkenjük olvasztott vajjal, és újabb rétegek jönnek rá, összesen négy lap. Erre halmozzuk rá a tölteléket, majd ismét négy megvajazott réteslap következik, és mehet is a sütőbe! 180 fokon körülbelül 40 perc alatt sül meg. A tojásfehérjéből és a 15 dkg cukorból kemény, fényes habot verünk, megkenjük vele a sütemény tetejét, s további 5 perc alatt halványbarnára sütjük. Hidegen tálaljuk.A_konyhakert_kincsei_az_asztalon_es_a_spajzban3

Sashegyi Zsófia