Nagy melegben hűs falatokra vágyunk

Kánikulában sokszor enni sincs kedvünk, de ha megéhezünk, akkor is csak könnyű, finom, üdítő fogásokra gondolunk. Hideg levesekre, zöldségekre, salátákra, gyümölcsökre, fagylaltra, hideg krémekre, pikánsan savanykás italokra. Szerencsénkre a nyár ebben partnerünk, mert minden van, és könnyen elérhető, amire vágyunk. Ráadásul a legtöbb hidegen tálalható étel előre elkészíthető, így délidőben nem kell a tűzhely mellé állnunk. Az alábbi fogások is ilyenek.

Hideg, kapros újkrumplileves

Újkrumpli szinte a nyár végéig kapható, ezért nem gond a kánikulai napokon üdítő, hideg levest főzni belőle. A kaporral fűszerezett és tejföllel, enyhe ecettel pikánsra ízesített étel méltó párja lehet a hűs gyümölcsleveseknek.

 

Hozzávalók

40 dkg apró szemű újburgonya

diónyi vaj

2 kiskanál liszt

1 csokor kapor

1 dl tejföl

1-2 evőkanál fehérborecet

 

Az újburgonyát jól megmossuk, a héját lekaparjuk, vagy gyökérkefével ledörzsöljük. Nem kell meghámozni! A kisebb szemeket egyben hagyjuk, a nagyobbakat feldaraboljuk, és 1,2 liter sós vízben puhára főzzük. A vajból és a lisztből világos rántást készítünk, hozzáadjuk az apróra vágott kapor felét, végül besűrítjük vele a levest. A tejfölt egy kevés meleg levessel simára keverjük, majd visszaöntjük a lábosba.

Annyi ecetet csöpögtetünk bele óvatosan, hogy kellemesen savanykás legyen. Közben kóstolgassuk, úgy ízesítsük megfelelőre. Még egyszer felforraljuk, 5 percig főzzük, majd jól behűtjük. Díszítésül a tetejére szórjuk a maradék kaprot.

 

Tippek:

  • Ez a leves csak újkrumpliból jó, mert nem szabad szétfőni benne a szemeknek

A hideg, sós levesek mindig pikáns ízesítésűek, ezért nagy melegben hűsítenek, fokozzák az étvágyatNagy_melegben_hus_falatokra_vagyunk3

Brokkolis zöldségkocsonya

Bármilyen hihetetlen, léteznek kánikulai kocsonyák, de nem hússal, hanem friss, nyári zöldfélékkel készülnek. A hozzávalókat kedvünk szerint válogathatjuk össze, és rajtunk múlik, miként tálaljuk. Leginkább előételnek valók, vagy vegyes összetételű hidegtálakra illenek, de grillezett halak, húsok kísérőjének is megfelelnek.

 

Hozzávalók(8 személyre)

80 dkg brokkoli

40 dkg gomba

1-1 csomó hónapos retek és újhagyma

8 dl húsleves (bioleveskockából is készülhet)

4 dkg zselatinpor

1 mokkáskanál paprikakrém

 

A zöldségeket megtisztítjuk. A brokkolit kisebb rózsáira szedjük – a szárát eltesszük más étel készítéséhez –, a gombát nagyobb cikkekre vágjuk. A brokkolit enyhén sós vízben 4 percig forraljuk, majd hozzáadjuk a gombát, és még kb. 6 percig főzzük. Leszűrve hűlni hagyjuk.

A retket csinos kis csíkokra vágjuk, az újhagymát felszeleteljük. A húslevest meglangyosítjuk, beleszórjuk a zselatint, a paprikakrémmel ízesítjük, kissé megsózzuk, mert a zselatin tompítja az ízeket. Kevergetve 1 percig forraljuk, majd immár keverés nélkül még 3 percig főzzük. Megvárjuk, amíg langyosra hűl.

Egy jól behűtött őzgerincformát kibélelünk megnedvesített celofánnal, és egy kevés (kb. fél deci) zselatinos levet öntünk bele. Dermedni hagyjuk, azután rétegezve vagy összekeverve beletöltjük a zöldségeket. Ráöntjük a maradék zselatinos levet, és hűtőszekrényben kocsonyásodni hagyjuk. Tálaláskor deszkára borítjuk, lehúzzuk róla a celofánt, majd forró vízbe mártott késsel felszeleteljük.

 

Tippek:

  • Ehhez a zöldségkocsonyához kedvünk szerint válogathatjuk össze a hozzávalókat
Kísérőül különböző zöld salátákat, rukkolát, római vagy fejes salátát kínáljunk, citrommal, olívaolajjal meglocsolvaNagy_melegben_hus_falatokra_vagyunk1

Mediterrán szűztekercsek

Ez a fogás a többitől eltérően nem hideg, de kísérőül kizárólag friss, üde, nyers zöldségeket, salátákat, önteteket kíván. Nem is illik más hozzá, talán csak a grillen mellette megpirított franciakenyér-szeletek. A zsályalevéltől különlegesen ízes lesz, amelyet – ha nincs a kiskertünkben – némi szerencsével a piacon kaphatunk.

 

Hozzávalók

80 dkg sertésszűzpecsenye

barbecuefűszersó

16-20 friss zsályalevél

20 dkg vékonyan felszeletelt, főtt, füstölt marhanyelv

1 kis üveg paprikával töltött olajbogyó

1 dl olívaolaj

1 fej fokhagyma

 

A szűzpecsenyét kisujjnyi vastagon felszeleteljük, kissé kiverjük, fűszersóval meghintjük, 10 percig állni hagyjuk. Ezután mindegyikre 1-1 zsályalevelet, arra pedig 1-1 szelet főtt, füstölt nyelvet fektetünk. Egyesével feltekerjük, majd a lecsöpögtetett olajbogyóval együtt váltakozva nyársra húzzuk. Az olajat összekeverjük a zúzott fokhagymával, megkenjük vele a nyársakat, majd továbbra is locsolgatva, a grillállványra téve, parázs fölött 12-15 perc alatt szép pirosra sütjük.

 

Tippek:

  • A szűzpecsenye gyorsan megsül, ne hagyjuk sokáig a grillen
  • Ha nincs módunkban szabad tűzön sütögetni, a húst grillserpenyőben is elkészíthetjükNagy_melegben_hus_falatokra_vagyunk2

 

Gyömbéres zöldalmakehely

A zöldalma kitűnő nyári desszertalapanyag. Savanykás íze, amit a citrom még ki is hangsúlyoz, a frissen reszelt gyömbértől és a fahéjtól egészen különleges lesz. Olcsó, könnyű és gyors édesség. Igaz, frissen kell elkészíteni és elfogyasztani, de megéri kipróbálni, mert új ízzel gazdagíthatjuk nyári desszertjeink sorát.

 

Hozzávalók

4 szép zöldalma

1 kezeletlen citrom leve és lereszelt héja

5 dkg kristálycukor

késhegynyi frissen reszelt gyömbér

körömnyi fahéj

9 g zselatinpor

 

A tálaláshoz

2 zöldalma

8 dkg nagy szemű mazsola

 

Az almákat meghámozzuk, kettéhasítjuk, a magházukat kimetsszük. A fél almákat nagy lyukú reszelőn egy lábasba reszeljük, 1 deci vizet öntünk alá, meglocsoljuk a citromlével, rászórjuk a cukrot, a reszelt gyömbért, beledobjuk a fahéjdarabkát, leheletnyit meg is sózzuk, és puhára főzzük. Közben fél deci langyos vízben feloldjuk a zselatint.

A párolt almából kidobjuk a fahéjat, hozzáadjuk a feloldott zselatint, simára turmixoljuk. Mély formába töltjük, és hűtőszekrénybe téve dermedni hagyjuk. Tálaláskor fagylaltos vagy kiskanállal kelyhekbe adagoljuk, és frissen durvára reszelt almával, beáztatott, nagy szemű mazsolával megszórva azonnal kínáljuk.

 

Tippek:

  • Egy kis tejszínhabbal megkoronázva ünnepivé varázsolhatjuk ezt a desszertet
  • Friss gyümölccsel keverve nem keményedik meg a zselatin, mert a gyümölcsben található fehérjebontó enzim feloldja azt, ám ha a gyümölcsöt néhány percig forró vízben főzzük, a hő elpusztítja a fehérjebontó enzimetNagy_melegben_hus_falatokra_vagyunk4

 

Kovászos uborka cukkinival

Nincs jobb, mint kánikulában kovászos uborkát ropogtatni! Ez az élmény azonban csak ilyenkor élhető át, mert kell hozzá a nyári nap melege. Mégis kevesen tesznek el, ugyanis valami titkos tudást feltételeznek az elkészítéséhez. Pedig rutin sem szükséges hozzá, elég a bátorság – és egy nagy uborkásüveg. A kísérletező kedvűek az uborka felét zsenge cukkinival is helyettesíthetik, kitűnő savanyúságot kapnak.

 

Hozzávalók

1 kg kovászolni való uborka

0,5 kg arasznyi zsenge cukkini

1 csomó szárított kaporszár

1 csokor friss kapor

1 fej (5-6 gerezd fokhagyma)

1-2 szelet fehér kenyér

 

Az uborkákat és a cukkinikat alaposan megmossuk, legjobb, ha kis kefével meg is dörzsölgetjük, és folyóvízzel leöblítjük, nehogy szennyeződés maradjon a héjukon. A végeiket levágjuk, és a hosszanti oldalukat egészen az aljukig négy helyen függőlegesen bemetsszük. A kaporszárat megmossuk, és egy jól kimosott, nagy uborkásüveg aljára nyomkodjuk. Az uborkákat sorosan belerakjuk; szebb lesz, ha egymás mellé állítjuk, majd a meghámozott fokhagymagerezdeket közéjük dugdossuk.

Az üveget megtöltjük vízzel, megmérjük, mennyi fér bele, és minden liternyire 2 evőkanál sót számítva felforraljuk. A friss kaprot és a kenyeret az uborkák tetejére fektetjük, a meleg, sós vízzel leöntjük úgy, hogy a kenyeret is ellepje, majd kistányérral leborítva napra állítjuk. Három-négy napig érleljük, de közben meg-megforgatjuk az üveget, hogy a nap mindenütt egyenletesen érje.

Ha megérett­­­­­­ – a leve tejszínű és zavaros, kovászos ízű és illatú lett – kidobjuk a kenyeret a tetejéről, leöntjük a levét. A megkovászolódott uborkákat és cukkinikat jól záródó edénybe vagy üvegekbe szedjük át, rászűrjük a levét, lezárjuk, és hideg helyre (legjobb, ha hűtőszekrénybe) állítjuk. Így több napig eltartható.

 

Tippek:

  • Aki biztos akar lenni a dolgában, néhány nap elteltével bátran halásszon ki egy-egy példányt az üvegből, és kóstolja meg. Ha kellően savanykás, sós és jó ropogós, akkor kész
  • A kovászos uborka csak hidegen élvezhető, és a leve is elfogyaszthatóNagy_melegben_hus_falatokra_vagyunk5

Pákozdi Judit