Paradicsomi helyzet nyáron a konyhában

A paradicsom az Újvilágból vándorolt hozzánk valamikor, őshazája Közép- és Dél-Amerika. Hamar megvetette lábát a Mediterráneumban, majd gyorsan meghódította Európát. Az európai nyelvekben a tomato, tomatillo és hasonló megnevezései az azték jitomate szóból erednek, magyarban pedig a német paradicsomalma kifejezésből a paradicsom honosodott meg. Idegen eredetéhez tehát nem fér kétség, azt azonban, hogy harmonikusan beilleszkedett a konyhánkba, mindannyian tanúsíthatjuk. Se szeri, se száma a hazai paradicsomos fogásoknak, ezért most inkább olasz, spanyol és mexikói ihletésű ételek közül válogattunk, amelyek talán egy-egy új ízzel gazdagíthatják nyári ételeink sorát.

MEXIKÓI PARADICSOMLEVES

Amitől ez a leves valójában mexikói lesz, az a végén hozzáadott löttyintésnyi tequila, egy mexikói eredetű égetett szesz, amit a kék agávé cukorban gazdag tövéből erjesztenek és párolnak. Ez a fő alkotóeleme a világszerte, így nálunk is népszerű Margarita koktélnak. Természetesen gyerekeknek, alkoholt kerülőknek tequila nélkül kínálandó. A mexikói hatást csak erősítheti a mellé adott kukoricachips.

 

Hozzávalók (7-8 decihez):

1 evőkanál olívaolaj

10 dkg szárzeller

1 kiskanál paradicsompüré

60 dkg friss paradicsom

5 dl zöldségleves (biokockából is lehet)

fél evőkanál citromlé

mokkáskanálnyi cukor

só, őrölt bors

…felnőtteknek: 1-1 evőkanálnyi tequila

 

A szárzeller leveleit lecsipkedjük, a díszítéshez félretesszük. A szárakat, ha kell, leszálkázzuk, majd kis darabokra vágjuk. Az olajat egy lábosban megmelegítjük, a felaprított zellerszárat és a paradicsompürét hozzáadjuk, néhány percig együtt sütjük-pároljuk. Ezt követően a négybe vágott paradicsomszemeket is hozzáadjuk, a zöldséglevest ráöntjük, felforraljuk, majd kis lángon további 20-25 percig főzzük. Ezután kissé hűlni hagyjuk, és szitán áttörjük. Az így kapott paradicsomlevet citromlével, cukorral és őrölt borssal ízesítjük. Óvatosan meg is sózzuk, mert a zöldséglevesben is volt só. Hűlni hagyjuk. Felnőtteknek 1-1 evőkanálnyi tequilát kínáljunk hozzá.Paradicsomi_helyzet_nyaron_a_konyhaban1

 

AVOKÁDÓS TÖLTÖTT PARADICSOM

A kukoricától és az avokádótól mutatós, a hústól kiadós, igazi, meleg nyárra való, üdítő előétel, egytálétel ez a töltött paradicsom. Nagy előnye, hogy a töltelék előre elkészíthető, csak a tálalás előtti utolsó pillanatban kell a paradicsomokba halmozni.

 

Hozzávalók (4 személyre):

4 nagy húsos paradicsom

…a töltelékhez:

30 dkg csirke- vagy pulykamell

só, őrölt bors

6 evőkanál napraforgóolaj

citromlé

1 kis doboz főtt kukorica (kb. 14 dkg)

1 avokádó

1 csokor petrezselyem

 

A paradicsom tetejéről éles késsel egy kb. 1 centi vastag szeletet, ún. „kalapot” levágunk, félreteszünk. A paradicsomok belsejét kikanalazzuk – a legjobb karalábévájóval –, és egy szitán áttörjük, ez lesz a salátadresszing alapja. A csirkemellet kis kockákra vágjuk, besózzuk, kissé meg is borsozzuk, majd a fele olajon megsütjük, és hűlni hagyjuk. Az áttört paradicsombelsőt a citromlével, a maradék olajjal összekeverjük, és sóval, borssal kellemes salátalevet keverünk belőle.

Az avokádó belsejét kivájjuk, apró kockákra vágjuk, a lecsöpögtetett kukoricával, a durván felaprított petrezselyemmel és a csirkehúskockákkal együtt a salátalébe forgatjuk. Jót tesz neki, ha tálalásig állni hagyjuk, hogy az ízei kissé összeérjenek. A kivájt paradicsomok belsejét óvatosan megsózzuk, és a húsos töltelékkel megtöltjük. Evés közben a tálalásra szolgált paradicsomokat összevágva, a töltelékkel együtt elfogyasztjuk.Paradicsomi_helyzet_nyaron_a_konyhaban3

 

PROVANSZÁL CSIRKECOMBOK

Csirkecombot a világon szinte mindenütt sütnek, de mindenütt egy kicsit a nemzeti konyhához igazítva. Dél-Franciaországban természetesen provence-i, azaz provanszál módon készül: olívaolajjal, olívabogyóval, padlizsánnal, cukkinival és paradicsommal. A fűszere pedig az elmaradhatatlan fokhagyma és a rozmaring.

 

Hozzávalók (4 személyre):

8 csirkecomb

só, frissen őrölt bors

4 evőkanál olívaolaj

6 fokhagymagerezd

2-3 ágacska rozmaring

2 közepes padlizsán

2 karcsú cukkini

4-6 szem paradicsom

1 csokor újhagyma

10-12 szem fekete olívabogyó

10 dkg kecskesajt

 

A csirkecombokat sóval, borssal bedörzsöljük, és egy jól kiolajozott tepsibe egymás mellé fektetjük. A meghámozott fokhagymagerezdeket és a rozmaringágakat közéjük rakjuk, majd alufóliával lefedjük. 180 °C-os sütőben (légkeveréses sütőben 165 °C) fél órán át pároljuk. Ezután a fóliát lebontjuk, és addig sütjük tovább, amíg a combok szép ropogósak lesznek. Nem kell megforgatni őket.

Amíg a csirke sül, a padlizsánokat héjastól kockákra vágjuk, a szárától megszabadított cukkinikat, a paradicsomokat és az újhagymát felkarikázzuk. Egy serpenyőben a maradék olívaolajon mindezt együtt, megsózva, megborsozva, hirtelen megpirítjuk, majd a tepsibe, a csirkecombok köré halmozzuk. Jól össze is rázogatjuk, és 15 percig együtt sütjük tovább. Az olívabogyókat az utolsó percekben adjuk hozzá, a kecskesajtot csak tálaláskor morzsoljuk rá, de ez el is maradhat. Friss franciakenyérrel kínáljuk.Paradicsomi_helyzet_nyaron_a_konyhaban5

 

CUKKINIS, PARADICSOMOS TORTELLINI

A tortellini étvágygerjesztő formájú, ízű olasz tésztalelemény, s miután készen kapható és gyorsan elkészíthető, nyáron különösen csábító. Főfogásként kínálható, és nemcsak hidegen, ahogyan az eredeti recept szól, hanem úgy is, hogy a frissen kifőtt tortelliniket az előre elkészített cukkinis, paradicsomos salátaalapba forgatjuk.

 

Hozzávalók (4 személyre):

25 dkg kész tortellini

2 db arasznyi, karcsú cukkini

2 paradicsom

2 gerezd fokhagyma

…a mártáshoz:

4 evőkanál borecet

só, őrölt bors

mokkáskanálnyi cukor

6 evőkanál olívaolaj

félmaroknyi kakukkfű

 

A tortellinit a csomagoláson olvasható leírás szerint megfőzzük, majd lecsöpögtetjük. A cukkinik végeit levágjuk, eldobjuk, a törzsüket elfelezzük, és fél kisujjnyi hasábokra metéljük. Forrásban lévő, sós vízben 2 percig elfőzzük, leszűrjük, és jól lecsöpögtetjük. A paradicsomokat is egy pillanatra forró vízbe dobjuk, a héjukat így könnyen le tudjuk húzni, majd a szemeket felszeleteljük.

A mártáshoz az ecetet sóval, borssal, cukorral kellemesen savanykásra ízesítjük, a lehéjazott, áttört fokhagymával fűszerezzük, végül az olajat is belekeverjük. Az összes belevalót, a tortellinit, a cukkinit, a paradicsomot a mártásba forgatjuk, és egy-két órára hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízei összeérjenek.Paradicsomi_helyzet_nyaron_a_konyhaban2

 

FŰSZERES, SÜLT PARADICSOM

Ennél egyszerűbb, ínycsiklandóbb illatú és ízű nyári köretet aligha lehet elképzelni. Grillhúsok, frissen sültek mellé való, de ropogós franciakenyérrel előételnek is kínálhatjuk.

 

Hozzávalók (4 személyre):

1 kg paradicsom

1 fej fokhagyma

1 dl olívaolaj

  • csokor rozmaring és kakukkfű

só, őrölt bors

 

A paradicsomokat megmossuk, a csumájukat kicsípjük, majd mindegyiket fél centi vastag karikákra vágjuk. A fokhagymát gerezdjeire szedjük, de nem hámozzuk meg. A zöldfűszereket megmossuk, a levélkéket letépkedjük. Ezeket használjuk majd. Egy tepsit olajjal kikenünk, és a paradicsomszeleteket elrendezzük benne.

A fokhagymát, a kakukkfüvet és a rozmaringot rászórjuk, megsózzuk, a borssal fűszerezzük, majd a maradék olajjal meglocsoljuk. Forró, 200 °C-os sütőbe toljuk (légkeveréses sütőben 185 °C), és 15-20 perc alatt ráncosra sütjük.Paradicsomi_helyzet_nyaron_a_konyhaban4

 

BARACKOS KOSÁRKÁK

Nyáron gyümölcsös, krémes édességeket kívánunk. Ez az illatos, habos, őszibarackkal koronázott sütemény pont ilyen, akár egy ünnepi tortát is helyettesíthet. Noha az elkészítése munkaigényesnek tűnik, a tésztája előre megsüthető, ami nagy könnyebbséget jelent.

 

Hozzávalók (10 kosárkához):

…a tésztához:

25 dkg finomliszt

15 dkg vaj

10 dkg porcukor, só

5 dkg darált mandula

2 tojás sárgája

a formák kikenéséhez: vaj

…a krémhez:

1 tasak tejszínízű pudingpor

5 dkg vékonyra szeletelt mandula

4 evőkanál cukor

5 dl tej

10-15 apró, sárga belű őszibarack

…a tetejére:

fél citrom leve

2 dl tejszín

3 evőkanál cukor

1 zacskó vaníliás cukor

1 tasak fehér tortabevonó zselé

 

A tésztához valókat gyorsan összegyúrjuk, és legalább egy órára hűtőszekrénybe tesszük. Ezután belisztezett deszkán késfok vastagságúra nyújtjuk, majd akkora darabokra vágjuk, amelyekkel 10 kis, kivajazott kosárkaformát ki tudunk bélelni. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (185 °C, légkeveréses sütőben 170 °C) megsütjük.

Amíg a kis kosarak hűlnek, elkészítjük a krémet, de ezzel akár várhatunk másnapig is. A pudingot a cukorral és a tejjel a tasakon olvasható leírás szerint megfőzzük, és még melegen a kosárkákba kanalazzuk. A tejszínt a vaníliás cukorral kemény habbá verjük, és ha maradt puding, azzal óvatosan összeforgatjuk, ezt is ráhalmozzuk. Mandulaforgáccsal megszórjuk, és hagyjuk kihűlni.

A barackokat meghámozzuk, kimagozzuk, a citrom levével megöntözzük, majd a cukorral ízesített vízben 1-2 percig pároljuk. Ezután alaposan lecsöpögtetjük, és a kosárkákban szétosztjuk. A tortazselét a zacskóján olvasható leírás szerint megfőzzük, majd a tortácskák tetejét bevonjuk vele. Kínáláskor egy-egy adag mandulával megszórt habot kanalazunk melléjük.Paradicsomi_helyzet_nyaron_a_konyhaban6

(Pákozdi)