Pörgős őszhöz gyorsan elkészíthető fogások!

A szeptemberrel most nemcsak az ősz köszöntött be, de felgyorsulnak az események is. Visszarázódás a hétköznapokba, iskolakezdés, ráadásul úgy tűnik, járványügyben ismét rendhagyó helyzetre kell felkészülnünk. Az ember csak kapkodja a fejét – ilyenkor áldás, ha vannak gyorsan elkészíthető fogások a tarsolyunkban.

Minitortillák

A tortilla kifejezés eleve kicsinyítő képzővel lett ellátva, ez esetben azonban a spanyol tortácskáknak a normálisnál még apróbbaknak kell lenniük, hogy beférjenek az uzsonnás dobozba. Könnyen, gyorsan elkészíthetők, a tápértékük aránylag magas. Még azok a gyerekek is szívesen fogyasztják, akik egyébként édességeket szoktak remélni az iskolatáska mélyén lapuló dobozkában.

 

Hozzávalók 8 adaghoz:

3 tojás

150 ml tejszín

100 ml tej

só, bors

8 koktélparadicsom

¼ brokkoli

1 burgonya

½ hagyma

5 vékonyra szelt chorizo kolbász

 

A brokkolit szedjük kis rózsákra, és forrásban lévő vízbe dobva 4-5 perc alatt főzzük puhára. Hámozzuk meg, és vágjuk hosszában négy részre a krumplit, majd vékonyan szeleteljük fel. Sózzuk, és kevés olajon, serpenyőben pároljuk puhára. Félidőben forgassuk hozzá a szálakra vágott hagymát. Ha megpuhultak, dobáljuk közéjük a lecsöpögtetett brokkolivirágokat, a vékony karikákra vágott kolbászt és a felszeletelt kis paradicsomokat. Végül a tojásokat villával fellazítjuk, hozzáadjuk a tejszínt és a tejet, majd sóval és borssal ízesítjük.

A muffinformákat erre a célra kialakított muffinsütőbe helyezzük, arányosan elosztjuk bennük a hagymás, krumplis, kolbászos keveréket, és felöntjük a tojással. 180 fokos sütőben körülbelül 15-20 percig sütjük, ketchup és majonéz keverékével kínáljuk.Porgos_oszhoz_gyorsan_elkeszitheto_fogasok5

 

Sütőben pörkölt camembert friss salátával

Remek reggeli, de uzsonnára is pazar fogás ez a lágy, meleg, mogyorós, fügés camembert. Roppanós pirítóssal és friss salátával tálaljuk, amint kihúztuk a sütőből!

 

Hozzávalók:

1 camembert

1 szezonális saláta

4 szelet kovászos kenyér

50 g füge

30 g mogyoró

30 g méz

1 szál rozmaring

só, bors

ecet, mustár

olívaolaj

 

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A camembert vegyük ki a dobozából, amelynek alsó felét 1 percre vízbe áztatjuk, így elkerülhetjük, hogy megégjen a sütőben. Ezután béleljük ki sütőpapírral vagy alumíniumfóliával, és tegyük vissza bele a sajtot. Egy éles kés segítségével rácsozzuk be a tetejét 1 centiméter mélyen. Szurkáljuk a rozmaringágakat néhány bevágásba, szórjuk meg apróra vágott fügével, a durvára aprított mogyoró felével, majd locsoljuk meg az egészet egy kevés mézzel. Toljuk a sütőbe 15 percre.

Amíg sül, keverjünk össze egy evőkanál mustárt ugyanannyi ecettel és dupla annyi olívaolajjal, némi sóval és borssal. Öblítsük le a salátákat, s forgassuk össze a maradék felkockázott fügével és mogyoróval, valamint a vinaigrette-tel. Pirítsuk meg a kenyérszeleteket, és vágjuk csíkokra. Ha már folyékony a camembert, vegyük ki a sütőből, és azonnal tálaljuk!Porgos_oszhoz_gyorsan_elkeszitheto_fogasok2

 

Sárgadinnyeleves pármaisonka-chipsszel

Régen rájöttek már az ínyenc olaszok, hogy kevés jobb és egyszerűbb étel van a pármai sonkába csavart mézédes sárgadinnyekockáknál. A levesünk ezt a klasszikus ízkombót idézi, némi csavarral.

 

Hozzávalók:

1 vagy 2 érett sárgadinnye (800 g gyümölcshús)

50 g fehérkenyér-morzsa

4 szelet pármai sonka

30 g extra szűz olívaolaj

15 g balzsamecet

só, fehér bors

12 bazsalikomlevél (8 a leveshez, 4 díszítéshez)

 

Tegyük a dinnye húsát egy serpenyőbe, és tíz perc alatt pároljuk lágyra, keverjük hozzá a kenyérmorzsát, majd húzzuk le a tűzről. Adjuk hozzá az olívaolajat, a balzsamecetet és a sót, majd az egészet tegyük egy turmixgépbe, adjuk hozzá a bazsalikomleveleket, és pépesítsük. Helyezzük a hűtőszekrénybe, és hűtsük le alaposan.

Mossuk ki a serpenyőt, szárítsuk meg, és forrósítsuk fel közepes lángon, majd tegyük bele a sonkaszeleteket. Oldalanként körülbelül öt perc alatt szárítsuk aranybarnára, és törjük össze. Az apró sonkadarabokkal és némi fűszerpaprikával meghintve tálaljuk a jéghideg levest, ami mellé dinnyegolyókat kínáljunk!Porgos_oszhoz_gyorsan_elkeszitheto_fogasok4

 

Citromos szűz

(ahogy a dédnagymama csinálta)

A dédnagymamája hagyományozta legkedvesebb telekszomszédunkra a következő receptet, amelyet nyáron emeltünk be a családi kedvencek repertoárjába. Különlegességét a pácba reszelt citromhéjnak köszönheti, amelynek hála a pecsenyelé valóságos ínyencfogássá teszi ezt az egyébként is finom, szaftos húst. Vigyázat, könnyű túlsütni!

 

Hozzávalók 6 főre:

3 szűzérme

1 csokor petrezselyem

1 ek majoránna

1 tk őrölt kömény

só, bors

1 kezeletlen citrom héja

¾ l alaplé

 

A petrezselymet finomra metéljük, ráreszeljük a citromhéjat, és az ujjunkkal kissé összeforgatjuk. A húst lehártyázzuk, bedörzsöljük a sóval, borssal, majoránnával és a köménnyel, végül beleforgatjuk a citromos petrezselyembe, és egyenként alaposan betekerjük fóliába. Egy éjszakán át hűtőben pihentetjük.

Másnap kevés zsírt hevítünk egy serpenyőben, és nagy lángon, időről időre forgatva, kérget pirítunk a húsdarabokra, majd közepes lángra kapcsolva, az alaplével folyamatosan locsolgatva egyenletesen átsütjük azokat. Körülbelül 40-45 perc alatt elkészülnek. Azon melegében tálaljuk!Porgos_oszhoz_gyorsan_elkeszitheto_fogasok1


Pekándiós pitetorta

A magas cukortartalomra kényesek jobb, ha nem is olvassák el ezt a receptet…! A cukor még csak ki sem váltható édesítőszerrel, és bizony, nem kevés kell belőle a kitűnő végeredményhez. Ám aki teheti, próbálja ki ezt az amerikai édességet, amelyből egy vékonyka szelet is elegendő a boldogsághoz.

 

Hozzávalók az omlós tésztához:

5 dkg cukor

10 dkg vaj

20 dkg liszt

½ tojás

Hozzávalók a töltelékhez:

4 tojás

1,4 dl méz

6 dkg barna cukor

6 dkg porcukor

3 dkg puha vaj

9 dkg pekándió

Hozzávalók a mézes diómázhoz:

7,5 dkg barna cukor

3 ek méz

4 dkg vaj

10 dkg pekándió

 

Először az omlós tésztát készítjük el. Ehhez összegyúrjuk a hozzávalókat, és fóliába csavarva 1 órára hűtőbe tesszük. (Ha kilapítva helyezzük be, hamarabb is megdermed, a lényeg, hogy ne legyen túl lágy a tészta a felhasználáskor.) A töltelékhez finomra daráljuk a 9 dkg pekándiót. Felverjük a tojásokat, majd belecsurgatjuk a mézet, hozzáadjuk a cukrokat, a lágy vajat és az őrölt diót. A tésztával kibélelünk egy kapcsos torta- vagy piteformát, majd elsimítjuk benne a tölteléket, és 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk 40 percre.

Az utolsó 5 percben elkészítjük a diómázat. Ehhez felhevítjük a cukrot a mézzel és a vajjal, s ha a cukor felolvadt, hozzákeverjük a félbevágott diódarabokat. Ha kész a torta, kihúzzuk a sütőből, amelyet azonban még nem zárunk el. Elegyengetjük a mézes diót a sütemény tetején, majd az egészet visszatesszük a sütőbe úgy 10-15 percre. Melegen, pekándiós vaníliafagylalttal tálaljuk!Porgos_oszhoz_gyorsan_elkeszitheto_fogasok3

 

Fügés sablé

Ebben a teasüteményben a dús mandulás fügetöltelék remekül ellenpontozza a francia vajas keksz, a sablé roppanósságát. A látszat ellenére nem egy túl édes sütemény ez, viszont elég jól eláll, így akár a vendégség előtti napon is elkészíthető. Friss fügéből az igazi, de fügelekvárból sem rossz.

 

Hozzávalók a tésztához:

250 g liszt

50 g vaj

50 g cukor

1 tojás

1 csipet só

 

Hozzávalók a töltelékhez:

300 g friss füge

50 g cukor

100 g mandula

 

A tésztához minden hozzávalót összegyúrunk, majd fóliába tekerve hűtőbe tesszük. A cukorból világos karamellt készítünk, majd rászórjuk a megmosott, lecsumázott és negyedekbe vágott friss fügét. Folyton kevergetve addig főzzük, amíg ragacsos, sűrű, formálható masszát kapunk. Ha minden felesleges nedvességet elpárologtattunk, elzárhatjuk alatta a lángot, és hűlni hagyjuk. Ha kihűlt, hozzákeverjük a megtisztított, finomra őrölt mandulát.

A tésztát két sütőpapír között egyenletesen vékonyra nyújtjuk, szabályos téglalapot metszünk ki belőle, a maradékot (kb. a tészta felét) összegyúrva visszatesszük a hűtőbe, amíg ezzel dolgozunk. A téglalap közepére hosszában ráhalmozzuk a fügés tölteléket, a lehető legegyenletesebben elsimogatjuk minden irányból, majd a tészta egyik felét ráhajtjuk a kupacra. A tészta másik szélére az ujjunk hegyével kevés vizet hordunk fel, hogy hozzátapadjon a már felhajtott részhez, és szépen elsimogatjuk rajta. A hengert sütőpapírba tekerve 20-30 percre hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen, és jól szeletelhető legyen.

Ha ez megvan, kicsomagoljuk, lekenjük tojássárgájával, és egy recés szélű habkártya vagy egy villa segítségével hosszában csíkokat húzunk a teljes felületére. Előmelegített, 175 fokos sütőben körülbelül fél óra alatt sül meg. Akkor jó, ha világos, aranyló a tészta, de ne várjuk meg, amíg teljesen megbarnul. Ennek a sütinek ki kell hűlnie, mielőtt tálaljuk, ellenkező esetben ragacsos, nyúlós állagú, hidegen viszont kekszszerű és roppanós lesz.Porgos_oszhoz_gyorsan_elkeszitheto_fogasok6

Sashegyi Zsófia