hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Hegyvidéki Napok 2013

HN_-_Dijjal_jutalmazzak_a_legrendesebb_hazakat

Hegyvidéki Napok 2013 - Díjjal jutalmazzák a legrendesebb házakat

Hamarosan kiderül, melyik társasházak vehetik át a Tiszta udvar, rendes ház című pályázatra benevezett, közös munkával újjávarázsolt kertekért járó díjakat: június 2-án 11 órakor a Gesztenyés kertben Pokorni Zoltán polgármester ismerteti a környezetszépítő verseny eredményét.

A napokban járta végig az önkormányzat munkatársaiból álló négytagú bírálóbizottság azokat a kerteket, amelyek részt vesznek a kerület polgármesterének ötlete nyomán immár ötödik alkalommal meghirdetett Tiszta udvar, rendes ház elnevezésű közösségi kertépítő pályázaton. A zsűritagok összesen tizennégy címre látogattak el – ezek között mindössze két olyan helyszín volt, ahol az előző verseny kapcsán már tavaly is megfordultak, a legtöbb kertet tehát első ízben szemrevételezték.
„Idén is teljesen különböző karakterű kertekkel neveztek a lakók” – emelte ki Solymoss-Gáspár Fruzsina zsűritag, a pályázat koordinátora. Mint mondta, voltak olyan helyen, ahol hatalmas ősfák között kis halastavat építettek, köré pedig virágok százait ültették. A Diós árok egyik kertjében azt használták ki, hogy a telek végében erdő található, ezért – a házban lakó biológus irányításával – a tölgyes alatt honos növényekkel dúsították fel a cserjeszintet.
Új építésű ház precízen nyírt zöld gyepén, valamint százéves villa ódon parkjában, idős lakók által gondozott ágyások között egyaránt járt a zsűri. De láttak több olyan társasházi kertet is, ahol a zöldterület a pezsgő közösségi élet színterévé vált – játszóteret, padokat, asztalokat, grillező sarkot alakítottak ki maguknak a lakók. A kerti bútorokat az egyik helyen, ötletes módon, maradék anyagokból állították össze: az asztal lapjához például régi ajtót, míg a lábaihoz kivágott fákat használtak fel a kreatív hobbikertészek.
„Mindegyik lakóközösség, amelyik részt vett a pályázaton, oklevelet vehet át a díjátadó ünnepségen, valamint egy Tiszta udvar, rendes ház feliratú, kifüggeszthető táblát kap jutalmul” – árulta el Solymoss-Gáspár Fruzsina. Az első három helyezettet természetesen csak az eredményhirdetésen ismerheti meg a közönség, annyi azonban már most elmondható: idén is azok a társasházak vehetik át a legjobbaknak járó ajándékokat, a különféle értékes kertészeti eszközöket, ahol a lakók közös munkával igyekeznek szebbé tenni környezetüket.

Apróhirdetés

Apróhirdetés-feladás kényelmesen otthonról, a nap 24 órájában már 2 partnerünkön keresztül.

Kedves Hirdetőink!
Hirdetési szándékuk esetén az alábbi linken részletesen tájékozódhatnak a XII. kerületi lap, a Hegyvidék újság:

- hirdetési árairól és kedvezményeiről,

- a megrendelhető hirdetési felületekről,

- technikai paraméterekről

- lapzárták és megjelenések időpontjairól.


A Hegyvidék újság 2019. évi hirdetési tájékoztatója