hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Hegyvidéki Napok 2013

HN_-_Vilagsztarok_egy_ugrasnyira

Hegyvidéki Napok 2013 - Világsztárok egy ugrásnyira

A tavalyi, kereken nyolcméteres versenycsúcsot követően ismét nagy ugrásokat várnak a Sirály utcában immár végleges otthonra lelő budai Hopp-Parádé szervezői. A legjobb magyar atléták mellett a tervek szerint Afrika bajnokai is indulnak a nemzetközi távolugró-viadalon május 31-én délután.

Éppen egy esztendő telt el azóta, hogy a Budán első alkalommal megrendezett Hopp-Parádét fantasztikus, nyolcméteres ugrással nyerte meg a pekingi és sydneyi olimpián egyaránt hetedik spanyol Luis Felipe Méliz, aki ezzel új versenycsúcsot is felállított. A program elsöprő sikerét látva – a versenyen több százan szurkoltak – az önkormányzat úgy döntött, idén is meghívja a gálát a kerület legnagyobb ünnepére, a Hegyvidéki Napokra.
A Sirály utca tehát egy napra ismét atlétikapályává alakul át, felépül a megemelt rekortán és távolugrógödör, amelyet több tonna kiváló minőségű homokkal töltenek fel. Hogy mennyire fontosak a profi körülmények, azt a nagy verseny előtt a kerületi diákok is megtapasztalhatják: 12 órától atlétikai kölyökbemutató, 14.30-kor a diákolimpia ugróversenye szórakoztatja a közönséget.
A gyerekek után 17 órától a hivatásos versenyzők következnek – hogy pontosan kik, egyelőre még titok, a szervezők azonban azt ígérik, ismét neves ugrók érkeznek. Annyi már majdnem biztos, hogy a legjobb magyarok mellett az afrikai kontinens két nyolc méter feletti ugrásra képes sportolója is itt lesz, így minden remény megvan az újabb pályacsúcs felállítására.
„Büszkék vagyunk, hogy az elmúlt években szinte valamennyi meghatározó magyar ugró, illetve csúcstartó megfordult a Hopp-Parádén. Rajtuk kívül az utóbbi időszakban hat világbajnok, egy vb-ezüstérmes és egy olimpiai bajnok indult a versenyen” – mondta Deutsch Péter, a gála szervezőbizottságának elnöke.
Az atlétikán belül az ugrószámok számítanak a leglátványosabb szakágnak, ezek utcai változata pedig igazi közönségcsalogató show-műsor, amelyen a versenyzők és a nézők is különleges élményekkel gazdagodnak. Elég csak arra gondolni, hogy amíg a stadionokban sokszor akár száz méter is elválasztja a közönséget a sportolóktól, a Hopp-Parádén a világsztárok szó szerint karnyújtásnyira lesznek a publikumtól.

Apróhirdetés

Apróhirdetés-feladás kényelmesen otthonról, a nap 24 órájában már 2 partnerünkön keresztül.

Kedves Hirdetőink!
Hirdetési szándékuk esetén az alábbi linken részletesen tájékozódhatnak a XII. kerületi lap, a Hegyvidék újság:

- hirdetési árairól és kedvezményeiről,

- a megrendelhető hirdetési felületekről,

- technikai paraméterekről

- lapzárták és megjelenések időpontjairól.


A Hegyvidék újság 2019. évi hirdetési tájékoztatója