hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Hegyvidéki Napok 2018

Hazajaro_sztarvendegek

„Hazajáró” sztárvendégek

Számos eddigi koncert után – ahogy a zenészek mondják – „hazajáróként” a Budapest Bár vasárnap esti koncertje zárja a nagyszínpadi produkciókat a Hegyvidéki Napokon. Az együttes annyira népszerű a XII. kerületben, hogy mindenki jól teszi, ha időben gondoskodik arról, hogy jó helye legyen a nézőtéren.

A Budapest Bárt Farkas Róbert alapította, eredetileg a kávéházi cigányzene korszerűsítése reményében, aztán az együttes köré szervezte a magyar rockzene néhány jelentős alakját is. Az egyetlen lemezre összeálló csapat végül együtt maradt, és azóta is töretlen sikerrel lép fel színházakban, fesztiválokon, koncertpódiumokon. Örökzöld táncdalokat, filmslágereket, kuplékat ad elő újszerűen, kiváló ízléssel, kifinomult cigányzenei háttérrel.
Sikerük titkát talán Kiss Tibor, a Quimby együttes énekese, a Budapest Bár egyik állandó vendége fogalmazta meg blogjában: „Ez nem egy klasszikus felállás, a bandákra általában az a jellemző, hogy mindenhova együtt mennek, együtt élnek, és együtt is halnak meg. Itt nem kell meghalni. És ez nagyon sokat számít. Nekünk is az a dolgunk, hogy együtt muzsikáljunk egy adott helyszínen, de itt van választási lehetőség, dönthetünk egy-egy dátummal kapcsolatban, szabadon ki-be járkálhatunk, semmilyen kényszer nincs. És ettől szoros ez az egész kötelék.”
Farkas Róbert zenekarvezető nagy rajongója a pesti dalnak, egészen fiatalon éttermekben, szórakozóhelyeken hallgatta ezeket cigányzenekarok előadásában. Akkori együttesével – ami a Budapest Bár magja és elődje volt – feldolgoztak néhány régi számot, különleges hangszereléssel. Így született meg az ötlet: a fiatalok által kedvelt, népszerű énekesek énekeljék ezeket a dalokat cigányzenészekből álló kísérettel.
Kiderült, szerencsés volt a találkozás, hiszen a zenekar azóta is együtt van, saját és a közönsége örömére. A csapat alkotóközösséggé vált, ahány ember, annyiféle zenei ízléssel, kedvenc dallal, műfajjal – ez jelenti a folyamatos inspirációt a megújuláshoz, ennek köszönhető, hogy egy-egy koncerten a nézők igazi zenei kalandban vesznek részt. A feldolgozások mellett egyre több saját, kifejezetten a Budapest Bár számára íródott dal születik az együttes szerző-énekesei jóvoltából. „A tavalyi Budapest című lemezünkre dalt írt például Kiss Tibor, Németh Juci, Keleti András, Szűcs Krisztián és Rutkai Bori” – emlékszik vissza Farkas Róbert.

– A Budapest Bár szinte hazajár a MOM Kulturális Központba…

– Igen, így van. Számos koncertet adtunk már a nagyteremben, évek óta szilveszterkor is ott játszunk. Lemezbemutatókat, különleges koncerteket is tartottunk ott, nagyon szeretjük a helyet, és különösen nagyra becsüljük a MOMkult munkatársainak segítőkészségét, barátságát. Ha jól emlékszünk, Budapest Bár-koncerttel nyitott az újjáépült ház is annak idején. Szóval, az egyik kedvenc koncerthelyszínünk, nagyszerű élmények fűznek ide minket. Tavaly novemberben Presser Gábor és a teljes Budapest Bár fellépett a Budapest című lemez bemutatóján – az egyik legemlékezetesebb koncert volt számunkra. Nagyon örülünk, hogy most a szabadba is kimerészkedhetünk, hiszen csodás a helyszín, és biztosak vagyunk benne, hogy a közönség is remek lesz.

– Mit várnak a koncerttől?

– A szabadtéri, ingyenes rendezvények mindig kihívást jelentenek számunkra, mivel ezekre nem a „kemény mag” jön el. Nemcsak a rajongók, a Budapest Bárt jól ismerők kíváncsiak ránk, hanem sokan olyanok is, akik talán akkor hallanak bennünket először. Nagy élmény, ha a másfél óra végére látjuk, hogy megnyertük őket. Bízunk abban, hogy új szimpatizánsokat is szerzünk, akik aztán rendszeresen eljárnak a koncertjeinkre. Számtalan rajongónk van ugyanis, aki évente húsz-harmincszor is megnéz minket, sőt, akadnak olyanok is, akik már több mint száz koncerten voltak.

A közönség nyáron szerte az országban láthatja még a zenekart: a Budapest Parkban, a Fishing on Orfűn, a VOLT Fesztiválon és az Ördögkatlanon, a Balatonon Tihanyban, Balatonszárszón és Balatonakaliban is. Ugyan távoli még, ám hegyvidéki esemény lesz: decemberben a Budapest Kongresszusi Központban lép fel a Budapest Bár.

Apróhirdetés

Apróhirdetés-feladás kényelmesen otthonról, a nap 24 órájában már 2 partnerünkön keresztül.

Kedves Hirdetőink!
Hirdetési szándékuk esetén az alábbi linken részletesen tájékozódhatnak a XII. kerületi lap, a Hegyvidék újság:

- hirdetési árairól és kedvezményeiről,

- a megrendelhető hirdetési felületekről,

- technikai paraméterekről

- lapzárták és megjelenések időpontjairól.


A Hegyvidék újság 2019. évi hirdetési tájékoztatója