Tarka ágyás díszcsalánból

A díszcsalánt a kertészek – talán a legfiatalabbakat kivéve – kóleuszként ismerik, mert néhány éve még ebbe a nemzetségbe sorolták. Aztán a növényrendszertan tudományának fejlődésével megindultak a viták, hogy hová is való valójában. Először felosztották a nemzetséget két másik között, majd visszakerült az eredeti helyére, a közben már időlegesen megszüntetett Coleusba.

A magyar elnevezés nem szorul sok magyarázatra, mert a csalán rokonaként a levelek alakjának hasonlósága letagadhatatlan – persze, a kellemetlen csipkelődés nélkül. A „dísz” jelző pedig a legáltalánosabb felhasználási területre utal.

Az óvilági trópusokon (Afrika, Délkelet-Ázsia) őshonos díszcsalán nagyanyáink korában is kedvelt dísznövény volt. Aztán beköltözött a szobába, manapság viszont megint főleg a kert és az erkély az otthona, egynyári növényként.

A díszcsalán nevelése nem állítja megoldhatatlan nehézségek elé a hobbikertészt. Szaporítása sem bonyolult, magvetéssel és dugványozással is számítani lehet a sikerre. A magokat a kora tavaszi időszakban gyakran a szupermarketek is árulják. Március közepe táján szobában kell elvetni őket, és rendszeres öntözés mellett várni a csírázást.Tarka_agyas_diszcsalanbol

Meleg és világos helyen tartva gyorsan cseperednek a kis növények, így a májusi fagyok után már formás palántaként ültethetjük ki a kertbe vagy az erkélyládába. Ha jól sikerül a magvetés és a palántanevelés, akkor rengeteg növénykét nevelhetünk, így aztán jut belőlük mindenhová – még talán a szomszédnak is.

A dugványozáshoz elsődlegesen egy anyanövényt kell találni, amelyről a dugványt szedhetjük. Ha kora tavasszal veszünk néhány erőteljes tövet, azok bőségesen szolgáltatnak dugványalapot. Ez a módszer sokkal elegánsabb, mint a közterületek kiültetéseiben garázdálkodni egy metszőollóval. A 10-15 centis, alsó leveleitől megszabadított dugványok a tavaszi időszakban akár tiszta vízben is gyökeret növesztenek néhány nap alatt.

Ültethetjük földdel töltött cserepekbe is. A siker annyira valószínű, hogy gyerekeket is bevonhatunk a csalántermesztésbe – nem éri őket csalódás. Miután a dugványok elkezdtek bokrosodni, kiültethetjük azokat a szabadba.

A díszcsalán gyorsan növekszik, és viszonylag nagy lombtömeget nevel, ezért sok tápanyagot igényel. Mivel levelei lágyak, a száraz időszakokat rosszul viselik. Öntözéséről tehát – különösen a tikkasztó nyári hetekben – nem szabad megfeledkezni. Leveleinek színe – persze, az adott változat tulajdonságainak figyelembevételével – annál sötétebb lesz, minél világosabb helyre ültettük.

A gondozás részét képezi a metszés is, amivel bokrosodásra késztethetjük a töveket, ezért ezt a tenyészidőszak elején kell elvégezni. A díszcsalán látszólag ízletes falatnak tűnhet a kártevők szemében, mégsem gyakran támadják meg rovarok, hernyók vagy csigák.

Levélszínezete és mintázata sokféle lehet. Gyakori a lila levelű, világoszöld szegéllyel futtatott változat, a fehér, világoszöld keretes levél, az erek mentén magenta, utána bordó, végül kívül sötétzöld levelű fajta és természetesen az egyszínűek sokasága. Nem ritka, hogy parkokban csak ebből az egyetlen növényből alakítanak ki tetszetős ágyásokat.

(Barta)