Folytatódik az idősek és a krónikus betegek oltása

Ezen a héten is a regisztrált idősek és a 60 év alatti, krónikus betegek oltása folytatódik – mondta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján. A héten négy vakcinával oltanak, a Pfizerével, a Szputnyikkal, az AstraZenecáéval, a Modernáéval, és várják a kínai Sinopharm-vakcinát is. A regisztrált legidősebbek a Pfizer- és Szputnyik-vakcinát kórházi oltópontokon kapják meg, ahová a kijelölt háziorvosi praxisok nyolc-nyolc embert küldhetnek. Szputnyikkal a 60 év feletti, krónikus betegséggel nem küzdő időseket oltják majd.

A 60 év alatti krónikus betegek oltását az AstraZeneca-vakcinával folytatják. Ennél a vakcinatípusnál az orvosok mérlegelhetik, kiknek a beoltását tartják sürgetőbbnek egészségi állapotuk alapján, kortól függetlenül.

A múlt hét csütörtökön érkező Moderna-vakcinával az idősotthonok második körös oltása zajlik. Az oltócsoportok azokra a helyekre is elmennek, ahol eddig a járványügyi helyzet miatt nem lehetett oltani.Folytatodik_az_idosek_es_kronikus_betegek_oltasa

Az államtitkár tájékoztatása szerint ezen a héten 60 ezer időst olthatnak be a kórházi oltópontokon, a háziorvosoknál csaknem 23 ezer krónikus beteg juthat oltáshoz, valamint több mint ötezer idősotthonban lakó és dolgozó ember kaphatja meg az első oltását Moderna-vakcinával. Emellett a Pfizer oltóanyagával a második körös oltást több mint 70 ezer szociális intézményben gondozott és dolgozó kapja meg. December 26-a óta eddig 336 297 embert oltottak be, és 129 339-en jutottak túl a második oltáson.

A napokban egy újabb orosz és az első kínai vakcinaszállítmány is megérkezhet, ezekkel azonban csak akkor számolnak, ha a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) elvégezte a szükséges vizsgálatokat, és engedélyezi az alkalmazásukat – folytatta György István, aki arról is beszélt, hogy a rendelkezésre álló oltóanyagok mennyisége és a szállítások ütemezése nem teszi lehetővé, hogy az oltóhelyeken többféle vakcinatípus közül lehessen választani. A háziorvosok ugyanakkor már az időpont-egyeztetéskor megmondják, milyen típusú vakcinával oltanak. „A Magyarországon elérhető vakcinák mindegyike biztonságos, és egyformán képes kilencven százaléknál magasabb mértékben elérni az immunizációt” – hangsúlyozta az államtitkár.

Müller Cecília országos tisztifőorvos a hét elején elmondta, hogy majdnem két hónapos folyamatos csökkenést követően az elmúlt két hétben ismét nőtt az áldozatok és a fertőzöttek száma. Az adatok alapján valószínű, hogy többféle mutáns vírus is terjedni kezdett a világban. A brit mutánst Magyarországon 69 esetben azonosították, és további 35 esetet vizsgálnak az NNK laboratóriumában.

sz.