Kötelező maszkviselés

A Hegyvidéki Önkormányzat járványügyi szakemberekkel folytatott konzultáció után a hegyvidéki lakosok véleményének figyelembevételével úgy döntött, hogy csak a kerület sűrűn lakott felén teszi kötelezővé a maszkviselést.

A Városmajor utca – Kék Golyó utca – Németvölgyi út – Stromfeld Aurél út – Jagelló út határsáv mindkét oldalán, valamint az e határszakasztól a Duna felé eső, sűrűn beépített, nagyvárosias területen minden 6 év feletti lakosnak kötelező maszkot viselni közterületen. Ez alól kivételt csak a parkok képeznek. Az egyéni sporttevékenységet végzőknek sem kötelező a maszkviselés.

A kerület e határvonaltól északra eső, ritkábban beépített területén a maszkviselés csak a buszmegállókban, valamint azokon a helyeken kötelező, ahol sok ember zsúfolódik össze, és nem lehet tartani az előírt távolságot. Azok a szülők, akik az iskola előtt várják gyermeküket, vagy óvodába, bölcsődébe mennek érte, szintén viseljenek maszkot!

Mindezek mellett a Hegyvidéki Önkormányzat a kerület összes lakójának javasolja a maszkviselést. Kérjük, ne csoportosuljanak, és valamennyi közterületen, így a parkokban, kirándulóhelyeken is tartsák az előírt távolságot. A csúszós, őszi időben a maszk viselése – például a szemüveg párásodása miatt – jelentős közlekedési kockázatot is jelent, ezért fokozottan figyeljünk a biztonságos közlekedésre!

Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a maszk gyakori le- és felvétele járványügyi szempontból veszélyes, növeli a megfertőződés veszélyét. A járványügyi előírások szigorú betartása a tavaszihoz képest sokkal intenzívebb második hullámban különösen fontos. A kényelmi szempontok ebben a helyzetben másodlagosak. A járványügyi szakemberek szerint a szigorú szabályok fegyelmezett betartása hatvan százalékkal lassíthatja a járvány terjedését.

Köszönjük együttműködését!

Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

Hegyvidéki Önkormányzat