A_Szent_Janos_Korhaz_is_centrumkorhaz_lesz1

„Szigorú szabályok mellett fokozatosan elindulnak a szakrendelések”

A Kútvölgyi karanténkórházban megfigyelt hajléktalanok ellátása továbbra is komoly kihívást jelent – mondta dr. Nyulasi Tibor. A Szent János Kórház Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának főorvosát a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos fejlemények mellett az egészségügyi ellátás újraindulásáról is kérdeztük.

– A beszélgetésünk napján hazánkban 2700 fölé emelkedett az igazoltan koronavírus-fertőzöttek száma. A Szent János Kórházban történt jelentős változás a COVID-pozitív betegek arányát illetően?

– Szerencsére nem léptünk be a tömeges megbetegedések szakaszába, ez a szám nem számít soknak. A szociális intézmények ellátottjain és a hajléktalanokon kívül kevés koronavírus-fertőzöttet regisztrálunk a Szent János Kórházba. Az elmúlt három napban egy olyan betegünk volt, aki lélegeztetésre szorult. Sajnos voltak olyan idős, társbetegségben szenvedő pácienseink is, akiket nem tudtunk megmenteni. Ha feloldják a korlátozó intézkedéseket, és az emberek visszatérnek a megszokott hétköznapokhoz, egészen biztosan emelkedni fog a fertőzöttek száma, de a kórházi rendszer erre is felkészült.

– A Szent János Kórházban van olyan egészségügyi dolgozó, aki koronavírussal fertőződött?

– Egy dolgozónak lett pozitív a koronavírus-tesztje, de ő szerencsére tünetmentes, jelenleg otthoni karanténban van. Nagyon sokat számít, hogy a kollégák maszkot és vizsgálókesztyűt viselnek az ellátás során. A COVID-osztályok biztonságosak, teljes védőfelszerelésben dolgozunk; ezeket az állhírekkel ellentétben nem magánadományokból, hanem központilag kapjuk, és megfelelő mennyiségben állnak a rendelkezésünkre. Persze egyéni felajánlások is érkeznek hozzánk.

– Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával elmondta, hogy a Kútvölgyi Klinikai Tömb karanténkórházában komoly kihívást jelent a hajléktalanok megfigyelése. Azóta javult a helyzet?

– A hajléktalanok ellátása továbbra is rendkívül nehéz. Sajnos a szenvedélybetegek között sokan vannak, akik nem tartják be a szabályokat, dohányoznak, a folyosóra öntik ki az ételt, de olyan is volt, aki az alkoholhiány miatt megitta a kézfertőtlenítőt – őt át kellett vinnünk az intenzív osztályra.

– A koronavírus elleni lehetséges gyógymódként Magyarországon elkezdték alkalmazni a vérplazma-terápiát, a készítményt a már gyógyult betegek véréből állítják elő. Mit gondol az új módszerről?

– Szlávik Jánossal, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosával beszéltem már erről, elmondta, hogy biztatók az eredmények. Konkrét tapasztalatom egyelőre nincs, eddig nem volt olyan betegünk, akinél alkalmaztuk volna a terápiát.

– Május 4-től részlegesen újraindulhat a nem sürgős esetek ellátása. A Szent János Kórházat érintő változásokkal kapcsolatban nem sokkal lapzártánk előtt tartottak vezetői értekezletet. Mit lehet tudni a részletekről?

– Szigorú szabályok és az óvintézkedések maximális betartása mellett fokozatosan elindulnak a szakrendelések. A betegeket kizárólag telefonon előjegyzett időpontban, tizenöt perces időközönként tudjuk fogadni. A pácienseknek ellenőrizzük a testhőmérsékletét, és megkérjük őket a járványügyi kérdőív kitöltésére. Megkezdődnek az egynapos beavatkozások is, ugyanakkor ezek elvégzését koronavírusra negatív tenyésztési eredményhez kötjük. A mintákat a Hegyvidéki Szakrendelőben veszik le, szintén előzetes bejelentkezés alapján. A nagy műtétekre egyelőre nem kaptunk engedély.

BM.