Generációk játékos vetélkedője

Első alkalommal, ám hagyományteremtő szándékkal hirdetett Generációs Vetélkedőt a Hegyvidéki Szociális Központ, az önkormányzat népjóléti irodája és a Hegyvidéki Kulturális Szalon. A verseny kezdete előtt a Szépkorúakért a Hegyvidéken program keretében nyáron kiképzett új önkéntesek vették át okleveleiket. Ezúttal tizenketten csatlakoztak a segítők csapatához, amely így már több mint negyvenfősre bővült.
Róluk is beszélt Varga-Kovács Emese, a népjóléti iroda vezetője, aki elmondta, hogy a Hegyvidéken különösen magas a szépkorúak száma, az önkormányzat pedig kiemelt figyelmet fordít az idős korosztály életminőségének javítására: „Azért dolgozunk, hogy még komfortosabbá tegyük a mindennapjaikat. A többi között erről szól a nagy sikerű Otthon Megöregedni Program is, amely hozzájárul ahhoz, hogy az idősek a lehető legtovább maradhassanak jól megszokott környezetükben.” Mint hozzátette, mostanra már harminc feletti a program keretében átalakított lakások száma a XII. kerületben.Generaciok_jatekos_vetelkedojeA Hegyvidéki Szociális Központot irányító Druskóczi Tünde arról beszélt, hogy a Szépkorúakért a Hegyvidéken program 2004-ben indult, azóta minden évben meghirdetik a 32 órás felkészítő tanfolyamot. Ez a feltétele annak, hogy valaki önkéntesként dolgozhasson.
A „végzősök” a saját szabadidejükben foglalkoznak az idősekkel, eljárnak hozzájuk, beszélgetnek, együtt sétálnak, felolvasnak. Elsősorban azokat a pluszfeladatokat látják el, amikre a naponta többeket felkereső gondozóknak nem mindig jut elég idő.
A generációkat egy asztalhoz ültető játékos vetélkedőben az Arany János iskola és a gondozási központok vegyes csapatai mérték össze tudásukat. Elöljáróban Nyakas Szilárd „játékmester” Sándor György gondolatát idézte, miszerint van az ifjúkor, a felnőttkor, majd a harmadik, aminek az a neve, hogy „remekül nézel ki”. Az öregkor diadal a szavatossági idő felett, tehát a fiatalok most győzteseket láttak maguk körül. Weöres Sándor írja: „Az esemény jön, és elsuhan, az emléknek száz ideje van.” Sokszor időskorban az emberek az emlékeiknek élnek, ezért fontos, hogy a vetélkedő által egy új eseménnyel gazdagodtak a résztvevők – fogalmazott a játékvezető.
Azért, hogy ez az emlék még kellemesebb legyen, mindenkinek járt egy meglepetéscsomag. Ráadásként az első helyen végző Arany-Sasok csapat St. Martin-koncertjegyeket, a második Virányosi Aranysasok a Balogi Húsáruház, míg a harmadik Arany-Kor a Szamos Marcipán ajándékát is átvehette.

mm.