Ismét pályázhatnak a társasházak

Vissza nem térítendő anyagi támogatással segíti a társasházakat az önkormányzat. A lakóközösségek a tervezett beruházások mellett vis maior helyzetek rendezésére is pályázhatnak, az ötven albetétnél nagyobb házak ötéves támogatási szerződést köthetnek.

Előre tervezhető felújításokra, javításokra és fejlesztésekre pályázhatnak a 4–49 lakásos társasházak (lakóközösségek, társasházzá nem alakuló épületek). Több épületből álló társasház esetében az önálló épület külön is pályázhat. Miként a korábbi években, úgy ezúttal is előnyt élveznek az elbíráláskor a városképi szempontból fontos homlokzatfelújítások. A zárt, előkert nélküli utcai homlokzatokat kötelező 3 méteres magasságig antigraffiti-védelemmel ellátni.
Támogatás kérhető a gyűjtőkémények modernizálására, kéményjavításra, a tető, bádogozás, lépcsőház, lépcsők, födémek, függőfolyosók, folyosói korlátok, erkélyek és épületszerkezetek felújítására, balesetmentesítésre, akadálymentesítésre, liftfelújításra, valamint hatósági kötelezvény vagy szakértői javaslat alapján statikai megerősítésre. Visszatérő kérés a vízszigetelés – amibe az utólagos falszigetelés is beletartozik –, a graffiti elleni védelem és a graffiti eltávolítása. Sok helyütt aktuális a gáz-, víz- és csatorna-alapvezetékek, továbbá az elektromos vezetékek cseréje, amikre szintén lehet pályázni.Ismet_palyazhatnak_a_tarsashazakA támogatás a kéményseprői szakvéleményre, a műszaki ellenőr költségeire és más járulékos kiadásra is felhasználható, de utólag már nem emelhető, ahogyan a műszaki tartalmat sem lehet módosítani később. Amennyiben sikerül olcsóbban kivitelezőt találni, és a ház nem nyújt be kérelmet a különbözet más célú felhasználására, az önkormányzat annyival csökkentheti az odaítélt összeget.
Némileg másképpen működik a vis maior pályázat. Ezt rendkívüli káresemények – előre nem látható közműfelújítások, az épületszerkezetek gyors romlását okozó hibák – utólagos rendezésére lehet igénybe venni. A támogatás a káresemény (idetartoznak az előre nem látható közműfelújítások, valamint az épületszerkezetek gyors romlását okozó hibák) igazolását követően, a pénzügyi keret kimerüléséig, egészen 2022. november 30-ig folyamatosan kérhető. Jó tudni, hogy eredményes társasházi pályázat egy alkalommal módosítható vis maior helyzetek kezelésére.
A megkapható pályázati támogatás 4–8 lakásig 55 ezer, 9–12 lakásig 50 ezer, 13–20 lakásig 45 ezer forint, 20–49 lakásig 40 ezer forint lakásonként, de nem haladhatja meg a felújítás összköltségének 30 százalékát vagy a 1,5 millió forintot. Húsz százalékkal növelhető az összeg a graffiti eltávolítását és a graffitivédelem elvégzését is magában foglaló homlokzatfelújításnál. Utóbbi esetében kötelezettség, hogy két évig az újabb falfirkákat 168 órán belül eltávolíttatja a ház.
Feltétel, hogy a társasháznak nincs az önkormányzat felé fennálló tartozása és peres ügye, a munkák ellenőrzéséhez szakirányú végzettséggel rendelkező műszaki ellenőrt alkalmaz, valamint a lakások legalább 85 százalékában megtörtént az esedékes kéményellenőrzés, amely nem talált életveszélyes hibát. A támogatás kizárólag olyan munkákra adható, amik nem kezdődtek meg a pályázat előtt, kivéve a vis maior eseteket vagy a korábbi években meginduló, ütemekre bontott felújításokat.
A beadáshoz szükséges nyomtatványok beszerezhetők a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán, vagy letölthetők a www.hegyvidek.hu honlapról. A beadási határidő: 2022. február 1. (kedd) 14.00 óra, vis maior pályázat esetében a rendkívüli eseményt követő 60. nap. Könnyítés, hogy ez utóbbit az a társasház is igényelheti, amely 2019. november 30-át követően az önkormányzatnál bejelentette a káreseményt.
Külön pályázaton indulhatnak a legalább 50 albetétes társasházak. Ezekkel kétéves támogatási szerződést köt az önkormányzat, a kisebb házakhoz hasonló feltételekkel. A pályázatokat 2022. február 3-a (csütörtök) 14.00 óráig lehet beadni. A tulajdonosi és városfejlesztési bizottság 2022. március 31-ig határoz a támogatási összegekről.

M.