latvanyterv01

„Nem akarjuk csökkenteni a zöld területet”

Sok probléma fakad a Városmajori Szabadtéri Színpad és környezetének jelenlegi ellentmondásos kapcsolatából, ezek megoldására várt javaslatokat a Hegyvidéki Önkormányzat és a kulturális intézmény közös építészeti ötletpályázata. Összesen hét pályamű alkotóit díjazták.

„Ahogy az Anna-réti kápolna kapcsán nemrég meghirdetett pályázaton, úgy most is olyan ötleteket vártunk, amelyek el tudják indítani a feloldhatatlannak tűnő ellentétek feloldásához szükséges gondolkodást” – ismertette a Városmajori Szabadtéri Színpad helyzetének rendezésére kiírt ötletpályázat alapvető célját Pokorni Zoltán polgármester, aki felidézte: évekkel ezelőtt a létesítmény lebontását kezdeményezte Tarlós István főpolgármesternél. Ez nem valósult meg, a terület rendezése azonban mind a mai napig várat magára.
Érzékeny kérdés a szabadtéri színpad ügye, hiszen különböző használói igények feszülnek egymásnak, a parkot érintő problémákat ugyanakkor egyben kell kezelnie az önkormányzatnak – mondta a polgármester. „Nem akarjuk növelni a beépítést és csökkenteni a zöld területet, épp az a szándékunk, hogy a parkot közelebb hozhassuk eredeti állapotához” – hangsúlyozta. Megjegyezte, hogy egyes pályaművek alkotói a jelenleginél nagyobb épületet képzeltek el, ám ezek a mostani helyszínen nem valósulhatnak meg.Nem_akarjuk_csokkenteni_a_zold_teruletet2„Bízunk benne, hogy megtaláljuk azt a megoldást, ami mindenki számára kielégítő. Ehhez szükséges a kommunikáció, amit elindított az ötletpályázat” – mondta a bírálóbizottság elnökeként Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Nehéz, majdnem lehetetlen feladatnak nevezte a pályázati kiírásban szereplő, eltérő szempontú feltételek teljesítését, ezzel együtt úgy érzi, a pályázók számtalan jó ötletet felvonultattak munkáikban.
Marosi Miklós Széchenyi- és Ybl Miklós-díjas építész, akadémikus, a zsűri tagja kiemelte, nagy érdeklődés kísérte a pályázatot, amire száznyolcvanan regisztráltak, és harminchét pályaművet adtak be – közülük egyet sem kellett kizárni. Kitért rá, hogy az alkotók egy része félreértette a kiírást, és különféle kőszínházterveket mutatott be, holott nem egy új színház építése, hanem a szabadtéri színpad újragondolása volt a cél a jelenlegi helyén, vagy a Városmajor más, beépített részein. Az értékelés során fontos szempont volt, hogy az elképzelt építmény ne vegyen igénybe több zöld területet, sőt, lehetőleg növelje a park méretét.
A bírálóbizottság döntése alapján Pokorni Zoltán polgármester és Bán Teodóra igazgató hét pályamű alkotóinak adott át elismerő okleveleket. Rangsorolás nélküli díjat és bruttó 1,5 millió forintos pályadíjat ítélt meg a zsűri Rév Bence Balázs és Rantal Gábor, valamint Valkai Csaba és Fábián Gábor alkotópárosának, továbbá egyéni szerzőként Szilvási Attilának.
Kiemelt megvétellel és 1,1 millió forintos megvételi díjjal ismerték el Ferenczi Huba munkáját. Rangsorolás nélkül megvételben és nyolcszázezer forintos megvételi díjban részesült három építészcsapat: Deichler Tímea, Jakab Dániel és Répás Ferenc; Vörös Tamás, Perényi Flóra és Fürtön Balázs; valamint a LAB5 Építésziroda Kft.

z.