Ulesezett_az_onkormanyzati_kepviselo_testulet

Ülésezett az önkormányzati képviselő-testület

A szociális ellátások jogosultsági összeghatárának emeléséről, a hajléktalanok rehabilitációjának további támogatásáról, valamint a helyi adók és a lakbérek mértékéről is döntött november végi ülésén az önkormányzat képviselő-testülete.

A szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni ellátások jogosultsági összeghatárát 93 100-ról 95 700 forintra emeli az önkormányzat 2020. január 1-jétől, hogy a nyugdíjemelés miatt senki ne szoruljon ki az eddigi ellátásokból. Élő Norbert képviselő (DK) javaslata kapcsán – aki a szóban forgó összeget a nettó minimálbér környékére, 110 ezer forintra emelné fel – Fonti Krisztina alpolgármester elmondta: mivel a jövedelmi korlát átlépése miatt a támogatási kérelmeket csak minimális számban kell elutasítaniuk, pillanatnyilag nem látják indokoltnak a jogosultsági összeghatár további emelését. Ennek lehetőségét mindenesetre megvizsgálják, a pénzügyi hatásvizsgálat eredményének ismeretében pedig hamarosan visszatérnek a kérdésre.

Az önkormányzat megbízásából a Magyar Máltai Szeretetszolgálat erre a télre is elkészítette a hajléktalanok krízisellátási tervét, valamint javaslatot tett arra, hogy újabb személyek bevonásával folytatódjon a fedél nélkül élők rehabilitációs programja. Fonti Krisztina tájékoztatása szerint a program indulása, 2012 óta hatvan főnek nyújtottak intenzív szociális segítséget, közülük jelenleg huszonöten élnek szállón, három embernek pedig megoldódott a tartós lakhatása. Jövőre nyolc hajléktalant gondoznak majd személyre szabottan.

Vágó István (DK) az önkormányzat előző képviselő-testületének tagja, Martinez Gábor (Jobbik) kezdeményezését megismételve arra tett javaslatot, hogy árverezzék el a Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelepen készült, zömmel raktárban lévő alkotásokat, és a befolyt összeget fordítsák a hajléktalanok ellátására. Pokorni Zoltán polgármester válaszában elmondta: jó, ha a hajléktalanok támogatására mozgósítani tudják az embereket, a társadalmi visszailleszkedést segítő programra azonban rendelkezésre áll az anyagi fedezet. A szeretetszolgálat évről évre jelzi, hány embert tud gondozásba venni, ehhez pedig az önkormányzat teljes egészében biztosítja a szükséges pénzösszeget.

 

Helyi adók, lakbérek napirenden

A magánszemélyek kommunális adója, a telekadó, valamint az építményadó mértékének változásáról és egységes rendeletbe foglalásáról határozott a képviselő-testület (az adómértékek változásáról a 3. oldalon olvashatnak bővebben – a szerk.). A téma vitájában Élő Norbert kezdeményezte, hogy a kommunális adó esetében a 41–80 négyzetméteres lakásokra vonatkozóan ne változzon az adó mértéke (erről szóló módosító indítványát a többség nem támogatta). Emellett szóvá tette, hogy a kirótt adókat indokolatlanul magasnak tartja – különösen a cégek által fizetendő telekadót –, a reklámhordozók díjának emelését viszont hiányolta.

A polgármester elmondta, hogy a reklámhordozók díja a törvényi maximumon van, ezért nem tudják tovább növelni. A magánszemélyek kommunális adója havi szinten 300 forinttal emelkedik, és a megnövelt összeget is kizárólag utak, járdák, lépcsők rendbetételére fordíthatja az önkormányzat. A kommunális adó legmagasabb sávjában a törvényi „plafon” miatt csak kisebb emelésre nyílt lehetőség, ám ezt az aránytalanságot ellensúlyozza a telekadó, amit a legnagyobb lakások, házak tulajdonosai fizetnek 2011 óta.

A telekadó a jogi személyek esetében nőtt a legjelentősebb arányban. Pokorni Zoltán szerint a XII. kerületi telkeket felvásárló cégek példátlan értéknövekedést könyvelhettek el az elmúlt években, így elvárható tőlük, hogy az eddiginél nagyobb mértékben járuljanak hozzá az önkormányzat költségeihez.

Ahogy a helyi adókat, úgy a lakbéreket sem emelte az önkormányzat évek óta – erre utoljára 2016 márciusában került sor. Az előzetes elképzelések szerint minden kategóriában egységesen 10, 15 vagy 20 százalékos lakbéremelés valósult volna meg 2020. január 1-jével, végül ellenzéki javaslatra úgy döntött a képviselő-testület, hogy a szociális lakbér összege ne változzon, míg a költségelvű lakbéreknél 10, a piaci lakbéreknél pedig 20 százalékos legyen az emelés mértéke. A lakbéremelésből származó bevételt az önkormányzat határozata alapján a bérlakásállomány karbantartására, fejlesztésére kell fordítani.

A vagyongazdálkodási tárgyú rendeletek módosítása a lakbérek mellett az önkormányzati tulajdonú helyiségek bérbeadásának feltételeit is érintette. A helyiségpályázatokon a bérleti díj összegén felül egyéb szempontok is előtérbe kerülnek, hogy a közösség számára fontos funkciók jelenhessenek meg minél több helyen.

A költségvetési rendelet módosítása kapcsán Élő Norbert érdeklődésére Pokorni Zoltán elmondta, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség javaslatára a kormány pénzt biztosított egy normafai lombkoronasétány megvalósítására, de ebből az összegből eddig egyetlen fillért sem költöttek. Jelenleg még a vizsgálódás fázisában tartanak; az egyes útvonaltervek kapcsán elvégeztették a Natura 2000-es hatásvizsgálatot, továbbá felvették a kapcsolatot építésztervezőkkel és zöldszervezetekkel.

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet kezdeményezésére a Hegyvidéki Önkormányzat javasolja majd a fővárosi közgyűlésnek, hogy az intézet és a Budakeszi út közötti rövid bekötőutat, azaz a Pihenő utat nevezze át Korányi Frigyes útra. A képviselő-testület ahhoz is hozzájárulását adta, hogy Kövecses Béla operaénekesnek emléktáblát állítsanak egykori lakóháza falán, a Böszörményi út 38/b számú épületen.

Az Orbánhegyi Óvodák eddigi vezetőjének lemondása miatt pályázatot írt ki az önkormányzat az álláshelyre. Ennek eredményeképpen – a nevelőtestület és az alkalmazotti közösség egyetértésével – a képviselő-testület Vass-Szabó Andreát nevezte ki az intézmény élére, aki a jövő év elején veszi át a vezetői feladatokat.

A képviselők vita nélkül elfogadták, hogy a Demokratikus Koalíció, valamint a Lehet Más a Politika XII. kerületi szervezetei tovább bérelhessék nonprofit tarifával az önkormányzat tulajdonában lévő Márvány utcai és Széll Kálmán téri helyiségeiket. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt iroda céljára szintén bérbe vehet hasonló feltételekkel egy helyiséget a Márvány utca 44. szám alatti házban.

A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika bővítéséhez az önkormányzat több mint egy évvel ezelőtt felajánlotta az államnak megvételre a Városmajor utca 70. szám alatti ingatlant, eddig azonban nem sikerült aláírni az adásvételi szerződést. A képviselő-testület ezért arról döntött, hogy ha 2019. december 21-ig nem jön létre az értékesítésre vonatkozó megállapodás, az ingatlan nyílt licites eljárás során kerüljön eladásra. A polgármester hangsúlyozta: az állam még akkor is élhet elővásárlási jogával, ha a telek vevőre talál a piacon.

„Ez a minimum!” címmel az Átlátszó.hu, a K-Monitor és a Transparency International Magyarország korrupció elleni és átláthatósági programot hirdetett, Kovács Gergely (MKKP) pedig kezdeményezte, hogy ehhez a Hegyvidéki Önkormányzat is csatlakozzon. Ennek alapján Pokorni Zoltán polgármester azt javasolta, tekintsék át az önkormányzat és gazdasági társaságai, költségvetési szervei átláthatósági gyakorlatát az említett program szempontjai szerint. 2020. március végi határidővel beszámolnak a megtett intézkedésekről, és javaslatot tesznek a képviselő-testület hatáskörébe tartozó esetleges intézkedésekre. Ezt a javaslatot a képviselők egyhangúlag elfogadták.

Az átláthatósági program kapcsán Vágó István szóba hozta, hogy álláspontja szerint nem kiegyensúlyozott a helyi sajtó, úgy véli, nem kellő mértékben jelennek meg az ellenzéki vélemények. Emiatt kérte, hogy az átláthatósági gyakorlat vizsgálata során tekintsék át a médiahelyzetet is.

Matisz Károly (Momentum) azt indítványozta, hogy a polgármester minden rendes képviselő-testületi ülésen számoljon be a „Normafa kapuja” projekt előrehaladásáról, valamint a tervezett további lépésekről. Mivel a polgármesteri beszámolókban eddig is minden alkalommal szerepelt tájékoztatás a Normafa rehabilitációjáról, az első önkormányzati ciklusát kezdő képviselő „nyitott kapukat döngetett”, így előterjesztése nem kapott többségi támogatást.

 

Teljessé váltak a bizottságok

A képviselő-testület előző ülésén megválasztotta az önkormányzati bizottságok képviselő tagjait. Most a pártok által delegált külsős bizottsági tagokról és az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok felügyelőbizottsági (fb) tagjairól született döntés. Az egészségügyi és szociális bizottságban tag lett Horváthné Pongrácz Csilla (Fidesz), Sütő-Nagy Réka (Fidesz), dr. Egyed István (KDNP) és dr. Novák István (Momentum). A közbiztonsági és közlekedési bizottságban Begyik András (Fidesz), Fehér Bence (Fidesz), Csépe Béláné (KDNP) és Nádasi Tibor (DK), míg az oktatási és kulturális bizottságban Fónagy István Ferencné (Fidesz), Marosvári Róbert (Fidesz), Fenyősi Zoltán (KDNP) és Ládonyi János (MSZP) dolgozhat külsős tagként.

A pénzügyi bizottság munkájában részt vevő képviselőkhöz dr. Nemes Tiborné (Fidesz), Szilágyi Gyuláné (Fidesz), Szikszay Evelin (Fidesz) és Pipicz Veronika (LMP), a tulajdonosi és városfejlesztési bizottsághoz pedig Tóth Dezső (Fidesz), Kuczoghi Dénes (Fidesz), Martinez Gábor (Jobbik) és Kővári Attila (MKKP) csatlakozik. A zöld bizottság ötfős képviselői csapatát Herold Viktória (Fidesz), Jakab Lászlóné (Fidesz), dr. Szabóné Oláh Gyöngyi (Párbeszéd) és dr. Balla Judit (DK) egészíti ki.

A Fáber Kft. felügyelőbizottsági elnökének dr. Felső Gábort (Fidesz), tagjának Szabó Károlyt (Fidesz) és Mészáros Lászlót (MKKP) nevezték ki. A Hegyvidéki Sportcsarnok és Sportközpont Kft. felügyelőbizottságában az elnöki tisztséget Gondos Levente (Fidesz) tölti be, tagként Papp Sándor (MSZP) és Czelnai Zsolt Farkas (KDNP) látja el feladatát. A Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. fb-jében dr. Aszódi Gáborné (Fidesz) az elnök, Berta Erzsébet (DK) és Szabó László Bálint (KDNP) a tagok, míg a MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft.-ben N. Szász Adrián (Fidesz) lett az fb-elnök, dr. Huszár Orsolya (Fidesz) és Jakubek Renáta (Momentum) pedig tag.

z.