Rófusz Ferenc és az Oscar-díjas sikersztori

„A filmjeim alapján mindenki azt hiszi, hogy én egy depressziós, szorongó ember vagyok. Pedig ez egyáltalán nem igaz” – mondja Rófusz Ferenc, aki A légy című animációs rövidfilmjével írta be magát a műfaj történelemkönyvébe. Az ízig-vérig hegyvidéki Oscar-díjas alkotó az Auguszt Pavilonban mesélte el sikerének storyboardját.

Aki járt már az Auguszt Pavilonban, tudja: a legendás cukrászdában nem csak a híresen finom sütemények édesítik meg a vendégek élményét. A belső teremben ugyanis Auguszt József portréja mellett Orosz István, Somogyi Győző és Gyulai Líviusz ikonikus grafikái tárulnak elénk, valamint a magyar animációs filmtörténelem egyik legnagyobb ereklyéje: egy képkocka A légy című filmből.

Itt találkoztam az alkotóval, Rófusz Ferenccel, feleségével, Hajdú Zsófiával és Auguszt Olgával, A légy egykori gyártásvezetőjével – érkezésemkor éppen a Pannónia Filmstúdió „storyboardját” elevenítették fel... „Hozok kávét és süteményt!” – zárja rövidre Olga, miközben gratulálok az Oscar- és Kossuth-díjas Rófusz Ferencnek a Nemzet Művészének, aki nemrég a Hegyvidék Díszpolgára címet is megkapta.Rofusz_Ferenc_es_az_Oscar-dijas_sikersztori1

– A XII. kerületben nőtt fel, egy hosszabb kanadai kitérőt követően ide is tért vissza. Minek köszönhető, hogy ennyire kötődik a Hegyvidékhez?

– Szerencsésnek érzem magam, amiért itt élhettem le a gyerekkoromat. Sok ország templomában jártam már, de csak a zugligeti templom illatát tudom felidézni. Itt voltam ministráns, a gyermekeimet is itt keresztelték meg. A feleségem, Hajdú Zsófia is a Hegyvidéken született, ő is itt élt mindig, ha nem muszáj, nem lép ki a kerületből.

– Mikor döntötte el, hogy az animációs filmkészítést választja hivatásául?

– A Mamim volt a mentorom, hozzá hasonlóan én is sokat rajzoltam. Zseniális művész volt! Ő támogatott mindenben, pedig nem volt könnyű dolga – a három fiútestvéremmel elég elevenek voltunk, rengeteget sportoltunk, és persze állandóan megsérültünk. A Szent János Kórházban tudták: ha valamelyik Rófusz gyerek nem került be gipszelésre, akkor nagy valószínűséggel ennek csak az lehet az oka, hogy nyaralni ment a család.

– Milyenek voltak a pannóniás évek?

– 1968-ban kerültem a Pannónia Filmstúdióba, ahol házon belül volt animációs oktatás. Segédoperatőr, kifestő, fázisrajzoló, kulcsrajzoló, animátor – ez volt a ranglétra, amit végig kellett járni. Tíz évet vártam arra, hogy egyedi filmet készíthessek. Emlékszem a pillanatra, amikor Nepp József kihúzta a fiókját, amiben tizenöt-húsz ötlet volt megírva. Én a Kő című filmre kaptam lehetőséget. Mindent meg akartam mutatni, amit addig megtanultam. Nagyjából két évvel később adtam be az első ötleteimet a művészeti tanácshoz. Az egyik Az utolsó vacsora című vegyes technikájú film, a másik A légy volt.

– Az első magyar Oscar-díjas rövidfilm...

– Az ötletet a Pink Floyd Ummagumma albuma adta, a film története a zörejben jelent meg előttem. Jó lett volna, ha használhatjuk az eredeti hangszalagot, de talán ez volt a legkisebb akadály. Miután megrajzoltam a storyboardot, probléma volt azzal, hogy ki a légy, és ki az üldöző. A kamerát „belehelyeztem” a rovar szemébe, így az lett a szubjektív kamera, az ő szemszögéből látjuk az egész filmet. Előtte senki nem készített háttér-animációs filmet, én sem tudtam, hogy mire vállalkoztam. A vezetőségnek nem tetszett az ötlet, az volt a szerencsém, hogy a stúdió központi dramaturgjának, Hankiss Elemérnek viszont igen – neki köszönhetően támogatást és határidő-módosítást is kaptam. Elkezdtünk rajzolni, minden hihetetlenül gyorsan történt. Egy másodperc tizenkét rajzból állt. A határidőt kimerítettük, a film viszont sehol nem volt. Közel három évig készítettük a produkciót, reggeltől estig tartó munkával. Celluloidlapokra rajzoltunk zsírceruzával, amit aztán kamerával felvettünk, majd a végső anyagot a laborban szépiával kezeltük. Ettől lett az egész film sárgás – olyan, mint a nagyanyáink fotói. Egyik nap azonban, Majoros István kollégám ötlete alapján, átírtuk a film végét: az utolsó jelenetben a légy szembefordult üldözőjével, jött egy iszonyatosan nagy csattanás, majd elsötétült a kép. Az üldöző a földön feküdt… A stúdió vezetősége dühbe gurult, a film bemutatása után tíz perccel már raportra kellett mennem, hiszen nem az lett a vége, amit előre megbeszéltünk. Az utolsó jeleneteket újra el kellett készíteni, ez további három-négy hónapnyi munkát jelentett.Rofusz_Ferenc_es_az_Oscar-dijas_sikersztori2

– Így teljesen más lett volna az üzenet.

– Ennek így kellett lennie, ez lett sikeres. Néhány évvel ezelőtt felmerült, hogy bemutatjuk az első verziót, de nincs meg a negatív kópiája...

– Itt van a falon az eredeti rajz, ilyenből kellett majd négyezer darabot készíteni – mutatja közben A légy egykori gyártásvezetője.

– No, igen. Olga idomított minket, maximalista volt, ahogy most is. Ha ő nincs, akkor talán sosem készülünk el – szögezi le Rófusz Ferenc.

– Nehéz dolga volt? – kérdezem Auguszt Olgát.

– Nem volt egyszerű, az biztos! A művészek nagyon furcsa lények. A fiatalok műtermében mindenki titán volt. Éjszaka bent aludtak, a matrac a rajzasztal alatt hevert. Nem felejtem el, amikor a takarítónő vödrébe viccből halat tettek… Egy szobában ültünk, egész nap ment a viccelődés, ötletelés.Rofusz_Ferenc_es_az_Oscar-dijas_sikersztori3

Ezek szerint szeretik a humort. A filmjei azonban inkább filozofikusak, mintsem viccesek – fordulok vissza Rófusz Ferenchez.

– A filmjeim alapján mindenki azt hiszi, hogy én egy depressziós, szorongó ember vagyok. Pedig ez egyáltalán nem igaz.

– Hogyan élte meg a pillanatot, amikor megtudta, hogy Oscar-díjas lett?

– Az Ottawai Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon két díjat is kapott a film, majd Oscarra jelölték. Szerettem volna kiutazni a ceremóniára, de mivel a másik két jelölt kanadai volt, azt mondták, esélytelen vagyok. A Hungarofilmtől delegált Dósai elvtárs ment ki helyettem átvenni és megköszönni a díjat. Ebből bonyodalom kerekedett, hiszen nekem kellett volna ott lennem, ezért visszavették tőle a szobrot. Másnap reggel hét órakor a Szabad Európa Rádióból tudtam meg, hogy nyert A légy. Egyszerre voltam csalódott és boldog; sajnáltam, hogy nem lehettem ott. Két és fél hónapra rá vehettem át személyesen az Oscart, amit az Akadémia addig megőrzött nekem. Ezzel a szoborral nem pénz jár, hanem lehetőség. Szerződtetni is akartak Los Angelesben, hiszen az aktuális díjazottak mindig komoly reklámlehetőséget jelentenek egy stúdiónak.Rofusz_Ferenc_es_az_Oscar-dijas_sikersztori4

– Elvállalta?

– A gyerekeim miatt nem, mert disszidálnom kellett volna. Azt gondoltam, Magyarországon is tudunk filmet készíteni, egész estés tervünk is volt, például a Rabbi macskája, vagy Erich Kästnertől a Május 35. Nem jött össze, ezután mentem ki zenészként Németországba – úgy, hogy előtte és utána sem zenéltem soha. Persze animációs filmet készítettem, viszont hivatalosan csak a Koncertirodán keresztül dolgozhattam kint. Török és jugoszláv vendégmunkásokkal vártam a stemplit a munkavállalási engedélyhez. Közben gondolnom kellett a két gyermekemre. Be kellett látnom, Németország nem az animáció fellegvára, ezért elfogadtam a kanadai Nelvana Filmstúdió meghívását, amihez már emigrálni kellett.

– Jól döntött…

– Ott én voltam az egyedüli Oscar-díjas, mindenki csodabogárként tekintett rám, óriási megbecsülésben lett részem. Két évig dolgoztam velük, nagyon jó munkaviszonyomban álltam a kollégákkal, ráadásul rengeteget tanulhattam. A tapasztalattal felvértezve nyitottam egy saját stúdiót. Rengeteg reklámfilmet és több sorozatot készítettünk. Az élet úgy hozta, hiszen az a legjobb forgatókönyvíró, hogy húsz éve újra Budapesten, a Hegyvidéken élek. Tanítottam, és több egyedi filmtervem is megvalósult, a fiam ötlete alapján – harminc év elteltével – ismét egy háttér-animációs filmet készítettem. Ez lett a Ticket, ami szintén elég „depressziósra” sikeredett. Úgy látszik, ez a védjegyem, mert ez is sok rangos elismerést kapott.Rofusz_Ferenc_es_az_Oscar-dijas_sikersztori5

– Negyvenévnyi várakozás után, 2018-ban Az utolsó vacsora című animációs film is elkészült. Miért éppen Leonardo da Vinci freskóját választotta központi témaként?

– Már da Vinci életében is tudni lehetett, hogy ez a kép egyszer el fog tűnni. Láttam a festményt, valóban nagyon rossz állapotban van, ezért is szerettem volna emléket állítani neki, és jelképesen megmutatni, hogy napjainkra Európában a klasszikus kultúra mennyire kikopott a köztudatból. Da Vinci alkotása, az emberi múlandóságot jelképező kép ugyan elveszhet, eltűnhet, de a megváltás és a szeretet üzenete az egész emberiség számára közös és örök. Három évig dolgoztunk rajta, több díjat és elismerést is kapott, az Országházban is bemutattuk nyolcvan bíboros előtt, akik a világ különböző országaiból érkeztek. A film nagy sikert aratott, tervbe volt véve a bemutatója az Eucharisztikus Kongresszuson is, de a koronavírus-járvány közbeszólt.

– Megérte negyven évet várni?

– Igen! Ha negyven évvel ezelőtt készítjük el, akkor nagyon gyenge film lett volna. A technológia rengeteget fejlődött – nem is tudom, akkoriban hogyan képzeltük el a megvalósítását. Bár előbb jött volna ez a nagy technikai revolúció!

– Mit gondol a mai, modern animációs rajzfilmekről?

– Nagy változások történtek, a programokkal szinte bármit meg lehet csinálni, ugyanakkor nagyon meg vagyok lepődve. A látványvilág lenyűgöző, de túl sok az olyan alkotás, amiről nem lehet megmondani, tulajdonképpen miről is szól – leginkább képi látványban burjánzó lebegés az egész. Hiányolom az irodalmi adaptációkat, a szép képi megfogalmazásokat. Rémisztő, hogy ma már bárki bármit feltölthet a videómegosztó oldalakra, ahol egy nap alatt akár több ezer megtekintést is el lehet érni. Kevés kivételtől eltekintve az eredmény döbbenetes.Rofusz_Ferenc_es_az_Oscar-dijas_sikersztori6

– Mit tanácsol a fiataloknak, mi kell ahhoz, hogy igazán jó animátorok legyenek?

– Nem elég az iskolában megtanulni a szakmát! Ha tehetik, járják be a világot, szerezzenek jó sok tapasztalatot, és jöjjenek haza, valósítsák meg az álmaikat. Manapság nincs sok pályázati lehetőség, ellenben az európai stúdiókban van munkalehetőség. Harmincéves korukig még fogékonyak, tanuljanak minél többet, kamatoztassák a tudásukat! Ez nem egy nyugdíjas szakma, a művésznek mindig dolgoznia kell. Én is ezt teszem.

B. M.