Az első szanatórium a Svábhegyen

A hajdani Magyarország lubickolt a gyógy- és a „gyógytalan” vizekben. Már a rómaiak is fürdőt fürdő után építettek, aztán a törökök nemcsak mecseteket, hanem sok-sok ékes fürdőházat is emeltek. Ugyancsak híres volt budai, óbudai, pesti vagy közel-távoli vidéki gyógyvizeink hasznossága.

A Svábhegy különleges klímájának gyógyító ereje már a 19. században ismertté vált. Azt, hogy itt kellene létrehozni csábító nyaraló-gyógyintézetet, Szuhányi doktor vetette fel, és egy vállalkozóval összeszövetkezvén gyógysavóintézetet létesített valahol a Városkút környékén. Merész, főként kockázatos vállalkozás volt ez 1837-ben, amikor a Svábhegy épp csak kezdett divatba jönni.Az_elso_szanatorium_a_Svabhegyen1

A százezres lakosú főváros irgalmatlanul rossz egészségügyi körülmények közt tengődött ekkoriban. Az 1831-es kolerajárvány nagyon megviselte és megrémítette a polgárokat, akik egyre inkább kezdtek megbarátkozni a svábhegyi nyaralás gondolatával. Előbb csak kirándulgattak, nyárra szobát béreltek, később pedig, aki tehette, nyaralót épített itt. Megszaporodtak a vendéglők, és már a reformkor neves politikusai, írói, költői, színészei is szívesen látogatták a Zugliget vadregényes völgyét, a Svábhegy még vadregényesebb gerincét.

A sok neves Svábhegy-rajongó közül Garay János a Rajzolatok című irodalmi divatlap főmunkatársa volt. Sűrűn cikkezett a helyről, és éppen ő adott hírt először a gyógysavóintézetről 1837-ben. „Országos hírre jutott Svábhegyünk Budán, mely mind gyönyörű, páratlan kilátásairól, mind egészséges levegőjéről híres, de legnevezetesebb a mulatni szerető Budapestiek nyári látogatásairól. Ez idén új nevezetességgel szaporodott, tudniillik egy doktor Szuhányi úr által ott felállított savó-gyógy-intézettel (Molkenkur)” (Rajzolatok, 1837. 05. 21.)

Ennél pontosabb közleményt találunk a Honművész 1837. májusi számában: „A május 7-én kinyomtatva kiadott hirdetmény szerint: Szuhányi dr. egyesülve Krauss Károly úrral, Budán a Svábhegyen, közel a kúthoz, egy telket vásárlott, s azt gyógysavó intézetté alakítá, hol egyszersmind tíz szoba van készen vendégek számára. A szomszédságban fekvő s nyári lakásokkal felkészült házakon kívül két fogadó is van közel, hol az e nyáron által savóitalt használni akaró betegek szállást vehetnek. Mellfájásban, tüdőgyengeségben, hosszas köhögésben, tüdő és egyéb sorvadásban, szorulásokban szenvedők kedvező foganattal használhatják a savó italt, s a nevezett intézetnek Buda legregényesebb s legegészségesebb fekvése is sokat tehet az említett betegek javulására, minél fogva e jótékony vállalatot nem lehet eléggé ajánlani az érdeklett közönség figyelmébe.” (Honművész, 1837. 05. 25.)Az_elso_szanatorium_a_Svabhegyen2

A gyógyintézet 1837. május 7-én nyílt meg a Svábhegyen. Ez volt az első kísérlet szanatórium létrejöttére a környéken. A „savógyógymód”, amit Szuhányi doktor alkalmazott, egyszerű tejkúra volt, a friss levegő kitűnő hatásaival párosítva. Kétségtelen, hogy a prospektusban felsorolt betegségekre jó lehetett a kúra, de az is vitathatatlan, hogy ez a túlságosan vad vidék nem volt alkalmas arra, hogy a sorvadásban szenvedők kellő ápolásban részesüljenek.

Idő előtti kísérletnek bizonyult tehát Szuhányi doktoré, és kevés volt a rá fordított összeg, de az is lehet, hogy egy óriási orkán okozta az első szanatórium vesztét. Ugyanis május 7-én nyílt meg a gyógysavóintézet, ám pár hét múlva, pünkösdkor – amikor annyi ember ment fel a Svábhegyre, mint soha azelőtt – olyan irtóztató felhőszakadás kerekedett, és nyomában az úttalan utakon akkora árvíz keletkezett, hogy az emberek holmijukat eldobálva, szinte eszüket vesztve menekültek, hanyatt-homlok rohanva a fákat tördelő és köveket görgető ár elől. Állítólag 37 kiránduló veszítette életét a viharban.

Ez a váratlan és kivédhetetlen természeti csapás megmutatta Szuhányiéknak – és a gyógykezelésre szorulóknak is –, hogy a tej, a bor és a levegő önmagában nem elegendő egy világhírű gyógyüdülőhely létesítéséhez. Többet nem hallottunk az intézetről, így valószínűleg hamar megszűnt.Az_elso_szanatorium_a_Svabhegyen3

Egyébként nemcsak a természet, hanem a politika veszélyei is bénították akkoriban a fejlődésünket. Erre legjobban Kossuth Lajos elfogatása emlékeztet minket, ami 1837. május 4-én történt – szinte napra pontosan akkor, amikor megnyílt a rövid életű svábhegyi gyógysavóintézet.

Földváry Gergely