Svábhegy, az „áldott föld” – járványok Budán és Pesten (I.)

Budán és Pesten számos ragály pusztított az elmúlt közel ezer évben. Az 1744-es pestis-, vagy az 1831-es kolerajárvány idején is több helyen volt karantén, sőt, a Buda és Pest közötti hajóhidat is lezárták. Büszkeségre ad okot, hogy a Svábhegy minden alkalommal a legegészségesebb területnek, szinte menedékhelynek számított. Kétrészes írásunk első fejezetében régi újságcikkekből válogatva mutatjuk be, hogy a 19. századig milyen járványok tűntek fel ezen a környéken, és hogyan védekeztek akkoriban a hatóságok.

A napokban számos olyan rendelet születik a koronavírus-járvány miatt, ami a legtöbbünk életét megváltoztatja. Az országok és városok lezárása, a karantén, a közlekedési korlátozások mind olyan intézkedések, amiket csak könyvekből vagy filmekből ismerünk, annak ellenére, hogy a történelem folyamán sokszor előfordultak hasonlók. Maga a karantén szó az olasz negyven (quaranta) számnévből származik, a vesztegzárakat ugyanis sokáig egységesen 40 napig tartották fenn.

A középkortól kezdve a nagyobb városok mindig is kedvező terepei voltak a ragályok terjedésének, a zsúfoltság, a kosz, az állatok bűze folyamatosan mérgezte ezeket a központi helyeket. A pestis, a tífusz, a kolera és a különféle influenzák többször megkeserítették a polgárok életét, sokszor jelentős számú emberéletet követeltek. (A méreteket érzékeltetendő: a spanyolnátha halottjainak száma 20 és 100 millió fő közé tehető – de erről bővebben a következő, a 20. századi járványokról szóló részben írunk.)Jarvanyok_Budan_es_Pesten1

Magyarországot az első komolyabb járvány, a pestis 1341-ben még nem érintette, később azonban, több mint négyszáz éven keresztül állandó vendéggé vált Budán és Pesten is. A budai svábok az 1691-es járvány idején tettek fogadalmat, hogy ha a betegség elmúlik, hálából egy Szentháromság-szobrot építenek a budai várban. A vár első fogadalmi emléke így már 1706-ban elkészült, azonban a ragálytól rettegő budai polgárok négy év múlva lebontották, hogy egy még hatalmasabb fogadalmi oszlopot állítsanak a helyére 1713-ban.

A járványok már akkoriban is különböző speciális intézkedéseket követeltek, ezek részeként több épületet emeltek a kór megfékezésére. Az ideiglenes helyek egyike volt az 1710-ben felállított 12 ágyas Pestiskórház a Széna téren, amely később Szent János Kórház néven Buda első polgári kórháza lett. Először a pesti betegeket is Budára hozták át, amikor azonban megtelt a kórház, újabbat nyitottak Pesten, a Szent Rókus-kápolna helyén.

A pestis több százezer ember halálát okozta Magyarországon. Később Mária Terézia megtiltotta a pestistemetők használatát és a templomok köré való temetkezést. Miután a temetők Pesten és Budán is a városkapukon kívülre kerültek, az 1763-as volt az utolsó pestisjárvány a fővárosban.Jarvanyok_Budan_es_Pesten2

A kolera Indiából indult el 1817-ben, és végigsöpört egész Európán. Az orosz–perzsa háborúban harcoló orosz sereg a húszas évek végére Moszkváig hurcolta a ragályt, ahonnan kereskedők, valamint a lengyel felkelés ellen küldött katonaság révén jutott el a magyar határ közelébe. Itthon végül 1831-ben jelent meg a járvány, amely előtt tehetetlenül álltak az egészségügyi hatóságok.

A kór hasmenéssel és hányással járt, amíg a beteg teljesen ki nem száradt. Pesten július 4-én, Budán július 12-én állítottak fel kisebb-nagyobb karanténokat, majd hamar lezárták a Budára vezető utakat. Az iskolák bezártak, a diákokat hazaengedték, de mivel a zárlat miatt addigra már felszedték a hajóhidat Buda és Pest között, sokan a fertőzött Pesten rekedtek.

A városban pánik uralkodott. Szélhámosok kínáltak csodaszereket, varázsszerhez illő árakon. A járvány egész augusztusban dühöngött, és közel 2000 áldozatot követelt. Pesten szedte a legtöbb halottat, de természetesen Budán is előfordultak fertőzöttek, mégis, a későbbiekben mindenki arról számolt be, hogy a Svábhegyen egyetlen beteg sem volt.Jarvanyok_Budan_es_Pesten3

A kolera a pestishez hasonlóan nemcsak egyszer támadta meg a várost, hanem évtizedenként vissza-visszatért, így 1854–55-ben, 1866-ban, 1872–73-ban, 1886-ban, végül 1892-ben is. Az 1854–55-ös járványról és a Svábhegyről így írt egy korabeli lap:

„A két testvérfövárosra nézve alig van nagyobb áldása a földnek, mint ezek a hegyek; ezen a nyáron alig volt Pesten ismerősöm, aki epés bajokról ne panaszkodott volna, a kholera rakonczátlankodott, békességes honpolgárok birkóztak tisztelt hazafiakkal; tollal és a nélkül; és ez mind a rossz levegőtől származik és a rossz viztöl, amikben Pestnek nagy módja van. A nehéz ködös levegő elbusulttá teszi az embert, szoritja a kedélyt, süriti a vért, szaporitja az epét, nyomja a májat; és ebből lesz a kholera, a hírlapi czivódás és a háború. Ha látnák a pestiek reggelenként onnan a hegyekről micsoda sürü, barna, füsttel és gőzzel kevert levegö-iszapban fürdik az egész város, nem mernének lélekzetet venni az utczán. Íme ez az, ami nélkül a hegyek közt el lehet az ember. Csak egy kis kellemes séta, és kristálytiszta levegőben vagyunk, illatos fák árnya alatt, hüs források tövében, ahol az ember meggyógyul bajaiból, gondjaiból s még aki beteg volt is egészségesen tér vissza. Nem akarunk Istent kisérteni vele, de azt kimondhatjuk, hogy e hegyek közt lakókat, midőn Pesten a legnagyobb erővel dühöngött a járvány, semmi baj sem érte; itt nem volt kolera, sem hagymáz, itt nem haragusznak az emberek egymásra, itt még csak nem is politizálnak, annyira egészséges mindenki. Tavaly egy derék emberbarát a nyári lakosság kedvéért gyógyszertárt hozott a svábhegyre, az idén visszavitte; miből éljen meg itt a patika? A budai hegynek e jótékonyságát már régóta ismerte a fővárosi közönség, mert évek óta leglátogatottabb vidéke ez volt a mulatni kívánóknak s az a gyors emelkedés, csinosulás, melly néhány év óta észrevehető, mutatja, mennyire elterjedt eszmévé lesz a hegyek közti lakás.” (Vasárnapi Ujság, 1855, 281–282. oldal.)

A Városmajorban és a Svábhegyen működő Vaskovits-féle vízgyógyintézetek is arról tanúskodtak, hogy ezeken a helyeken a járvány nem tudott megtelepedni. A Kecskemét című újság 1883-ban így számolt be a vízgyógyintézet életéről és az 1872–73-as koleráról:

„Az intézet két kiváló előnye: vize és levegője. Vizét a városmajorból nyeri és e víz kiváló jó hírnévnek örvend, minek természeti oka az, hogy a budapesti vizek közt a legkevesebb organikus részeket tartalmaz. Az intézet és környékének talaja igen száraz és tömör, minek folytán a tiszta üde levegő mindig fertőzetlen marad. Ebből és a légáramlat irányából magyarázható ki, hogy úgy ez intézet, mint az egész városmajor utcza és a kis Svábhegy környéke megkímélve marad a járványoktól; igy a kolerától is 1872/73-ban, sőt mint az öregek mondják 1831-ben is. A tapasztalat fényesen igazolja, hogy itt váltólázát mindenki elveszíti. A hírneves Oppolczer bécsi tanár így szólt egyszer egy pesti betegéhez: »Ha ön pesti, vegyen lakást a városmajorban; a pestiek nem tudják, hogy közelükben is egészséges helyek vannak.« És ez intézet, tulajdonosáról sem áll, hogy »vizet prédikál és bort iszik.« Ugyanis mintegy 8 évvel ezelőtt súlyos beteg lévén, orvostársai Olaszországba küldötték, mire ő igy válaszolt: »A kinek ez a levegő nem használ, az úgyis képtelen az életre.« S »uti figura docet« [amint az ábra mutatja]: ő még él és jó egészségnek örvend.” (Kecskemét, 1883. 11. 04.)Jarvanyok_Budan_es_Pesten4

Az utolsó ismertebb kolerajárvány 1892-ben volt, amikor hamar átcsapott a budai oldalra is, ott azonban a komoly egészségügyi intézkedések mellett nemigen tudott elterjedni. Ettől függetlenül a városvezetés felkérte a fogaskerekű vasúttársaság igazgatóságát, október végéig járassa a szerelvényeket, hogy a Svábhegyen lakók visszatérhessenek lakásaikba. Arról is rendelkezett, hogy a svábhegyi gyógyszertár a járvány idején kötelezően nyitva maradjon, egészen október végéig. Emellett utasította a Szent János Kórház igazgatóságát, hogy a megbetegedések és halálozások számáról folyamatosan küldjön jelentést minden reggel fél nyolcig a főorvosi hivatalnak. Abban az esetben pedig, ha kolera fordulna elő a gyermekmenhely-egyesületben, az egészséges gyerekeket a Knezich utcai iskola egy-két termében helyezzék el, és tartsák ott őket orvosi megfigyelésre.

Jókai Mór is többször kifejtette, mennyire egészséges a Svábhegy környezete, azonban 1893-ban ő is megbetegedett – igaz, nem a kolerától.

„Napok óta nem olvasunk egyebet a lapokban, mint a kholerárul. Hát jól van. Ennek is meg kell lenni. Nem a kholerának, de az olvasmánynak. Múlt vasárnap éjfélben aztán arra ébredek fel, hogy borzasztó gyomorgörcsök és bélcsikarások kínoznak, amiket én soha életemben nem ismertem; minden anaesthetikus következményeikkel egyben. Jó szerencsére épen kinn voltak a Svábhegyen a gyerekeim. A leányom rögtön kúra alá fogott: tüzes só, fodormenta herbaté megtette a maga hatását. Egy pár napig átkozottul éreztem magamat; s az volt a legjobb védelmem, hogy abszolúte nem ettem semmit. Nem is kellett, undorodtam még a kanáltól is, ha megláttam. De hát mi bajom volt nekem? Cholera nem; mert az a Svábhegyen soha sem volt. Influenza sem: mert semmi lázam sem volt mellette. Mai nap aztán rájöttem, hogy mi történt velem! Hát az történt, hogy én mint tudákos kertész, a szőlő-lugasaimat befecskendeztettem a peronospora ellen rézgáliccal. Ebből aztán a lugas mellett levő fügefák is kaptak eleget. Mai nap két érett fügét szakítottam le a fáról s azt láttam, hogy azok tele vannak világoskék pontokkal. A górcső kiderítette, hogy azok a pettyek a rézgálic foltjai. A baj előestéjén én ebbül a fügéből ettem. Tehát én saját magam mérgeztem meg magamat rézgáliccal. Ezentúl az érett fügéket elébb megmosatom és megtörültetem. Ezt kellett volna tennem elébb, akkor nem harapdáltam volna kínomban a vánkosom csücskéjét.” (Pesti Hírlap, 1893. 09. 03.)Jarvanyok_Budan_es_Pesten5

Néhány évvel később, 1896-ban Jókai ismét úgy fogalmazott a Vasárnapi Ujságban, hogy: „Nem vesztegetem én a szótannak a híresztelésére, hogy milyen egészséges a svábhegyi levegő, hogy ott soha sem jár se tífusz, se kholera, se difterisz, se egyéb nehéz nyavalya, a mi a pestieket kínozza...” Az Új Idők pedig 1899-ben ezt írta: „Tudni kell azt, hogy a Svábhegyen nincs kolera, nincs influenza – és nincs pletyka. Ez az Eldorádó, ahol minden szabad. Csak dolgozni nem szabad.” A hazai kolerajárványok közül az 1831-es volt a legerősebb, amikor több mint félmillió ember fertőződött meg országszerte, és közel 200 ezren haltak meg.

Mindezek tükrében még nagyobb a jelentősége annak, hogy ha járvány vagy bármilyen vírus terjedt el a 19. században, Buda és Pest területén az egyik legegészségesebb helynek a Svábhegy bizonyult. Ez természetesen azért is lehetett így, mert akkoriban még minimális volt a beépítettsége, csak elszórtan állt pár villa és épület a környéken. Manapság ugyanez már korántsem mondható el, de a levegő még mindig sokkal frissebb és tisztább, mint Pesten, vagy Buda forgalmasabb részein. (Folytatjuk)

Földváry Gergely