Negyveneves_fennallasat_unnepelte_az_Orbanhegyi_Ovodak1

Negyvenéves fennállását ünnepelte az Orbánhegyi Óvodák

Kisgyerekek zsivajától volt hangos a MOM Kulturális Központ április első szombatján: negyvenedik születésnapját ünnepelte az Orbánhegyi Óvodák. Az ünneplők mindenekelőtt Tóth Balázsné Márti nénit köszöntötték, aki több mint harminc évig vezette a nevelési intézményt. A műsorban felléptek az óvoda lila, kék és piros csoportjai (sajnos a zöld csoportosok teljes létszámban lebetegedtek).
Pethő Kincső vezette a programot, akinek a kislánya, Bicskey Míra nemrég még az óvodába járt, de most második osztályosként is szívesen eljött, hogy zongorán eljátsszon egy részletet a Hattyúk tavából. Hasonló visszatérő volt Finta Levente, ő trombitán adott elő egy Purcell-szerzeményt, valamint Kobela Kíra, aki Chopin-darabot zongorázott.
Náluk jóval idősebb, már tizenkét éve elhagyta az óvodát Nagy Franciska, a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművész Képző Intézetének 8. évfolyamos hallgatója, aki minden évben fellép az óvodában, és természetesen most is balettozott az ünnepségen. Az óvodai néptánccsoport bemutatója után a zárószám a Valahol Európában című musicalből A zene, az kell című dal volt, amit együtt énekeltek az óvodások és az óvoda dolgozói.Negyveneves_fennallasat_unnepelte_az_Orbanhegyi_Ovodak2

– Két hónapja készültünk erre az ünnepségre – mondta a szülők és gyerekek karéjából kibontakozva Imrikné Krébecz Anita, az Orbánhegyi Óvodák vezetője.

Azért a többes szám, mert az általa vezetett intézmény két helyen működik: az úgynevezett székhelyóvoda az Orbánhegyi út 3/a-ban, a tagóvoda pedig a Beethoven utcában. Most a székhelyóvoda ünnepelt, hiszen a tagóvoda csak 2015 óta létezik, akkor lépett hatályba az a törvény, amely 3 éves kortól kötelezővé teszi az óvodába járást. Az önkormányzatnak tehát meg kellett oldania a gyerekek ellátását.

– Amikor öt éve átvettem az óvodák vezetését, az volt az elsődleges célom, hogy megőrizzem a korábbi színvonalat – folytatta Imrikné. – Tóth Balázsné Márti néni vezetése alatt nagyon népszerű és gyerekközpontú óvodává vált ez a hely, rengeteg család járt ide, sokszor három-négy-öt, akár nyolc gyerekkel. Az épületet gyönyörű kert veszi körül, gyerekparadicsomot lehetett itt létrehozni. Ma az a legnehezebb feladatom, hogy óvodapedagógust találjak – jót pedig még nehezebb! Most tizenöten vannak a két intézményben, a székhelyóvodában heten – egy hiánnyal küzdünk –, a tagóvodában nyolcan. Ez utóbbi egy iskolai épületből lett kialakítva, nagyobb terei vannak, a csoportszobák sokkal tágasabbak, mindegyik ötven négyzetméter fölötti. A székhelyóvodában kisebb méretűek a csoportszobák, viszont a kert páratlan. Mindkét helyen magas a szakmai színvonal, mára a tagóvodánk ugyanolyan elfogadott lett a szülők körében, mint a székhelyóvodánk.

– Mitől függ, hogy ki hova kerül?

– Igyekszünk figyelembe venni a szülők kéréseit, de nem mindig sikerül. Most például nagyon kevés férőhelyünk lesz a székhelyóvodában, és több a tagóvodában. Ha egy családban több gyerek van, a testvéreket – ha a szülők azt szeretnék – mindenképpen egy intézményben helyezzük el. Összesen száz-száz gyerek jár a két óvodába, négy-négy – általában homogén – csoportban.Negyveneves_fennallasat_unnepelte_az_Orbanhegyi_Ovodak3

– Mit jelent az, hogy az óvoda gyerekcentrikus?

– Nagyon sok játék van, kiegyensúlyozott napirend, sok mozgás, sok szabad levegőn töltött óra, sok gyümölcsfogyasztás, pihenés még a nagycsoportban is. A kiscsoportban nincsenek kötelező foglalkozások, figyelünk a gyerekek igényeire, nem erőltetjük a feladatokat. Akinek kedve tartja – külön térítés mellett, sok esetben az óvodai alapítvány támogatásával – sportolni járhat, van zenei és néptáncfoglalkozásunk is. Az ének- és táncbemutatók a negyvenedik születésnapi ünnepségünkön is nagy tetszést arattak.

F. É.