Hogyan került karanténba Mendelssohn?

Az Oktogonhoz közeli utcácskában a berácsozott üzlethelyiség portálját látva senki sem gondolná, hogy a rácsok mögött egészen más világ van. Egy „kuckós”, meleg hangulatú kis antikvárium, ahol kották és klasszikus zenéről szóló könyvek várják a vevőket. Igaz, a tulajdonosa azt mondja, csak akkor mozdul meg a kilincs, ha valaki belekapaszkodik, ám az online térben igazi kincsek kelnek el innen. S hogy miért írunk mi egy belvárosi kis antikváriumról? Mert a gazdája több szállal is kötődik a Hegyvidékhez.

A kis antikvárium könyvektől roskadozó polcai között egy hangulatosan régies kanapé és egy öreg zongora teszi még otthonosabbá a helyet. Mintha a hideg, szürke télből beléptem volna a boldog békeidők könyvillatú csendjébe.

Bősze Ádám hellyel kínál, de előtte gyorsan letörli az asztalt, mondván, a régi kották pora van rajta. A MOMkult-ban és a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban rendszeresen előadó zenetörténész, zenei újságíró, műsorvezető ugyanis zenei antikvárius is. Azokról a munkáiról beszélgetnénk, amik a Hegyvidékhez kötik, de gyorsan egy apró meglepetéssel indít:

– Bár soha nem éltünk ott, én a XII. kerületben születtem. Nagypapám ugyanis a János kórház nőgyógyászatának volt a főorvosa. Amikor megszülettem, ő már egy éve nyugdíjasként élt, és én voltam az első unokája, engem még ő segített a világra.

Sok év után aztán Bősze Ádám visszatért a Hegyvidékre, számára fontos előadásokkal.Hogyan_kerult_karantenba_Mendelsshon1

– A Cziffra György-emlékév kapcsán indult el a Forradalmi etűdök című sorozatom. Karácsony előtt lesz még egy Cziffra György-előadás, januárban pedig egy Paganiniről, azzal fejeződik be. A Zugligetben kezdtem el és ott is folytatom áprilistól a Nagy zenészek, nagy szerelmek című sorozatot, amelynek az első évadját először a Lóvasút közönsége láthatta. Ezenkívül a MOMkult-ban megy a Páratlan párok, amely László Ferenc kollégám ötlete volt. Olyan hírességekről beszélgetünk, akik nagyjából egy időben éltek, de semmi közük sincs egymáshoz.

– Ezekben az előadásokban kicsit hétköznapibban, mondjuk azt, hogy „bulvárosabban” közelíti meg a klasszikus zenét. Elfogadhatóbbá, szerethetőbbé akarja tenni ezzel az emberek számára?

– Bevallom, nincs bennem ilyen elhivatottság, és egyáltalán nem garantálható, hogy ezzel bárkihez is közelebb tudom hozni a klasszikus zenét. De a zeneszerzőket talán igen. Bár félistenként tekintünk rájuk, ők is hús-vér emberek voltak. Ha a körülöttük lévő burok kicsit megrepedezik, mint emberek szerethetőbbek és érdekesebbek lesznek, akkor talán a művészetükre is könnyebben rátalálnak azok, akik úgy hallgatták végig az előadásokat, hogy a klasszikus zene nem az életük része. Én például így voltam Beethovennel. Természetesen foglalkoztam vele, olvastam róla könyveket, de távol állt tőlem. Ám amikor a Beethoven-évben egy róla szóló sorozatra kértek fel a Bartók Rádióban – amely sorozat a Lóvasúton is ment, amíg a COVID keresztbe nem tett –, még többet megtudtam róla, és sokkal nagyobb kedvet kaptam ahhoz, hogy a műveit hallgassam. Szemben, mondjuk, Wagnerrel, akiért rajongtam zeneakadémista koromban, de ahogy közelebb kerültem az életéhez, rájöttem, hogy mint embert ki nem állhatom. Már sokkal ritkábban hallgatom.Hogyan_kerult_karantenba_Mendelsshon2

– Értem, mire gondol. Számomra például Dvořak lett igen szerethető, amikor olvastam, hogy mániákusan imádta a vonatokat, az ideje jó részét a pályaudvarokon töltötte, és kis füzetbe jegyezte, mikor melyik szerelvény hová indul, érkezik, hány kocsival… Később pedig, amikor Amerikában élt, a hajókra állt át. Ez annyira kedves dolog, hogy emiatt még többet hallgatom.

– Én is szeretek ilyenekről olvasni és beszélni. Azok a szórakoztató olvasmányok, amik közérthetőbben mutatják be a zeneszerzőket, a műveiket, azok születését, sokkal inkább elérnek az emberekhez. És úgy gondolom, hogy szórakoztatóbb ilyen előadásokat is hallgatni – mint amilyenek a stand-upok is, amiket szintén csináltam. Egyszóval nincs bennem missziós lelkület, hogy szerettessük meg a klasszikus zenét az emberekkel, viszont ha emiatt megszeretik, akkor annak örülök.Hogyan_kerult_karantenba_Mendelsshon3

– Az előbb említette a COVID-ot, ami miatt előadásai maradtak el. Mennyire változtatta meg a járvány az életét?

– Az egyik oldalról megviselt, hiszen szeretek szerepelni, szeretem hallani, látni a nézők reakcióit. Persze a rádióban is kapom az SMS-eket az adás idején, de az más. A másik oldalról viszont mennyei állapot volt. Természetesen úgy, hogy engem és a szeretteimet elkerült a COVID. Nagyon jól tudom, hogy akik átestek rajta, vagy a környezetükben tragédia történt, azok nem így élik meg, őket rendkívüli módon sajnálom. Ám én rengeteg időt töltöttem a kedvenc foglalatosságommal, az olvasással. És az antikváriummal is. Jobb lett volna, persze, ha minderre lenne időm egy világjárvány nélkül is.

– Sok új történetet fedezett fel, amiből később majd előadás is lehet?

– A kedvenc zeneszerzőm Felix Mendelssohn-Bartholdy, igaz, nem csupán a zenéje miatt, hanem mert számomra nagyon vonzó a fickó műveltsége és érzékenysége a különféle művészetek és a világ iránt. Az egyik szeretett elfoglaltságom, hogy Mendelssohn leveleit olvasgatom. Épp tavaly nyáron fedeztem fel azokat, amelyeket egy karanténhelyzetről írt. Meglepődtem, hogy mit keresett ez a drága ember karanténban!? Kiderült, hogy kanyarós lett a húga, akit elzártak, aztán elkapta az öccse, majd ő is, és mentek mellé a karanténba. Egy óriási házban éltek, az egyik szárnyban voltak ők, elkülönítve, a másik szárnyban pedig ott élt a férjével Fanny, az állapotos nővére, és hát leveleztek egymással. Az egyik szárnyból a másikba. Ez egy rendkívül vicces hónap volt. Ezek a levelek fennmaradtak, és ebből lett a Mendelssohnék karanténban című előadásom. Amikor ilyeneket olvasok, és van egy meglepően új dolog vagy történet számomra, akkor igen, abból akár előadás is születhet.Hogyan_kerult_karantenba_Mendelsshon4

– Mendelssohn tehát a kedvence, Wagnerről ne is beszéljünk, Beethoven egy kisebb kanyarral lett favorit. Kiket szeret még?

– Ha arra kíváncsi, milyen zenét hallgatok szívesen, akkor teljesen mást mondok: 16. századi angol egyházi kóruszenét! William Byrd, Thomas Tallis, John Sheppard, Christopher Tye és mások műveit, leginkább angolok tolmácsolásában. Byrd és Tallis kivételével az ő életükről például nem is tudok sokat. Ha viszont azt kérdezi, mely zeneszerzőket szeretem, akkor emberileg közel kerültem Liszthez, pedig az ő művészetével régebben nem igazán tudtam mit kezdeni. Talán nem volt jó apa, de nagyon jó ember volt. Ahogy Joseph Haydn is. Ezért örömmel hallgatok Haydnt, örömmel hallgatok Lisztet.

– Van némi önéletrajzi háttere is annak, hogy egyházi zenét hallgat? Esetleg az, hogy évekig szerzetesként élt?

– Valóban, az, hogy egyházi zenét, angol egyházi zenét hallgatok szívesen, annak a szerzetesi múltamban van a gyökere. Az esztergomi ferences gimnáziumban és kollégiumban tanultam, utána még nyolc évig voltam szerzetes. Egyébként majdnem a XII. kerületben, Pasaréten. A gimnáziumban gondoltam arra, hogy színész legyek, el is mentem felvételizni, de kirúgtak.

Emiatt annyira elkeseredett, hogy beállt szerzetesnek?

– Nem, nem! Sőt, boldog voltam, hogy nem vettek fel a Színművészetire, mert akkoriban nem tudtam dönteni, hogy szerzetesnek álljak-e, vagy színésznek. Mivel az osztályfőnököm – egyébként nagyon bölcsen – nem akart segíteni a választásban, megpróbáltam a színészetet. Amikor pedig nem vettek fel, boldog voltam, hogy mehetek szerzetesnek.Hogyan_kerult_karantenba_Mendelsshon5

– Mégis ez idő alatt végezte el a Zeneakadémiát, és lett zenetörténész. Azaz egy civil, vagy világi foglalkozás.

– A rendszerváltozás előtt lettem szerzetesnövendék, akkor kötelező volt elvégezni egy civil egyetemet is. Amikor nem sikerült a zeneakadémiai felvételim, azt javasolták, menjek magyar–német szakra. Engedelmeskedtem – egészen két hétig, amikor az egyik rendtársamtól kölcsönkaptam egy műsoros kazettát. A Hilliard Ensemble együttes William Byrd miséit énekelte rajta, és a négyszólamú Agnus Dei tétel annyira megragadott, hogy elhatároztam, én a zenétől el nem távolodom! A sarkamra álltam, és azt mondtam a rendfőnökömnek, hogy akkor most ezen gondolkodjunk el: maradjak, vagy ne maradjak. Így megengedték, hogy készüljek a Zeneakadémiára. Ott Paul Merrick lett a tanárom, egy Oxfordból Magyarországra települő professzor, akinek a beszédéért, az angol zenéért való lelkesedéséért – nem beszélve arról, hogy Liszt-kutató is volt – annyira odavoltam, hogy kicsit az ő hatására is lettem, ami lettem.

– Végül miért lépett ki a szerzetesrendből?

– Az igazából egy érési folyamat fordulópontja volt. A ferencesek a kollégium utolsó két évében szinte a családomnak számítottak. Szerettem velük együtt lenni, és velük akartam maradni. Ám az nem hivatás, hogy az ember jól megvan valakikkel. Egyszerre belém villant hét év után, de egyik pillanatról a másikra, hogy most akkor hogyan tovább. Nekem nem lesz például családom? A nagybátyám tanácsára még egy évig gondolkodtam, és szinte napra pontosan egy év múlva eljöttem. A ferencesekkel most is jó a kapcsolatom, de rájöttem, hogy nem azért vagyok ott, amiért kellene.

– Aztán elég rövid idő alatt fordult nagyot az élete. Elkezdett emberekhez, embereknek beszélni…

– A ferenceseknél szereztem elég rutint ahhoz, hogy kiálljak az emberek elé. Volt hittancsoportom, végzős gimnazistákat tanítottam, szinte hetente kellett próbaprédikációt tartani a reggeli, a hajnali miséken. Miután elhagytam a rendet, nagyjából fél év után elkerültem a Magyar Nemzethez zenekritikusnak, és az ottani írásaimat olvasva a televízió zenei osztálya megkért, tartsak egy próba-műsorvezetést, konferáljak klasszikus zenei koncertet. Aztán ott ragadtam a média világában, és azóta is tart ez a nyilvánosság előtti élet.

– Van azonban egy nyilvánosság mögötti élete is, méghozzá ez a kis antikvárium, és benne a kották, könyvek.

– A természetemből fakad – nem véletlen, hogy szerzetesként éltem –, hogy megteremtsek magamnak egy helyet, ahová el tudok vonulni, ahol nincs ember. Ez a bolt lett az. Gyakran graffitisok járnak erre, telefújják az ajtót, aminek kicsit örülök is, mert nagyjából mindenki azt hiszi, hogy ez valami raktár. Nem egy vevőcsalogató hely, de erre, amivel foglalkozom, nincs is igazán vevő Magyarországon. Ide vissza tudok vonulni, és azt csinálni, amit szeretek.

– Nagyon megváltozott tehát az élete a ferencesek után. Megváltoztak a karácsonyok is? Nyilván teljesen másképpen ünnepelt nyolc évig, ahogy mások voltak az ünnepek előtte és utána is.

– A szerzeteseknél a karácsony kicsit olyan volt, mint egy színházban. Ahhoz, hogy a hívők átéljék a szertartások ünnepi jellegét, sokat kellett dolgozni. Gyakorolni, próbálni, rendezni, szervezni, összefogni, hogy minden ceremónia a megfelelő módon történjen. Igazából csak karácsony után tudtunk kicsit kiengedni. Mindezt úgy, hogy közben ne veszítsük szem elől az ünnep lényegét. Miután eljöttem a ferencesektől, öt-hat évig nem karácsonyoztam, mert a rádiónál, a tévénél elvállaltam a szentesték műsorvezetését. A legjobban azt szerettem, amikor a gyenesdiási plébánossal, Tóvölgyi Lászlóval december 24-én este 10-től hajnali 1-ig éjféli miséket tartottunk a területéhez tartozó öt-hat faluban. Nem volt kántora, én 6-ra lementem hozzá, ittunk egy kávét, és elindultunk faluról falura… Amikor gyerekeim lettek, megint megváltoztak a karácsonyok. Sokkal jobban, sokkal könnyebben lehet koncentrálni az ünnepre, mint akkor, amikor az ember azért áldozza fel az idejét, a szentestéjét, hogy másoknak szerezzen boldog karácsonyt.

– A gyerekei karácsonya hasonlít az ön gyerekkori karácsonyaira? Van olyan hagyomány a családban, amit szeretne továbbadni?

– Amíg édesapám élt, idilli környezetben teltek a karácsonyok. Általában Budapesten, noha az egész család a Balatonnál lakott, mert édesapámat oda kötötte a munkája. A nagyszüleim, a szülész-nőgyógyász nagypapa anyagi körülményei megengedték, hogy többfogásos vacsorák, szép ruhák, hatalmas ünneplések legyenek. De hogy őszinte legyek, ezt kevésbé szeretném megőrizni, továbbadni. Én az egyszerű karácsonyokat szeretem, és a gyerekeink is ebben nőnek fel.

– Mi az, ami ilyenkor szól? Ha már „bulvárosodás”, van top 5-ös karácsonyi zenés listája? Akár azzal a céllal is, hogy másoknak ajánlja.

– Azért érdekes ez a kérdése, mert éppen most dolgozom egy zenei listán. Az egyik zenemegosztón közzé is teszem ezt karácsony előtt. Olyan zenéket válogatok ide, amiket a plázákban nem hallani. Az első Bach művei, leginkább az F-dúr pasztorál, mondjuk, Alexandre Tharaud előadásában. Aztán a barokk zenék közül Corelli karácsonyi Concerto Grossóját ajánlom. Ott van a Carol műfaja, az angol karácsonyi ének, vagy a franciáknál a Noël ugyanilyen a 15–16. századból. Ezek nagyon kedves kis dalok. Szívesen veszem, amikor valaki a Stille Nachtot, a Csendes éjt feldolgozza akár jazzes verzióban, akár a cappella formában. Amit viszont mindenkinek ajánlok, az a vokális, az énekelt zene, de nem az „agyoncukrozott” változatok, amik könnyen megríkatják az embert, hanem amik szellemi élvezetet is jelentenek. Ha pedig top 1-et kellene mondani, az Bach Karácsonyi oratóriuma lenne. Ha nem is teljes egészében, de azt minden évben meghallgatom.

K. A.